A kövér kisfiúk és lànyok hàtrànnyal indulnak neki az életnek?

Az én nyers és óvatlan véleményeim általában nem tetszenek az embereknek, de azért leírom, mert a tapasztalataim ezt diktálják, hogy ez így van.

1. Manapság a kövérséget úgy állítják be, hogy az ugyanolyan tulajdonság, mint pl. a magasság, amin nem lehet és nem is szabad változtatni.

Na, az ilyenektől óvakodj. Lehet rajta változtatni, bár gyakran nem könnyű, és pontosan, megfelelő helyekről kell tájékozódni, hogy mi a megfelelő étrend + testmozgás.

A kövérség nem természetes állapot, nem elfogadás kérdése, ahogy állítják, és nem is a kinézet vagy önbizalom miatt kell elsősorban lefogyni, hanem az egészség miatt. Olvass utána, mennyi plusz betegséget vonz maga után a túlsúly! Nem fogom felsorolni, mert sok.

2. Lehetséges akár kövéren is társat találni, sok ilyen párt ismerek, ahol egyik-másik fél vagy mindkettő nem a legelőnyösebb kinézető. Nem szabad túl nyomulósnak lenni, az riasztó, fontosabbak ilyenkor a belső tulajdonságok. És nem szabad álomnőket hajszolni, úgy még a vékony férfiak is gyakran egyedül maradnak. Ha azt várod el, hogy téged elfogadjanak úgy, ahogy van, akkor rossz az a hozzáállás, hogy "még az átlagos kinézetű nők sem...". Elégedj meg az átlagos kinézetű nővel, változtass a hozzáállásodon, megfelelő személyiséggel, megfelelő emberek megismerésével és egy kis szerencsével lehet találni párt.

Bizonyos szempontból igen, hátrányból indulnak: tesiórán pl biztosan gáz lesz, amit produkálnak a vékony és edzettebb osztálytársaikhoz képest. Vagy biztosan kevesebb lánynak/fiúnak fognak bejönni. És itt most leeht jajveszékelni, hogy a csúnya média miatt csak a vékonyakra buknak az emberek. Ha így van, ha nem, de ez van. Manapság a vékony a szép nagy átlagban (régen meg az nem volt fair, hogy a kövéreket részesítették előnyben.)

Viszont, szociális értelemben rohadtul nem determinál a súlyod, amennyiben nem azt sulykolják beléd otthon és te is magadba, hogy kövér vagy, téged emiatt utálni fognak. Ismertem ezt a típust, aki annyiba sem vette magát, hogy megpróbáljon beilleszkedni, és az ilyen szinte kérte egy általános iskolában, hogy basztassák az osztálytársai. Nem mondom, hogy jogos, de tudjuk, hogy a gyerekek kegyetlenek. VIszont rengeteg olyan haverunk is volt, akik akkorák voltak, mint egy anyadisznó, de ezt vállalták, hangoztatták, önreflexív módon még poénkodtak is vele, és velük soha semmi gáz nem volt. Szóval ilyen értelemben nem kellene feltétlenül hátrányból indulniuk.

láttam én már tulsulyos boldog embert, akit szeretett a környezete

aztán lefogyott, megsavanyodott árnyéka lett önmagának, ráadásul egy cukorbetegséget is cisnált magának időközben.

kimásolok Neked egy könyvből tulsulyra vonatkozó részt.

ajánlom olvaássra, és átgondolásra!!!

szivesen venném a visszajelzésedet, a leirtak igazáról, vagy esetedben valótlanságáról!

köszönöm.

"Az a zsírtöbblet, amelyet a testem (a belső világom) és a külvilág közé felhalmoztam, azt jelzi, hogy

tudat alatt el akarom magam szigetelni, vagy belém szorultak, bennem rekedtek bizonyos érzelmek,

amelyeket látni sem akarok. A kövérségemmel egy bizonyos védelmet keresek, a súlytöbbletet a

gondolataimmal fokozatosan halmozom fel. Szakadék van köztem és a külvilág között. Így akarom

elrejteni magamban a sebezhetőségem miatt kialakult bizonytalanságot, és így akarom elkerülni, hogy

megjegyzésekkel sértsenek meg, vagy olyan, főként szexualitással kapcsolatos helyzetbe kerüljek, ami

kellemetlen számomra. Túlsúly annak is lehet a következménye, hogy mindent birtokolni akarok. Egoista

vagyok, és bizonyos érzéseket nem vagyok hajlandó elengedni. Kövérség esetén lehet szó az

egyensúly felborulásáról, vagy a környezetemmel szembeni lázadásról, esetleg olyan helyzetekre,

mozzanatokra történő reagálásról, amelyeket látni sem akarok, vagy amelyekre nem szívesen

emlékezem. Az élelmiszer érzelmi táplálékot jelképez számomra. Mértéktelenül eszem, hogy az érzelmi

