Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szoktatok így járni?

Szoktatok így járni?

Figyelt kérdés

Néha arra ébredek fel, hogy félek és megijedek. Egy csomó olyan dolog van, amitől féltem, aminek az elérésében nem is hittem, mégis, mindezek ellenére megcsináltam őket nagy küzdelmek árán. Ritkán, de előfordul, hogy ezekre a dolgokra gondolva kelek fel és nagyon rossz érzés fog el. Olyan, mintha a tudatom teljesen kikapcsolna és a tudatalatti félelmeim jönnének elő és ebben a kis időszakban ébredés után még nem tudom újra irányítani a dolgokat.

Volt olyan is az utóbbi 1-2 éven kb. kétszer-háromszor, hogy arra keltem fel, hogy "életben vagyok". Nagyon furcsa volt, nem jó érzés, illetve azonnal az jutott eszembe, hogy ennek megfelelően meg fogok halni és az is baromi rossz érzés volt. Szerintem ez is egy speciális esete a fentinek.

Az imént is elszundítottam és megint úgy keltem fel, hogy zavarodott voltam. Pár pillanatig nem akartam elhinni, hogy ez az én életem, hogy megtettem amiket megtettem és elkapott egy ilyen nagyon önbizalomhiányos állapot. Van egy olyan dolog, ami már évek óta vár rám, de még sosem sikerült megcsinálnom, viszont idén meg kell tennem mindenképp. Ahogy felkeltem és eszembe jutott totálisan azt éreztem, hogy ez lehetetlen és nekem biztosan nem fog sikerülni. Pedig amúgy tudom, hogy sikerülni fog. Furcsa ez a dolog. Nektek is szokott ilyen lenni? Miért történik ez meg néhanapján szerintetek?

Most ahogy visszaolvastam eléggé pszichés "problémának" tűnik.


2018. máj. 16. 14:25
 1/3 anonim ***** válasza:
Nem. És sztem ne is foglalkozz vele. Akkor talán kevesebbszer is lesz, de amúgy se érdemes.
2018. máj. 16. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Szokott néha olyan rémálmom lenni, hogy utána órákig rettegek, és dobog a szívem, tele vagyok adrenalinnal, meg sem merek moccanni.

De olyan, amit leírsz, olyan nem.

2018. máj. 16. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Igazából a dolog oka érdekelne, egyébként nem stresszelek miatta, csak kíváncsi vagyok.
2018. máj. 17. 07:55

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!