Nem érdekel semmi, nem tudok odafigyelni semmire, úgy érzem folyamatosan butulok el, ezt a kérdést sem tudom normálisan megfogalmazni?

Nagyjából én is így gondolom az első részt amit leírtál, nem mi döntöttünk róla, hogy megszülettünk, nem volt beleszólásunk.

A másodikkal annyit, hogy én is kitűztem egy célt, amit nehezen meg is valósítottam (saját magam voltam akkor is az ellenségem, a saját hülyeségeim miatt volt nehéz teljesíteni), de mégsem éreztem hú de jól magam, pedig tudtam, hogy miért csinálom. Csak pár ember tudta, hogy valójában nekem ez lelkileg milyen megterhelő volt, mégsem esett jól, hogy "büszkék" voltak rám, és hogy bíztattak...

Most meg visszanézve arra az időre, nem az elért cél miatt jó ráemlékezni, hanem, hogy változott a világszemléleletem. Szval az eredeti értelmének nincs semmi értelme, azaz a célnak.

A családom tök alapnak vette ezt, az ismerősök is, azaz, hogy ebben mi a teljesítmény? Ők a kisujjukból kirázzák ezt. Meg aztán otthagytam a fősulit, amit egyik rokonom pár nappal ezelőtt tudott meg amikor itt volt vendégségben, úgy beszélt rólam mint egy szemétről, miközben ott álltam. Az Ő gyerekei tökéletesek mert diplomájuk van, meg a szüleimnek osztotta, hogy nem hagyná ezt hogy "ingyen" itthon éljek, albérleti díjat szedne, mert Ő is ezt csinálta az egyik gyerekével.

Sajnos még mindig sok ember nem képes felfogni, hogy mindenki más adottságokkal, képességekkel rendelkezik, és ami az egyik embernek tök könnyen megy az a másiknak szinte lehetetlen. Ez nem önsajnálat, ahogy sokan hívják ezen az oldalon, hanem felismerés, később önismeret. Ahogyan a felfogásunk és az életszemléletünk is különböző.

#9 Könnyű leírni, ezt a fajta prédikációt én is sokat hallgattam, és egy depressziós, belefáradt embernek mit sem ér, csak max mégjobban taszítja le a mélybe. Én belefáradtam ebbe a dumába teljesen, de pont egy olyan formámban voltam ahol nem meghunyászkodtam, hanem kiüvöltöttem magamból a bajomat (igen, ez a betelt a pohár féle effektus, soha nem kiabált ezelőtt), hátha végre meghallják és segítenének/megértenénk, (még mielőtt az utolsó segélykérést hallanák, az örök tél előtt) de semmi sem történt lényegében. Pár napig úgy tettek mint ha megértenék az egészet, aztán ugyanúgy visszatértek a saját megrögzült világukba, ahol nem létezik olyan, hogy egy fiatalnak is lehetnek problémái. Sőt, ez egyenesen felháborító.

#11 Minden választ "könnyű leírni", azt is, hogy "igen de szegény vagy", azt is hogy "ne add fel", de talán azt a legeslegkönnyebb, hogy "igen, ugorj a vonat alá". Nincs jogod ezt kiritizálni. A GYIK nem varázsvessző, tök ismeretlennek bármilyen hátttér ismerete, bármilyen fizikai segítség lehetősége nékül egy kommentben nem fogod tudni megoldani az életét. Annyit tudsz tenni, hogy leírod ezeket, hátha valamelyik célba talál.

Én azért adom ezt a választ, mert amikor én voltam hasonló helyzetben, az segített, hogy rájöttem, a saját viselkedésemben van a probléma, hagytam telni az időt anélkül, hogy saját magamért dolgoztam volna, és lemondtam a többről félelemből.

Sok ember benne marad valamiben, legyen az házasság, munka, lakás, stb. mert küzd benne a "ha ebből kilépek, még rosszabb lesz" és az "ezt nem akarom tovább", és inkébb gyáva. Pedig lehet, hogy abszolút nem is adott a kudarc.

Nyilván te a saját családodra asszociász, azt a kudarcélményt vetíted ki a kérd.re, de nekem úgy tűnik, az ő gondja más jellegű.

