Mit kezdjek a céltalanságommal?

Sziasztok! 20 éves lány vagyok és az a problémám hogy teljesen céltalan vagyok. Ez szerintem nem akkora baj viszont mások szerint sötét vagyok xd

Szóval eddig annyit értem el hogy van egy szakmám amiben sosem fogok eredményesen dolgozni mert alkalmatlan vagyok rá, ìgy besülyesztve kisegìtőként dolgozom. És próbálom elfogadni a gyerek koromból rámmaradt rosszat. Volt egy ember aki nagyon fontos volt nekem és segìteni akart de itt hagyott mert szerinte rajtam nem lehet segìteni. Mert én ahelyett hogy feldolgoznék csak gyógyszerezem magam és szenvedek meg panaszkodok. És őt is visszahúzódó. De én elfogadtam ìgy magam, jó ez ìgy. A külsőm szerintem nagyon jó,de mások szerint semmi különös. Lapát homlokom van és táskák a szemem alatt ha mosolygok. Ìgy elég groteszk.

A másik gyengén hogy túlságosan elbìzom magam néha. Azt hiszem mások azt teszik amit szeretnék de sokszor rájövök hogy nem. Buta és naiv vagyok.

Persze hiszem hogy Isten majd a helyes útra tereli az életem, csak csinálhatná már.

Tudom hogy kellene lennie néhány célomnak ami visz előre, de nincs kedvem semmit csinálni. Dolgozom aztán itthon vagyok. Olvasgatok és gyakorizok. Ha magam elé nézek 5 év múlva is itt fogok tartani. A felelősségvállalást sem szeretem, bármit megteszek csakhogy ne kelljen beismernem:hibáztam. Komolytalan is vagyok mások szerint és felelőtlen. Kb mint egy kisgyerek. Ebben is látok rációt. Szeretem a hibáimat elferdìteni és másra kenni (például a gyerekkori traumáimra) sosem ismerem be hogy meggondolatlan vagyok.

Bocsi ha kusza lett, késő van. Ti mit kezdenétek egy ilyen nulla élettel?