Mit kezdjek a beszédhibámmal pszichológiai megközelítéssel?

21 éves nő vagyok és igazából most jutottam el lelkileg arra a szintre, hogy nem akarok megszólalni a beszédhibám miatt. Kellemetlen, hogy a munkatársaim/barátaim kinevetnek és számomra is rossz érzés az, hogy néha akaratlanul is olyan hülyeségeket mondok. Szóval nem tudom, hogy ez beszédhibának nevezhető-e, de ami velem történik: rossz szavakat mondok, felcserélek szavakat. Sokkal gyorsabban gondolom ki mit szeretnék mondani érthetően, de ami a számon kijön az sokszor kesze-kusza kifejezések, mondatok.

Ami szerintem háttérben állhat: mindig is nagyon szerettem beszélni, de a szüleimnek ez sok volt és folyton elcsitítottak. Mindig elvárták az ötöst, de míg a rossz jegyért leszidtak, a jó jegyekért különösebb "elismerést" nem kaptam. Aztán ami egy nagyon fájó emlék, első plátói szerelmemmel való beszélgetés során (és én nagyon ezen okra gyanakszom, mert nem emlékszem hogy előtte bármi problémám is lett volna) ráeszméltem, hogy nagyon gyerekesen viselkedtem és akkor az annyira megbántott, hogy valakivel én így beszéltem, hogy az életem minden terén elkezdtem kerülni a beszélgetést. Csak mivel szeretek beszélni így ez nem ment, viszont legbelül rengetsgszer elgondolkodok azon, hogy már megint mit mondtam stb. önmarcangolás. Olyan ez, hogy nagyon szeretnék beszélni, de inkább nem akarok megszólalni de néha nem tuok csönbe lenni és ilyenkor jönnek elő ezek a hibák... És ez elindított bennem egy olyan lavinát is, hogy körültekintek és ráeszmélek, hogy a többiek többnyire nem is kíváncsiak rám. Mikor pedig egy történetet szeretnék elmesélni, mégjobban megerődödik ezen utóbbi bennem így már lassan tényleg meg sem merek szólalni.

Az értelmes, hozzáértő válaszokat előre is köszönöm!