Csak szerintem a gyerekek a legfelszínesebbek?

Mintha tudatalatt nem lenne hatással rájuk a sok gyerekmese, ahol a “csúnya boszorka” a rossz ember és a “szépséges hercegnõ” a jó. A mesék nagy része ebbõl áll.

A gyerekeket amúgyis nevelni szokták és nem elítélni. Még fejlõdésben van a személyiségük, tehát elég butaság lenne ilyen erõs jelzõket illeszteni rájuk. A gyerekek gondolkodását és viselkedését nem szokás párhuzamba vonni a felnõttekével. Pl. aki megüti vagy megrúgja a barátocskáját, azt feljelented erõszak elkövetésért? Ha bármilyen butaságot mond, akkor leretardáltazod? Ha bármilyen hibát követ el, akkor “gonosznak” fogod nevezni és elfordulsz tõle, attól félve, hogy ártani fog neked? A gyerekek nem igazán tudják meg értik, hogy mit tesznek vagy mit mondanak, értelmetlen ezért elítélni õket. Azt meg honnan tudod, hogy a szüleik nem erre nevelték õket? Nem olyan biztos, hogy ok nélkül van ez.

"A gyerekek nem igazán tudják meg értik, hogy mit tesznek vagy mit mondanak"

Bizonyos szintig észre kell venni, hogy igazad van, és bizonyos szint után pedig, hogy nincs.

Alapjáraton a szülői képet (mivel ezt látják legtöbbet, míg otthon vannak, aztán ahogy idősebbek lesznek, a pedadógiai és a hasonszőrű korosztály nyomása is közrejátszik) másolják, tehát ha felszínes a szülő, akkor a gyerek is az lesz.

És nem foghatjuk a mesei hősök kinézetére, mert pl az én gyermekem nem fog meséket nézni, helyette mi fogunk meséket kitalálni, megvalósítani, szerepjátékokkal "megvalósítani", ami által tanulságos lesz a mese, és nem kell ideologizált sárkányokat legyőznie, elég lesz "csak" a valóságot feldolgoznia.

Természetesen ha a fantázia elszabadul, nem szabok gátat neki, csak fontos az egyensúly, hogy a jó, nem külső alapján minősíthető, a sárkány nem feltétlen rossz, stb stb...

Alapjáraton egyet értek a kérdezővel, hogy felszínesek a gyerekek, de mentségükre legyen, ez a felettük levő generáció (vagyis a szülői inkább) a hibás, és a média csak eszköz a béna szőlői magatartás hárítására.

A gyerekek ösztönösen vonzódnak jobban a szép emberekhez. Ez egyszerű biológia, nincs ebben semmi felszínesség.

[link]

[link]

Én felnőttként is a szépet szeretem.

Hogy miért? Azt tapadztaltam, hogy a csúnyák, nyomik, buták, mind frusztraltak, ebből adódóan a java sunyi, alattomos, furkálódó.

Ja, én szép vagyok.

Amúgy arra nem gondoltál, hogy a gyerekek azt sem tudják ebben a korban, hogy mi a “teljesítmény”? Nincs olyan megítélõ képességük, hogy annyira jól felismerjék, hogy ki tehetséges és ki nem az. Pl. Régen nagyon sz*r zenéket hallgattam, meg filmeket néztem, gyerek korban még az ember nem tudja meghatározni, hogy mi jó vagy rossz. Azt könnyebb felismerni, hogy szép/csúnya.

Felszínes ember az, aki tudja X-rõl, hogy rossz ember, de mégis szereti pusztán a kinézete miatt

Naív az, aki azt feltételezi egy szép emberrõl, hogy jó is.

Az általad felvázolt RÖVIDKE párbeszédbõl nem kellene ekkora messzemenõ következtetéseket levonni. A vélemény különbség iránti empátia még felnõtt korban is problémákat okoz. Attól, hogy valaki kedves (szerinted), még nem biztos, hogy mások szerint is az. Sokan különbözõen ítélnek és nem föltétlenül felszínesség miatt, hanem mert “a jó” fogalma szubjektív lehet.

Talán ha többet beszélnél az unokahúgoddal, akkor talán más lenne a helyzet. Lehet, hogy õ is szimpatizál a “Szépség és a szörnyeteg” szörny figurájával.

Igen... ezert gyerek! ;D

De nem olyan felszinesek ok. Igaz erzelmeik is vannak. Csak meg kell tanulniuk “megerteni” a vilagot.

