Ez egy nagyon kivételes nyugdíjas ember élete, vagy sok más idős ember is élvezhetné így a mindennapokat?

Szerintem ez felfogás és élethelyzet kérdése.

Nekem több élményem is van a családból az idősek helyzetére. Van aki végig küzdött és imádott élni, jönni-menni, csinálgatni a kedvteléseit. Sokat mosolygott, mindig örömmel és szeretettel fogadott. Sosem volt egy szava sem arra vonatkozóan, hogy szeretné ha vége lenne, csak akkor, amikor már magatehetetlenné vált.

Van olyan is a családban, aki már 50+ évesen kezdte a károgást. Ez sem jó, az sem jó, így sem jó, sehogysemjó, neked sem lesz jó, majd meglátod, stb. Hiába próbálsz színt vinni az életébe, nem engedi, kizár mindent, ami felrázná a szürkültségből. Pedig szeretve van és volt, mégsem használ semmi.

Az egyetlen még élő nagyszülőm szereti az életét. Pozitív, szeret nagyokat nevetni, de sajnos a kis nyugdíj őt is sok lehetőségtől megfosztja, sok fejfájást okoz neki a beosztása. Ha legalább kétszer ennyi lenne én hiszem azt, hogy a nyugalma, békessége, boldogsága is minimum duplázódna.

Tök mindegy mit hoz az élet, mindig a hozzáállás számít. Egy nehézséget meglehet élni igazán nehézségként. Sebnyalogatva, önsajnáltatva, károgva, sírva. És meg lehet élni tele ambíciókkal, újabb akadályként tekintve rá, amit le fogunk küzdeni! Lehet egy helyben toporogni és sajnálkozni, és lehet emeltfővel előre nézni és kapkodni a lábakat, hogy mihamarabb túl legyünk rajta.

Abszolút személyiség függő, hogy te milyen leszel idős korodra, illetve ezek többnyire tanulható viselkedésformák is.

Általában ilyenek azok az emberek, akiknek a munka egyben hivatás, hobbi, szerelem. Mindig felnéztem az olyan emberekre, akik megtalálták életük munkáját, és annak élnek akár a nyugdíjas korukban is.

Illetve ahogy írják előttem is, életfelfogás kérdése. Nekem például nagymamám örök otthon ülős volt, gyakorlatilag 90+ évesen mióta az eszemet tudom, nem járt sehol, pedig az állapota nagyon sokáig engedte volna. Munkatársaim szülei szintén 80+ évesek és folyton azt mesélik, hogy anyu erre és arra volt, wellness, kirándulás, egyebek.

Csak magam nézve, nekem is vannak pörgős napok, bringával munkába, hazafelé még tekerek egyet, vagy munka után simán egy esti rövidebb túra, kirándulás belefér.

De képes vagyok bepunnyadni is, eljön az 5 óra, állok fel, jövök haza és este 6-tól este 12-ig majdnem egy munkanapnyit döglök a gép előtt youtube meg gyakorikérdések társaságában. Ez alatt munkatársam elmegy focizni, találkozik pár haverral és megnéz egy filmet este a párjával plusz még beiktat egy fodrászt is...

Vagy visszatérve nagymamámra, vagy 20+ éve panaszkodik. Ha ott vagyunk akkor az a baja, hogy "sosincs nyugta" ha nem megy valaki hozzá 1 nap akkor meg az, hogy egyedül van. Volt, mikor panaszkodott, hogy mennyire egyedül van, közben több látogatója, telefonhívása volt egy nap, mint nekem 20-on évesen. Ugyanez az utazásokkal is, hogy nincs már ereje menni. De akkor sem ment sehova mikor még lett volna...

Olyan, mintha sokan azt élveznék, hogy lubickolhatnak az önsajnáltatás fertőjében és mindent meg is tesznek azért, hogy ez ne változhasson.