Mi a baj velem, ha nincs meg bennem a késztetés arra, hogy jóban legyek bárkivel is? Az egyetlen dolog, amire szükségem van, az a szerelem.

Üzenetben azt írta valaki, hogy ebből nem sok derül ki, vagy valami ilyesmit.

Nos, bővebben: tizenéves lány vagyok, középiskolás (mindenki tippeljen az írásom alapján annyinak, amennyinek szeretne), de oviban és általánosban mindig egyedül voltam, ha barátkozni próbáltak velem, rendszerint nem fogadtam jól a dolgot. Középsulira leesett, hogy emiatt levegőnek néznek és az engem is érintő kérdésekben sem fog számítani a véleményem, szóval jóban próbáltam lenni néhány emberrel, de nem sokáig kötöttek le, mintha senkiben sem találnék meg valami fontosat, én sem tudom, mit... Szóval most csak néhány szót beszélek mindenkivel és ennyi. Nem is vágyom többre, a véleményem pedig valamilyen szinten így is figyelembe van véve.

A barátommal viszont minden oké, azt hiszem, mondjuk az nagyon rosszul tud esni, hogy neki vannak barátai meg úgy egyáltalán élete rajtam kívül, habár ezt neki nem ismerném be, még magamnak sem szívesen és tudom, hogy nem is normális dolog:(

Annyira nem jó ez így nekem, szeretném érezni a barátságok erejét, a családi szeretetet meg ilyesmiket, amik helyett most csak üresség van.

Kedves #5, az én barátom nem olyan hú de társasági lény, de van egy legjobb barátja, néhány haverja, esetleg lány baráti és egy szerető családja. Nekem pedig ezek nem igazán...

Hm, talán csak irigység legbelül:)