Szerintem pont fordítva van. Ahogy idősödünk, egyre több felszínes dolog ragad ránk, amit a társadalomtól tanultunk. Pl. ha bemegy az ember egy oviba, akkor általában a ronda kisgyerek és a nem divatos ruhákban lévő is fog játszani a többiekkel, ha egészséges a személyisége. Gimiben már lúzerként fogják kezelni és ő lesz a céltábla. De, ha az általános sulira gondolok, akkor egy csomó olyan szerelmespár volt, ahol a lány volt magasabb. Gimitől kezdve alig láttam ilyet.

Az viszont tény, hogy a mesékkel úgy szocializáljuk a gyerekeket, hogy a szépet társítsák a jóhoz. A különbség annyi, hogy kisgyerekként nyitottabbak. Egy kisgyerek nyit egy nem szép ember felé is, ha az megfelelően beszél vele. Egy tini nem nyit egy nem szép ember felé, hanem inkább rajong egy fiúbandáért.

A gyerekek felszínesek, de nem a "leg" jelzővel. Meg az se mindegy, hogy melyik korosztályra gondolunk. Egy óvódás kisgyerek tud felszínes lenni, van olyan, aki csak azért barátkozik a másikkal, hogy Ő is tudjon játszani azzal a játékkal (mert neki nincsen olyan autója), de amint megunja, keres mást. Óvodában már jelen van egyféle hierarchia is, ami már felsőbb csoportos bölcsiben is jelentkezik (a népszerű mag). Általánosban fokozódik, középben kibontakozik, felnőtt korban gyakoroljuk/tudatosan használjuk.

#2- Ez nem egészen így van. A kifejezetten kicsi gyerekeknek szóló élő szereplős műsorokban, vagy mesékben, a rossz még nem jelentkezik ilyen formában. Ott inkább gyakorlati és hétköznapi elemek találhatók, pl. mostani nagy kedvenc a Bogyó és Babóca, régebben a Kisvakond, Teletabi stb.

Disney mesék: Nagyon ráálltak a képi megjelenésre, mintsem a lényegre. Azt kéne levonja a gyerek, hogy a jó elnyeri a méltó jutalmát, aki meg rosszat akar másnak, az szív. Itt már a társadalom kezdi a manipulációt, és a bábok madzagolását. Ami kicsit is más, nem olyan gondolkodása van, mint az adott csoportnak, az már fura, rossz, tagadni való. De ez kicsit más téma...

Visszatérve, nem tudom, hogy láttatok korábbi Disney meséket, de sokkal színvonalasabbak pl. Róka és a Kutya, Susi és Tekergő (1).

Ellenben Mesék Mátyás királyról meg a Magyar népmesék, nem minden részben a szép a jó, a csúnya a rossz.

Hogy mesekönyvet említsek: Vidám mesék. Ott egy ceruza lesz a "rossz".

CN/Kidsco/Jetix...-es mesék: Sok mesében, a "rossz" is volt olyan "szép" mint a "jók". Totally Spies, Tini Titánok, Kölykök a 402-es Tanteremből, 3 Jóbarát és Jerry. Sőt van olyan mese, aminek nem klasszikusnak vélt rossz tevői vannak, hanem hétköznapi dolgok/személyek: Jelszó: Kölök nem dedós, Ed, Edd és Eddy...

A mai remake műsorok, meg új mesék....hát...némelyik botrányos. Röviden a legtöbb már arra tanítja a gyereket, hogy ha van telód, meg ilyen olyan eszközöd, akkor menő vagy.

Az is nagy baj, hogy a gyerekeket mindenki csak óvni akarja minden rossztól, kitolja annak rendes ismertetését, mert félti a sérüléstől. Régen ugye a mesék nem a gyerekeknek lett kitalálva, hanem az egész közösségnek, az idősebbek osztották meg tapasztalataikat, és azokat fokozták, hogy szórakoztatóbbak legyenek, persze, a gyerekek is jelen voltak, akkoriban nem volt bölcsi meg ovi. Naturalistán ábrázolták a tényeket, a valós veszélyre hívták fel a figyelmet.

