Másnál is van ilyen? Sértődés, mert segítséget várt volna el, de nem szólt?

Sokszor észrevettem ezt családi körökben, nálunk is, kifejezetten főzés, takarítás, stb témakörben.

Mai eset:

Apum főzött (lecsót), én bent voltam a szobában. Kimentem inni, mire megjegyezte, hogy igazán sokat segítettem neki...

Teljesen meglepődtem. Szóltam, hogy hát de nyugodtan szólhatott volna, akkor jöttem volna.

Erre: nem vagyok már gyerek, hogy szólni kelljen.

Itt lenyeltem a további: miért, gyerekkoromban se voltam jó gondolatolvasó, vagy mi?

Bármikor szívesen segítek bárkinek, illetve a saját dolgaimat meg elintézem, ha nekem kell kaja, akkor felállok és megcsinálom, nem sírok anyámnak, hogy főzzön, vagy ha mosni kell a ruháimat, akkor megteszem, illetve megkérdezem, hogy nekik van-e mosnivaló, stbstbstb.

És ha nekem kell segítség, akkor szólok, hogy valaki jöjjön, légyszi, nem pedig magamban puffogva várom, hogy rájöjjenek, hogy mit akarok.

Nem értem... Vagy ez csak nálam van így, hogy szólok, ha kell valami?