Miért nem akarok gyereket?
Igaz én nem nő vagyok, de a családban főleg anyám azt mondogatja hogy már jaj de várja az unokákat, én szépen el mondtam nekik hogy nekem nem lesznek gyerekeim, erre ő meg sértődik, legalább akkor kettő legyen, mondom nem lesz, akkor egy, mondom neki nem a piacon vagyunk, majd születik a testvéremnek, de az nem jó, neked is legyen, csak nem érti, lány tesóm is olyan el érte azt a bizonyos kort ahol, semmi sem érdekli csak a gyerek-gyerek, mondom neki hogy először azért kéne félre tenni stb..
Majd alakul, nem lehet várni, már nem leszek fiatalabb, erre csak annyit mondtam neki, pénz ügyileg ne nagyon számítsatok rám, senkinek sem adok kölcsön, már meg tanultam a leckét.
Apám legalább valamennyire meg értette, más rokon azt mondja mit fogok én kezdeni magammal gyerekek nélkül? van élet a gyerekeken túl is, amíg élek addig csak utazni szeretnék,annyi szép hely van a világon, sokak szerint hülyeség, nagyon hülye vagyok, de én ezt a monoton életet nem bírom amiben gyárban dolgoznak napi 10-12 órát össze vissza éjjel -nappal, parancsolnak, utálod amit csinálsz de azért van gyerek akit etetni kell ezért rá vagy kényszerülve erre, én ebből az életből nem kérek köszönöm!
Rendetegen vagyunk, akik nem akarunk gyereket.
A legnagyobb gond az, hogy vannak, akik külső elvárások hatására mégis ráveszik magukat.
Ne tedd... nem lesz jó vége!
#19
"Foglalkozzon mással, de a gyerekeseket lehet békén hagyni."
Most őszintén: ki a lótúró írt ennél a posztnál a gyerekesekről? Neked üldözési mániád van?
"Nem véletlenül mondták már 200 éve is rájuk, hogy vénlány."
Ha fogalmad sincs elemi fogalmakról, akkor jobb lenne talán nem érvelni vele: vénlánynak azt nevezik, aki nem kötött házasságot! Azaz nem vették feleségül, nem lett belőle asszony, vagyis vénségére is lány maradt. (Hovatovább: a házasságon kívül született, férfi nélkül élő anyát is vénlányként emlegették)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!