Miért van ilyen sok depresssziós, nagatív ember?

Az élet egész egyszerűen olyan szinten sz.r, hogy én, beismerem, nem tudom feldolgozni.

A sok rák, súlyos-súlyos betegség, halál körülöttem (fiatalon is), a rossz munkahelyek (alig van ismerősöm, akinek ne az lenne), a létbizonytalanság. Odabent a 9 óra adatmásolgatás, mely alatt az összes negatív gondolat előjön. Öten vagyunk, én Aspis, van még egy enyhén autista és egy anankasztikus. Akkor maga az autizmus, az állandó harcom a beilleszkedésért. Az, hogy egy fő a családom. Az, hogy magányos vagyok. Az, hogy az egész életet végigharcoltam, főleg az utóbbi időben mindent de mindent erőn felett csinálok, a telefonom minden áldott nap 7 óránál kevesebbet ír ki, ami éresztésig hátravan, elköszönnek tőlem bent, hogy jó pihenést. Pihenést? Ez komoly? Megyek haza: háztartás, tanulás, 6-6,5 óra alvás.

És ez az élet?

Körülöttem mindenki beteg, meghal, szar a munkája.

Okunk kb sosincs az örömre.

Legyünk jókedvűek, de totál ok nélkül.

Egyébként a szeretetre, a másokra való odafigyelésre, frusztrációra egy példa.

Ballagok a járda jobb szélén, ugye jobbra tarts.

Mellettem fák, utána úttest bringasávval.

A villamos végállomásától jönnek (nem is sokan, huszan ha összesen talán), egy szűk rést nem hagynak nekem, ki kell mennem a bringasávba!! Eszükbe nem jut összébbhúzódni.

Ilyenek vagyunk mi emberek, egymással.

Egyébként én határozottan nem tartom betegségnek, ha ok nélkül nem jókedvű valaju.

Sajnos én is ezt vettem észre magam körül, de csak akkor lett igazán feltűnő, miután hazatértem 2 évnyi Olaszországban tartózkodásom után. Ott teljesen más az emberek mentalitása, sokkal nyitottabbak, mosolygósabbak. ha elkezdesz beszélgetni valakivel, nem csak panaszkodást hallasz tőle, hogy neki milyen szörnyű élete van. Ja és nincs ez a hihetetlen irigység sem, ami úgy tűnik a magyarok sajátossága. Ha valakinek valami jól megy, (pl jó állása van és sokat keres) azt el kell titkolnia, mert különben mindenki csak irigykedni fog rá, és rosszindulatú megjegyzéseket kap csak, elismerés helyett. Persze azt, hogy hogyan, mennyi küzdelem árán jutott el oda, ahol most van, azt senki sem irigyli tőle. Ez ott kint egyáltalán nem így van.

De mondom, ezek a dolgok akkor tűntek csak fel igazán, miután pár hónapja hazajöttem. Borzalmas ez a sok negatív ember. Nem tudnak örülni semminek sem, nem veszik észre az élet apró örömeit, csak azt, hogy min lehet sajnálkozni, panaszkodni. Szörnyű ez az életunt mentalitás, és sajnos az emberek nagy része itthon ilyen, és a gyerekek is ilyenek lesznek, mert úgy nőnek fel, hogy ezt látják a szülőktől is. Sok mindenben kellene változtatnunk. Mindenkinek legalább egyszer el kéne töltenie pár hónapot egy "boldogabb" országban, hogy lássa, máshogy is lehet élni, és ő is erre törekedjen.