Szerintetek van remény a magyar embereknek?
A problémám a magyar emberek mentalitásával van. Tele vagyunk frusztrációval, amit egymáson vezetünk le, úgy, hogy gyűlölködünk, kib*szunk a honfitársainkkal, ellopjuk, tönkretesszük ami a másé, bosszúálók vagyunk, tülekszünk, taposunk, rosszindulatúak vagyunk.
Ennek történelmi okai is lehetnek, sok elnyomás, kommunizmus, egymás figyelése és beárulása, passzív-agresszió már a vérünkben van.
Nyilván bennem is megvan sok minden ezekből, mert itt nőttem fel és szocializálódtam, de sokat éltem külföldön és valahogy nyugatabbra ez nem igazán jellemző. Valahogy tudnak együtt élni az emberek egymás mellett, pl. ha valaki társasházban lakik, nem üvölteti a zenéjét mert nem akar zavarni másokat vele. Szerintem az a normális, hogy addig csinálok valamit, amíg ezzel a környezetemet nem zavarom.
A vezetési kultúra itt balkán szinten mozog szintén, agresszió, ledudálás, menj az anyádba, stb. stb. Én pl. nem merek itthon vezetni, pedig sok éve vezetek, félek a többi sofőrtől, túlzottan agresszívan vezetnek, nem előzékenyek senkivel sem. Jó példája erre a biciklisek és autósok közti gyűlölet. Csak meg kellene tanulni egymásra FIGYELVE létezni és nem csak legyakni a másikat ahol érem.
Mennyi idő kell, hogy ezek a dolgok kiírtódjanak az emberekből itt és kulturáltabbá váljunk? Sokszor gondolkodtam, hogy talán majd a fiatalabb generáció, akik látnak, tapasztalnak új dolgokat, hogy máshogy is lehetne, de nem elég gyors a változás úgy érzem. Pl. a mai kisgyerekeket is sokan úgy nevelik, hogy mindent szabad neki, és akit esetleg ez zavar az le van *** és kuss a neve.
Szerintetek mikor ez megváltozni a magyar fejekben?
#15 A racionális ember kifejezésnek csak akkor van értelme, ha az illető képes ésszerű döntéseket hozni akkor is, ha az érzelmei mást súgnak. Ez tehát feltételez érzelmeket, ami a pszichopatáknak nincsen, ugye.
Az általad említett trénerek mondandóival nem az önfejlesztésre buzdítás a baj, hanem az, amivel ezt indokolják, ami nem más, mint mindig az az adott egyén, akinek előadják ezt a szöveget. Soha nem a bolygón élő emberek és más élőlények szolgálatába kell állítani az önszorgalmat: az öncélon kívül nincs semmi. Ezt hívják úgy, hogy a tréner elveszi a lelket, a helyét pedig egóval tölti meg. A gyakorlati haszna ennek az, hogy a céges gárda, amelyik átesik ezen a tréningen, környezetszennyezés, illetve flóra és fauna rombolása árán is termelni tudja a profitot, a lelkiismeret ne vessen gátat. De ezt szerintem tudod te is, a kérdésed pedig arra irányul, hogy tízmillió ennyire önző, mindenen áttaposó ember miért nem tudna a mostaninál élhetőbb országot teremteni.
Hogy a pszichopaták szótárát használjam, eltekintek olyan kifejezések használatától, mint „szeretet”, „sorsközösség”, „empátia”, „erkölcs”, ám milyen létjogosultsága lenne az ország létezésének, a közös nyelvnek, az emberi interakciónak, közterületnek, meg a közintézményeknek? Hiszen minden ember egy-egy külön világ lenne, senkiben fel sem merülne, hogy a másik is ugyanúgy ember, mint ő maga. Részben ma is ezt látom egyébként, de ez a probléma része, maximumra feltekerve országról nem is lehetne beszélni.
Ez szerintem nagyban függ a miniszterelnöktől. Gondolj bele, hogy ha Orbán maradna még mondjuk 20 évig az elnök akkor csak rosszabb lesz a helyzet ezen a téren is. De ha végre normális elnökök kerülnének hatalomra és megindulna a gazdasági fejlődés akkor az emberek is úgymond lassan lenyugodnának.
De sztem Orbán marad még egy ideig, szóval nem lesz jobb a helyzet.
Pont erről beszélek 23-as.
Megint más más más.
Más vállalja a felelősséget.
Ezt a hanganyagot hallgasd meg:
https://www.youtube.com/watch?v=AtzDz1FbR6k&list=PLSoE_FwKma..
Már linkeltem,de pont erről beszél,hogy a mai ,,felnőttek" igazából gyerekbőrben maradtak,mert mindig majd más oldja meg.
A kormány az emberek ,,szülője" és mindent oldjon meg majd ő majd ő tegyen.
Neeeem nagyon nem,a kormány elmondom SZ_RIK MINDENKI FEJÉRE de akkorát,hogy lemosni nem fogod tudni,még egyszer a kormány lesz_rja mi van az emberekkel pont,ők kormányoznak irányítanak,de a felelőssége,hogy neked jobb életed legyen nem rajtuk múllik,hanem CSAK RAJTAD.
Én például szedem össze a tudást még jobban aztán go külföld szépen ennyi.
Nem hárítom a felelősséget,hogy majd Orbán majd megoldja itt a jólétet meg majd nyugat lesz itt.
Itt SOHA nem lesz nyugat sőt csak egyre jobban lecsúszik az ország,ez van kész.
Ezért kell piacképes szakma+nyelvek+több év gyakorlat és ennyi,odamehetsz ahova akarsz.
Szakmán az autószerelőtől a péken át bármi lehet amire van kereslet.
Nemrég olvastam egy cikket, amiben a felelősség elhárítását említették, mint sok probléma okát itt. Bármi baj van, munkahelyen elrontok valamit, elromlik valami, az első reakció, hogy "Nem én voltam!", felelősséget nem vállalunk.
Ennek is nyilván történelmi okai vannak, meg a tipikusan büntetésre menő szabályok sem segítenek (mindenhol büntetés, büntetés, büntetés").
Az állt az írásban, hogy nagyon sokat segítene az egyéni életeinken is, ha a tetteinkért vállalnánk a felelősséget, és nem mindig másra mutogatnánk (aktuális kormány, aktuális ellenzék, aktuális vázolt ellenségkép, EU...).
Mindenki végül is a maga szerencséjének kovácsa, de ehhez a hozzáálláshoz azért fel kell nőnünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!