Annyi derült ki hogy

1. belefáradt a tanulásba

2. nem tudja mi érdekli igazán

3. túl sokat filozofál rosszul és eldöntötte hogy minden értelmetlen

Amire én azt tudom mondani, hogy ez velem is megvolt, egyszer főiskolán (azt csodálom, hogy-hgy nem sokall be több gyerek/fiatal, miután másfél évtizedig be volt ragadva a felsőoktatásba), egyszer nemrég, munkahelyen (nem akartam feladni a biztos keresetet, de világos volt, hogy halálig eldolgozgathatok ott és nem visz előbbre).

Édremes ilyenkor átgondolni a lehetőségeket, mit is akar-pillanatnyilag- az ember az élettől, kipróbálni új dolgokat.Az utánajárók, profi lehetőség-kutatók előnyben, nyilván.

Fiataloknak rengeteg ösztöndíj, program létezik.

Tessék, pl:

[link]

Elmehetne világot látni egy évre. 30 év alatt lehet jelentkezni.

"Én is egy ösztöni visekedés eredménye vagyok"

A családtervezés tudatos választás messze nem ösztön.

Van aki valóban elmegy egy prostihoz és véletlenül fogamzik egy gyereke (akit többnyire elvetet). Na ez ösztönösség. A te családod azért döntött, hogy

Esetleg érdemes lenne megkérdezni, beszélgetni velük, hogy hogy is volt náluk. Esetleg te is gondolkodhatsz rajta (ha már szeretsz filozofálni), hogy "Én miért vállalnák gyereket? Mi vinne rá? Értem, hogy miért vállalják mások?"

Ne az lebegjen a szemed előtt hogy "mert az elvárás".

Sok ember sokkal kevésbé birka, mint most tűnhet.

#9, 13 aka Vree: Elvileg szólás szabadság van szóval van jogom ehhez. Ha szeretnéd jelentsd a válaszom, az pedig már a te szíved joga, ha meg is teszed. Bár ez a jog is egy vicces dolog. A szüleim éppen az elszenvedői voltak ennek az egésznek, valószínűleg ha akkor nem engedem ki, lehet, hogy később jött vna elő más szituációban, más emberek előtt (még pár embernek szívesen lennék ilyen őszinte). Arra akartam utalni vele, hogy miután nehezen megfogalmazódott benned, hogy mi nyomaszt, tenni akarsz ellene, mert tudod, hogy ez az első lépcsőfok a kiút felé a lelki nyomorból, neki is látsz, erre kirugják a bokád (ez lehet bárki és bármi, akár saját személyed) és visszaesel ahonnan indulsz.

Személy szerint én a főiskolát azért hagytam ott, mert nem akartam belebetegedni és untam is ezt az iskolázásdit, tehát úgy álltam hozzá, hogy ennél az állapotnál minden csak jobb lehet + volt pár nehezítő tényező is amit nem részletezek most. Itt rátérek a Te egyes pontodra, ha nem probléma, és megosztom saját tapasztalatomat: Elmentem külföldre dolgozni, maga a munkát 100x jobban élveztem mint az egész iskolai cumót. A munkatársakkal lehetett végre komolyabban is beszélgetni, és nem ilyen szintü csevej folyt, mint a suliban hogy “képzeld mennyit ittam és hánytam xy-nal”. Itthon is dolgozok, ez nem 100x jobb csak 50x, mert ég és föld a fizu és a munkatársak beállítottsága is. A kettes pontodon már átlendültem és rájöttem, hogy engem csak az emberi kapcsolatok érdekelnek elsődlegesen, ha megvan a kapcsolat vkivel akkor jöhet másodlagosan szinte akármi. A javak önmagukban nem sokáig kötnek le, sőt ezek mellett elköteleződni se lehet. Amikor erre rájöttem fájószívvel bár, de “szakítottam” a Playstation-ömmel, immáron nem “Ő” a legfontosabb az életemben. És ohhh a kedvenc pontom a harmadikad, ezt a terepet jól ismerem. Itt csak nagy harc által lehet dűlőre jutni. A filozós kérdést érdemes új prespektívába helyezni, akkor lehet változás. Ehhez vannak eszközök. (Az eszköz átvitt értelmű, nem minden esetben megfogható.)

