Az élet miért olyan mint egy rossz vicc?

A munka szó például egy szláv eredetű szó, jelentése gyötrelem, kín. Innentől kezdve meg van pecsételve a boldogtalanságunk. Nézd én olyan helyen dolgozok, ahol a főnök egy érzelmetlen valami, a kollégák nem tudna együtt dolgozni stb... Mivel sok időt ott töltök de utálok bemenni, ez kihat majd az otthoni állapotomra is. Aztán mivel az embereknek mincs pénzük váratlan kiadásra sem, ezért a társadalmi félelmünk is magas. Így aztán kódolva van a boldogtalanságunk. De például Nyugaton boldogabbak az emberek! A pénz mint befolyásolói tényezőzőnek nagy szerepe van ebben. Illetve a magyarnak mindig az volt a mentalítása, hogy dögöljön meg a szomszéd lova is. Tehát a legnagyobb oka ennek pont a magyar mentalítás, azaz mi. Sose voltunk boldog ország, nem is lesz az soha.

A világegytemet miért érdekelné a nyomorunk? Csak egy közeg ahol vagy. Magunk boldogságát nekünk kellene megoldani, de az mivel nagy feladat nem is állunk neki. Fogadd el, hogy ez van.

Illetve ugye vannak ugye személyiségi zavarok is, üresség érzése és a depresszió ahhoz köthető. Egy Nárcisztikus zavarral rendelkező meg soha sem lesz empata. Ezért is van sok szemét ember. Adjuk tovább az egészet.

Hozzáállás kérdése. Én hiszek abban, hogy magunk formáljuk az életünket és a hangulatunkat az akaratunkkal. Nekem is történtek és történnek rossz dolgok az életemben, de nem süppedek bele a depibe, hanem igyekszem megtalálni mindenben a jót.

Pl. apám 1 éves koromban lelépett, anyám új férje pedig mindig is utált. Mégis csodaszép gyerekkorom volt, rengeteg időt töltöttem a nagyszüleimmel, a nagypapám pedig igazi apa-kép. Vagy -ha már gyermek-téma- mi 6 évet vártunk, mire teherbe estem. Közben minden barátnőm szült, olyan is, akinek se stabil párkapcsolata, se saját ingatlana, mi meg egy csodás házasságban, kertesházban, ideális körülmények közé vártuk volna, de nem jött. Most, hogy itt van, csodaként élem meg az egészet és a legdurvább hisztik vagy fájdalmak mellett is hálás vagyok a kislányunkért. De amikor fel kellett mondanom az imádott munkahelyemen, mert a napi 6 óra ingázásra teljesen ráment az egészségem, abban is láttam és látom a jót. Mert egyrészről megtanultam, hogy létezik a tökéletes munkahely, ahova öröm bejárni, másrészt olyan kollégákkal dolgozhattam és tanulhattam, akik miatt sokkal jobb leszek a szakmámban én is. Harmadrészt megtehettük, hogy kiessen a fizetésem és itthon regenerálódjak fél évig.

Az élet csodaszép, a maga küzdelmeivel együtt is! 😊

Én teljesen jogosnak érzem a kérdésed.

Választ sajnos nem tudok adni.

Szerintem nyugaton sem "boldogabbak" az emberek. Ott csak még jobban elbolondítják magukat csilli-villi dolgokkal. Csak sok esetben lejön róluk az óriási stressz, hogy van anyagi biztonságuk. Vagy, sőt. Épp fordítva: akinek minél több pénze van, annál jobban fél, hogy el is veszítheti azt - ez is generálhat stresszt.

Az, hogy valakinek rengeteg pénze van, még nem jelent semmit. Sok esetben bebizonyosodott hírességek esetében is, hogy az lehet inkább átok, mint boldogság.

Igaz, nekem is fontos a pénz, én is vágyom sok mindenre, azonban nem érzem azt, hogy pénzzel lehetne boldogságot venni. Olyan a pénz nem boldogít, de jó, ha van típusú szlogen.

Persze, ezek az okosságok egyén és szituációfüggőek.

Talán, amit tényleg tehetünk, hogy megpróbálunk pozitívak maradni és hasonlóan hozzáállni a dolgokhoz, mint a 3-as válaszoló.

Az a baj szerintem, hogy ha valaki minél reálisabban, objektívebben gondolkodik, annál inkább szemet szúr neki a sok rossz dolog az életben. Konkrét példával talán érthetőbb lesz, amit írok. Ott volt pl. Stephen Hawkings, nagy zseni volt, de nagyon pesszimista lett, ő is inkább a rosszat látta az emberiségben, mert logikusan/reálisan próbálta látni a dolgokat.

Pedig mi emberek (még a legnagyobb szemétláda is) érző lények vagyunk. Az érzelmek terén a tudomány még gyerekcipőben jár. A 20. század vége felé kezdtek el igazán foglalkozni pl. a mosoly boldogságra gyakorolt hatásával és még sorolhatnám.

