Várjátok az őszt?

Minden évszakban, hónapban van valami csodálatos, valami, ami különlegessé teszi a szemünkben, ami magával ragad, ami elbűvöl, ami kizökkent a szürke hétköznapok monoton ritmusából, ha nyitott vagy a természet varázslatos változásaira. Bevallom, az ősszel szemben kissé elfogult vagyok, teljesen rabul ejtette a szívem eme fanyar, borongós, szomorkásnak tűnő évszak. Szeretem a házunk teraszáról figyelni a természet változásait, amint a közeli erdő fáinak zöldellő lombkoronája lassan impozánsabb színekbe burkolódzik, hogy aztán elfáradt levelei csendesen hulljanak alá, majd a szelek szárnyán szálljanak tova. A máskor ragyogóan kék eget most szürke felhők takarják el a kíváncsi szemek elől, s gyakran hullajtják el könnyeiket, jelezvén, mennyire bánatosak, hogy a régen mindig kacagó Nap fénye, amely tavasszal életre keltette a természetet, most az igazak álmát alussza, s csak nagy ritkán dugja elő fejét, hogy némi meleget szolgáltasson fázó és védtelen gyermekeinek.

Hűvös szelek járnak, így a délutáni sétához nem árt pulóvert és kabátot felvenni, hacsak nem feltett szándékunk, hogy jól összefázzunk és furmányos ormányunk életre szóló barátságot kössön Zsebkendő úrral, illetve Orrcsepp kisasszonnyal. Csupán néhány ember lézeng az utcán, ki tüsszögve, ki rohanva, ki átkozódva, hogy éppen most kezdett el esni az eső, pedig olyan szépen megcsinálta a frizuráját a fodrász...

Sétálgatás közben mélyeket szippantunk az esőillatú, friss levegőből, majd mosollyal az arcunkon figyeljük, amint egy Erinaceus roumanicus (ismerősöknek csak keleti sün, családtagoknak és barátoknak szimplán süni) tüskés háta feltűnik egy pillanatra az avarban, hogy aztán a veszélyt megérezve, gyorsan elrejtse magát a kéretlen kíváncsiskodók szeme elől, illetve fajunk néhány ostobább tagjának kezei közül.

Teszünk egy kört a közeli általános iskola felé is, aminek udvarán nagy kupacban állnak a lehullott levelek, amikbe lelkesen ugrálnak bele a gyerekek a padokról, s miután megunták, a közeli vadgesztenyefa alatt gyülekeznek, hogy aztán megvívják a II. Világháborút újra, maguk közt, csak nem éles fegyverekkel, hanem kemény gesztenyékkel, és azok tüskés "tokjaival".

Az általános iskola mellett közvetlenül rálelhetünk a helyi szakképzőre, melynek omladozó falú épülete előtt kész diákhadsereg füstöli ki tüdejéből a maradék életerőt is, ki unott fejjel, ki hahotázva, ki nagy mesélés közepette, ki pedig illedelmesen köhögve, hogy tanúbizonyságot adjon arról, tüdeje remek állapotban van. A diáksereg átható bűzfelhőt alkot a környéken a maga ázott, füstös, agyonparfümözött szagelegyével. Szerencsére becsengetnek, így a diákság immár a szakképző lepukkant épületében szaglik tovább, a járókelők amúgy is kétes állapotban lévő egészségét tovább nem károsítva.

Miután megállapítottuk, hogy úgy bűzlünk, akár egy bűzös borz, valamint csontjainkban a csontvelő is teljesen megszilárdult, hazafelé vesszük az irányt, ügyet sem vetve az utunkba kerülő kisebb kátyútavakra, valamint a szakadó esőre, hiszen már így is tanácsokat kérhetne tőlünk néhány kóbor kutya, hogyan árasszanak magukból ilyen elképesztően erős, orrcsiklandó "illatokat".

Hazaérve szinte azonnal a zuhany alatt kötünk ki, és vacogva tapasztaljuk, elfért volna a nagyitól kapott ocsmány, ám igen meleg kötött pulóver a kabát alatt, úgysem látta volna senki...

A gyors tusolást követően bekapcsoljuk a tévét, majd kimegyünk a konyhába főzni egy kanna teát. Míg a víz forr, addig egy oktatófilmet nézünk a kacsacsőrű emlősökről, és eldöntjük, mi is beszerzünk egyet, és gondolatban már a képzeletbeli állatkertünket bővítjük, mikor a kanna éles sípolással adja tudtunkra, kész a tea. Ezután befejezzük a dokumentumfilmet, majd elővesszük a már rongyosra olvasott Az Ackroyd-gyilkosság című, örökzöld kötetet a méltán híres Agatha Christie-től. Kényelmesen összekucorodunk a kanapénk egy kényelmes részén, és a délután hátralevő részét teázással és olvasással töltjük.

Hiába, az ősz már csak ilyen: a nyári kitárulkozás és pezsgés után lenyugszunk, megfigyelünk, és kicsit magunkba nézünk, hogy rendszerezzük élményeinket, gondolatainkat. Mindent átjár ez a titokzatos, sejtelmes, nyugodt hangulat, s úgy érezzük, végre valaki behúzta a kéziféket életünk robogó vonatán, itt az ideje kicsit lecsillapodni a nyári pörgés és rohanás után, ideje lenyugodni, és átértékelni, átgondolni mindazt, ami az elmúlt hónapokban történt velünk. Hiszen erről szól az ősz, semmi többről...Néha megálljt kell parancsolnunk életünk szaladó lábainak, mert az idő csak rohan és rohan, és észre sem vettük, de hirtelen megöregedtünk. Kell a lenyugvás, a lecsillapodás, hogy észrevegyük a világot magunk körül, s ne csak felszínesen suhanjon a végállomás felé életünk vonata.

S még csodálkoznak egyesek, miért szeretem az őszt?

15/L

Én várom már :) a kedvencem a tavasz de az őszben a sütőtököt, a forró teát a meleg takaró alól való filmezést, a színeket amikben a természet pompázik imádom :)

Aztán ősz végén tél elején a második gyermekünk is megszületik :)

Hamar eljön a tavasz ne izgulj ;)

Köszönjük :)

Igen sajna ez a mai nap ilyen :(

Marad a társas és hasonlók :)

Én már nyár elején az őszt vártam. Kedvenc évszakom, gyönyörű a természet,az ősznek van egyfajta varázslatos hangulata.

Tényleg minden évszakban van mit szeretni. :)

Pont jó ez a négy évszak, mert mire az adott évszak a végéhez közelít, lehet várni a soron következőt. :)

Lehet dekorálni, hangulatot teremteni. :)

Nem szeretem az őszt az egyre rövidülő nappalok miatt meg mert az elmúlás időszaka, pl lehullnak a levelek.

A tél számomra is depresszív, csúnya. Rövidek a nappalok, pont a munkahelyen vagyunk, amíg világos van. Minden szürke kint, mert nincsenek levelek a fákon. Sehol se szellőztetnek, fullasztó, elhasznált levegő mindenhol. Nem lehet a szabadban lenni, amit pedig én rendkívül igénylek.

A tavasz a kedvenc évszakom, de az elmúlt hét időjárása is nagyon jó.

30 fok felett én életképtelen vagyok.