űrt betöltsem, vagy kompenzáljam a sikert, ami engem érzelmileg „elszigetel". Valószínűleg mind

érzelmi, mind anyagi téren bizonytalanságban élek, és tudat alatt arra van szükségem, hogy

elraktározzak dolgokat, nehogy bármiben hiányt szenvedjek. A hiányérzet eredetét valószínűleg a

gyermekkoromban kell keresni. Főként az édesanyámmal lehet kapcsolatos, mivel ő jelképezi

számomra a közvetlen kapcsolatot a táplálékkal és a túléléssel (szoptatás). A kövérség gyakran érzelmi

sokk vagy nagy veszteség következménye, a megélt hiányt, ürességet, igen nehezen viselem. Gyakran

előfordul, hogy egy szeretett személy eltávozása, elvesztése miatt érzem bűnösnek magamat. Keresem

életem célját, valami jót szeretnék véghez vinni. Nehezen találom, foglalom el helyemet a világban a

szavaim vagy a cselekedeteim által, ezért a testemmel akarok teret nyerni magam számára. A

kinézetemmel, külsőmmel kapcsolatosan is alulértékelem magam. Egy kisebb „tökéletlenség", testi hiba,

vagy pár felszedett kiló számomra hatalmas jelentőséggel bír, és már nem vagyok képes meglátni és

értékelni magamat. Mivel minden figyelmemet a hibákra összpontosítom, a testem erre csak még több

hibával, előnytelenséggel és súlyfelesleggel fog reagálni, hogy ráébredjek arra, mennyire szigorú vagyok

magammal szemben, és mennyire sokat ártok magamnak a negatív gondolatokkal. A diétával kombinált

testmozgás nem lesz elegendő, rá kell ébrednem a túlsúlyom valódi okára. Legyek akár gyermek, akár

felnőtt, mindenképpen tudatosítanom kell magamban, hogy elutasítom saját magamat. Az is lehet a

benyomásom, hogy korlátozott vagyok az életem bizonyos aspektusaival szemben, vagy azzal

kapcsolatosan, amit el akarok érni. Ez a korlátozottság érzése lesz a testem „kiterjesztésének", és

túlsúlyának az oka. Ha olyan ember vagyok, aki felhalmozza az érzelmeit vagy a dolgait (tárgyak), akkor

a testem szintén erre fog törekedni, zsírok formájában. Megtanulom kifejezni az érzelmeimet, elismerni

az értékeimet és lehetőségeimet. Most már tudom, hogy minden űrt, amelyet magamban érzek,

betölthetek szeretettel, és magammal szembeni pozitív gondolatokkal. Saját magam és mások

elfogadásával, a szeretettel, amivel körülveszem magam, megszabadulok a kínról és az ilyesfajta

védekezés szükségességétől"

Igen, hátránnyal indultam, leginkább az önbizalomhiány miatt.

14 évesen lett egy kapcsolatom egy... hát egy igen egyszerű, nem túl igényes pasival. Az önbizalomhiány miatt 5 éven át elég sokmindent eltűrtem, mert mindvégig úgy voltam, hogy 70-75 kilósan én úgysem fogok kelleni senkinek, örüljek, hogy van. Utána szétmentünk, kissé kinyílt a világ, hogy ez nem teljesen így van, de féltem. Féltem élni, nyitni mások felé, és újrakezdtük. Született egy közös gyerekünk, majd nagyon belekényelmesedett, én viszont változtatni kezdtem, normális külsőm lett, és kiléptem a kapcsolatból.

Mind munka, mind magánélet, társasági élet szintjén nehéz dolgom volt, mert mindig kevesebbre értékeltem magam másoknál. De összeszedtem magam, és igenis kiderült számomra, hogy én is érek annyit, mint más. Amíg eljött a legnagyobb törés az életemben. Ennek nem volt köze a testalkatomhoz