Ha tanultál pedagógiát+pszichológiát, kihagytál pár részt. Az újszülött lelke olyan, mint egy vadi új festővászon. Tiszta, üres. Ahogy elkezdi az életét a világban, a környezete már kezd nyomokat hagyni rajta. A másik fontos dolog, a biológia része (és a genetika). A kisbaba ekkor még nem más, mint egy ösztönlény. Ha lenne vetélytársa pl. az emlőhöz jutásban, elnyomná. (Driveok- Freud)

Egy kicsi "ártatlan" gyerek is büntet, ha nem elégíti ki elvárásait az anyja. (Anya- gyermek kapcsolat- Erikson, Bowlby)

Ez, hogy a gyerek odamegy a másikhoz és megsimogatja, ha elesik, a fás dolog meg egyszerűen túlzás, rossz séma. Nem önszántából sajnálja meg a másik gyereket egy bölcsis, nem tudja beleélni magát a másik érzéseibe, hanem egyszerűen csak asszociál. A nevelők is meg a szülők is, bizonyára azt szorgalmazták, hogy ha elesik a kistesó vagy csoporttárs, akkor adunk egy puszit a bibire vagy megsimogatjuk stb.. ha megcsinálja akkor jön a dicsérés (jutalmazás), ami neki örömet okoz. Később azért fogja ugyanezt megtenni, márt várja a jutalmát. A másik, társítja a látványt a fájdalomhoz. Amikor meghorzsolta magát és lejött a bőr, az fájt. A fának lejön a kérge, neki az fáj. Mit csinál akkor, amikor fáj? Sír. Egy fa érzéseibe kétlem, hogy bárki is beletudja élni magát. Egy személyes példa ovissal:

- Nem jó az, ha letéped a növény szárát.

- Miért nem?

- Az nem jó neki, neked jó lenne ha letépném a karodat?

- Nem.

1-2 nap múlva, anyja megy a kertbe, leszedi a paradicsomot.

- Anya mit csinálsz? Ezt nem szabad.

- Miért nem szabad?

- Mert nem jó a növénynek. Fáj neki.

- A paradicsom nem olyan, ezt szabad. Nem feleslegesen szedem le, megesszük.

- De nem! Van a hűtőben is! Ezt ne bántsd! (a kislány teljes összezavarodásban)

Szóval átlehet esni a ló túloldalára is, az ilyen dolgokkal. Meg lehet, hogy az egyiknek elmondod, de a másik ugyanúgy csinálni fogja. Mi anno az oviban csigákat szedtünk szét, megakartuk nézni belülről, meg kiszedni a "kiscsigát", és tudtuk, hogy ezzel megöljük a csigát. Volt olyan gyerek, aki inkább elment. De mi kíváncsiak voltunk és megtettük, ugye ez nem mentség egy élet kioltására. De viszont az már lényeges, hogy a gyerek ebből levon e valamit magától nem nevelői vagy szülői dorgálással. (egy ovis gyerek már egyáltalán nem ártatlan, már kell némi fogalma legyen az életről is halálról, ezért is rossz, ha szülők nem beszélnek róla)

Szinte minden gyermek játékában megjelenik valamilyen formában az agresszió. Ezzel vezeti le a feszültség. Ez sem ártatlan ugye? Igaz, csak tárgyak...Mondjuk ezzel csak akkor van baj, ha folyamatosan jelentkezik.

A szülőnek (most már sajnos a nevelőnek/pedagógusnak) az lenne a feladata, hogy az ösztönös (biológiai) megnyilvánulásokat megtanítsa kezelni, kielégíteni. Egy stabil és működő értékrendet kéne átadnia még, amihez később a gyerek is hozzátud tenni. Nem megkülönböztetésre kéne csak nevelni, hanem elfogadásra is. De az ember, akár hogy is próbál tudatosan választani, biológiailag alapjáraton a minél szebbre, jobbra törekszünk. Ha nőkkel nézel babás reklámokat, mindegyik a legéletvidámabb, duci, nagyszemű babát fogja lecukizni, mintsem a vékonyka, alig hajas, taknyosat. Ha nem tudnának a szülők választani, mert mindegyik egyszerűen imádnivaló, akkor nem lennének örökbefogadások se. Vagy mindegyiket elvinné, vagy semelyiket ilyen alapon. Valószínűnek tartom, hogy egy balesetben árván maradtat előbb fognak hazavinni, mintsem egy drogos/bűnöző sarját, főleg ha van rá esély, hogy a gyermek sérült. De ez nem csak itt van jelen, hanem vásárlásnál is. Ilyen a mai társadalmi ember. Sőt, a felszínesség még nem is a legrosszabb vonásunk. Meg, ha annyira tudatosak lennénk, nem vállalnánk gyereket a párunkkal (hisz nem fenyeget a kihalás), hanem árván maradt gyerekeket nevelnénk.