Miért ennyire undorító az emberek vezetéshez és autókhoz való viszonyulása?
A férfiak jelentős része szeret autót vezetni. Porszívózni szerintem kevesen szeretnek. Valahol itt kell keresni a magyarázatot. ;-)
Egyébként egyetértek azzal, hogy az autó egy használati tárgy, semmi több.
Apukám egyszer azt találta mondani, hogy régen az emberek a lovukkal foglalkoztak ennyit, most meg az autójukkal.
Előző vagyok, telefon átirt.
*Család
1996 óta vezetek, jórészt magam is szerelem az autóimat.
Nálam is csak szigorúan használati eszköz, és lehetőségeimhez képest szinte mindig a legalja kategóriát választom.
De ha milliárdos lennék, is csak olyat választanék, ami olcsón fenntartható, és 100%, hogy eljutok vele akárhova.
Ehhez képest, amikor 20-on éves kölköknek az az életcéljuk, hogy az első munkahelyükön összespórolt 1-2 millióból vegyenek valami pöpec verdát, akkor szoktam elgondolkodni, hogy lehet ekkora különbség emberek között.
Semmi másban nem látja a kitörési lehetőségeit, az önmegvalósítását, a státuszszimbólumát, önkifejezését, csak egy használt, 150 lóerős régebbi német csotrogányban.
És ezek manővereznek, szlalomoznak, tolják a kisautósokat a forgalomban, és szinte a legtöbb balesetet ezek okozzák.
Legrosszabb, amikor még 30-40-50 évesen is ilyenekre izgulnak férfiak.
Szánalmas, komolyan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!