Ezt eddig nem tudtuk, hogy nem tudod senkivel megosztani a problémádat személyesen, viszont ez is csak feszültséget fog generálni ami halmozódik. Így hát természetesnek vallom, hogy így érzel. Meg otthon se lehet egyszerű. Viszont sztem ezt online nem igazán fogod orvosolni. Ideig-óráig lehet könnyíteni fog a lelkeden, de ez nem lesz hosszú állapot. Max. esetleg úgy, hogy egy adott illetővel tartod a kapcsolatot, de hát ez sem lesz sokkal másabb annál az effektnél amit leírtál.

Viszont, ha a gyerek témához így viszonyulsz, miért kell olyan sokáig várni? Nem akarok pesszimista lenni, de hogy a gyerek születésénél még megvan a “stabilitás” az nem biztos, hogy rá 5 hónapra is meglesz. Nem szabad megrögzötten egy állapotban reménykedni. Kell némi rugalmasság. Ugyanígy mással is.

Ha visszatérünk az ösztön részére, akkor nagyobb az esélye, hogy potenciálisan jó anyának valót fogsz ki a nők körében, úgyis az ösztön/genetiakai kódoltság a törődésre/gondozásra bennük van. Férfiaknál meg hát....más tészta. De ha ez érdekel lapozz fel pár szakkönyvet fejlődés lélektan címszóval.

A Te veled most egykorú csoporttársaim (meg pár idősebb) alig várták/várják, hogy vki jól megrakja Őket. Folyamatosan arról ment a vaker, hogy mennyire akarnak már gyereket. Szünetekben sokszor babacuccokat néztek. A másik csoportban, a velem egyidősek azok csak álmodoztak róla, sokaknak nem volt barátja. A levelezősök mind idősebbek voltak, sokuknak már úton volt a baba, vagy már megvolt. A fiúk az évfolyamon meg azon az agyi szinten voltak, hogy minél olcsóbb sört vegyenek nagyob alkohol fokkal, ja és hogy megdöngessék a köztudott ribizliket az évfolyamunkról, de hát esélyük se volt ugyanis Ők az idősebb húsra mentek. Vicces volt nézni a mindennapos ittas kínos nyomulásukat, miközben a friendzone-nál is lejjebb voltak.

Meg a másik, sok nőnél itt Mo-n életcéllá vált, hogy szüljünk 3 gyereket, kapunk érte támogatást (csok meg társai) és ha jól osztjuk be a potyogtatást még dolgozni se kell. Szval lassan olyan lesz mint az angol műsorokban: férfi alig otthon, asszony vagy 5 gyerekkel háztartás beli, azaz még az sem mert van pénz magyar bébicsőszre.

Az anyának valóság lenne sztem a legkisebb gond. Nem tudom, milyen korosztályba gondolkozol, de a 2000-es évjárat felettiekkel óvatosabb lennék, meg a mostani 30-asokkal is, mert sokuk meghúzták a rövidebett a fiatalokkal való versengésben (mostmár elfogadottabb a harmincas 17-tel, mert a csajok többsége kinéznek már 23-nak+ naivak), ezért nagyon elszántan kapálóznak kapcsolatért (tik-tok biológiai óra).

Sokunktól elkérik, de ez sztem érthető manapság. Ez nem jelent semmit párkeresésben. Barátok/haverok? Csoporttársak? Húgod lévén ismerkedés? Esetleg tegyél fel még egy kérdést, hogy 24/F keresi leendő gyermekei anyját, jelentkező? Esetleg társkereső, chat oldal. Külföldiek? Nincsenek az egyetemen? Ők általában nyitottabbak az ismerkedésre.

Végső esetben vmi buli, nem feltétlen egyetemi... Itt tudom tanácsolni a jó, nem átlagos megjelenést, ha meghívsz vkit azt ne piára, ja és Te se legyél ittas. Az ilyenekre hamarabb felfigyelnek a lányok akik nem csak arra mennek.