Amire ezzel az egésszel célozni akarok az az, hogy csak nézőpont kérdése, hogy ki milyennek ítéli meg az életet. Akik az "elméjükkel" próbálják megítélni az életet, azok nagyon gyakran egy "rossz viccként" tekintenek az életre. Viszont ha valaki a "szívével" ( érzelmi alapon ) próbálja megítélni az életet, azok képesek észrevenni és értékelni a jó dolgokat az életben, a sok rossz dolog ellenére is. Nekik teljesen más a véleményük az életről.

"Ha belegondolunk, az életet annyiban össze lehet foglalni, hogy "szenvedés időnként boldog pillanatokkal megszakítva", és ezt mindenki láthatja az állatok életét megfigyelve."

Én mondjuk nem ezt látom. A napjaim 90%-a kiegyensúlyozott pillanatokkal telik. Szeretem a munkám, a családom, az életem. És a kollégáim nagy része is így van a munkájával.

"Tudom, hogy a rossznak léteznie kell, hogy értékelni tudjuk a jót, de miért sokkal több a rossz dolog az életben mint a jó?"

Mi az, hogy rossz?

Aki úgy van vele, mint a dalszövegben ("vajon mit várok a sorstól, ha hányok az édestől, és izzadok a sóstól..."), az persze, hogy többnek fogja látni a rosszat, mint a jót. De az, hogy mi a jó és mi a rossz, csak mentális címkék, amit az eseményekre ragasztasz. Benned dől el, hogy mit tekintesz rossznak, és mit jónak.

Mi az, hogy jó?

Egyesek elvannak egész nap egy irodában ülve, mások megőrülnének ettől. Megint mások imádnak a természetben barangolni, míg vannak olyanok, akik ha tehetik, ki sem mozdulnak a lakásból. Van, aki a fizikai munkát jobban szereti, van aki a szellemit. Van, aki családot akar, mások meg egyedüllétet. Van, aki halmozza az élvezeteket, mások szeretnek józanabbul élni. Van, akik napi 16-18 órát dolgoznak, és hazavisznek havi 800 ezret, és vannak, akiknek drágább a szabadidejük, mint a fizetésük értéke. Szóval a jó és a rossz fogalma eléggé szubjektív.

"Az emberek ugyan olyan önzők, mint az állatok, ráadásul pedig okosabbak és tudatosabbak a többi állatnál, ami még egy lapáttal rátesz a szenvedésre."

"Ehhez még hozzájön a civilizáció, ami olyan problémák elé állítja az embereket, amiket nem tudnak megfelelően kezelni, mert az agyunk még mindig a természetben jelentkező problémák megoldására van ráállva."

Ezt hívják fejlődésnek. Ezért tudtunk lejönni a fáról, mert az élet olyan kihívások elé állított minket, amelyeket vagy megoldottunk, vagy megdöglöttünk. Az, hogy valamennyire azért mégiscsak ki tudtunk emelkedni az állatvilágból, ennek köszönhető, meg persze a nagyfokú önzésnek (amiből tényleg jó lenne visszavenni, mert nem kizárt, hogy egyszer épp ez fogja okozni a vesztünk).

"A civilizációban szinte mindenki egy rabszolga, ami lelkileg tönkreteszi az embereket, akik ezért bunkóvá, gonosszá vállnak, aztán ha szaporodnak csak ezt a szenvedést és viselkedést adják tovább az utánuk következőknek,és egy így megy addig amíg ki nem halunk, ami mellesleg szintén a civilizáció miatt egyre közeledik. "

A rabszolgáknak nem igen voltak jogaik. Ha nem kellettek, fejbe lőtték őket. Nem napi 8 vagy 10, hanem 16-18 órákat dolgoztak. Nem főnökük volt, hanem "gazdájuk". Nem szakszervezet meg munkatörvénykönyve volt, hanem "kuss és dolgozz!", meg kajamegvonás, ha rosszulnéztél a gazdádra. Ebben azért csak fejlődtünk.

A kihalásban ne légy ennyire biztos. Sosem volt még ennyire nagy lélekszámú az emberiség, sosem volt még ilyen magas az átlagéletkor, sosem volt még ilyen magas az élveszületések száma, sosem volt még ennyire gépesített a Föld, sosem volt még ilyen jólét a világon, sosem volt még ilyen békés Európa, mint manapság.

Szerintem ez nincs így.

Az élet szerintem boldog, a munka lehet hobbi is, én kbrusztoltam magamnak, hogy a hivatásom az legyen, amit örömmel végzek. A magánéletemet magam alakítom, és köszönöm, minden jó. Csak egészség legyen, a többit megvesszük.

Egészséget pedig sporttal, jó táplálkozással és éves szűrővizsgálatokkal vigyázom, mert ez az, amit megtehetek.

Sok kedves embert ismerek, nem mindenki frusztrált és bunkó, de aki az, az még mindig az ő baja és nem az enyém.