Fiatalként hogy kell gondtalannak lenni?
Annyira irigykedem, amikor azt hallom idősebbektől, hogy milyen jó volt a fiatalkoruk... nekem ez sosem ment. Az általános iskola utolsó évében céltábla lettem és rendszeresen sírva mentem haza. Egyszerre akartam öngyilkos lenni, meg megbüntetni azokat, akik miatt szenvedtem. Gimiben megint klikkesedés volt, meg végig féltem, hogy ott is kiközösítenek, így ott se nagyon mertem önmagamat adni. Ja, és természetesen a csajok akkoriban felém se néztek.
Gimi vége óta meg azon aggódok, hogy mit lenne érdemes tanulni, ami megéri. Nekem nagyon jól ment mindig a tanulás, de ettől függetlenül mindig aggódtam amiatt, hogy kudarcot vallok, meg hogy nem fog sikerülni, amit kitűzök célként, így nem is tűztem ki magas célt. Most 25 vagyok és halálosan boldogtalan. Csak sodródtam az élettel, pedig ha igazán hittem volna bármiben, már simán egy komoly szakértője lehetnék valaminek, egy doktorival a zsebemben. Nem sok barátom van, nincs olyan, akivel napi szinten lóghatnék. A csajok körében sose voltam népszerű. Most meg azon szorongok, hogy mégis hogy kezdjem újra úgy az életemet, hogy még semmit nem csináltam és ha alapszakkal kezdek, akkor leszek 30 éves, mire elhelyezkedhetek benne, és a sok fiatalabb mind le fog pipálni. Azt látom, hogy lassan mindenki elhúz mellettem, annak ellenére, hogy mindig én volta ma jobb. Meg amiatt is félek, hogy nem találok időben olyat, akivel családot lehetne alapítani, és majd valahol 35 körül lesz egy olyan párbeszédem egy nővel, ahol ő azt mondja, hogy "nem árulok zsákbamacskát, van egy gyerekem" én meg azt, hogy "legyünk reálisak, fiatalabbak már nem leszünk", és elhelyezkedek valami halál középszerű helyen, és bummm, ennyi volt a nagy álmaimból. Miközben nem arról van szó, hogy csak álmodozok, és nem teszek semmit, mert ha valamit a fejembe veszek, akkor véghez tudom vinni. Itt inkább arról van szó, hogy nem _merek_ álmodni, mert félek a kudarctól, hogy esetleg kiderül, hogy mégiscsak olyan vagyok, mint a többi álmodozó flótás, aki semmire nem viszi. Csak összehasonlításképp, középsuliban, amikor még nem ilyen voltam, egyik versenyt nyertem a másik után.
Szóval hogy kéne boldog fiatalnak lenni? :)
25 évesen már ne akarjál kollégista lenni, és a 19-20 évesekkel lógni. Nem lesz neked megfelelő társaság.
Nem igazán értem,mit csináltál eddig, tanultál valamit? dolgoztál?
egyáltalán van munkatapasztalatod, vagy hogy gondolod, ki fog eltartani, amíg tanulsz? Ha valamit igazán szeretnél tanulni, azt levelezőn is lehet ám. Csak az sok energia és idő. csak a legelhivatottabbak képesek munka mellett csinálni.
25 évesen még nagyon fiatal vagy, de jól írja valaki, ne a 19 évesek közé akarj beilleszkedni. hidd el, nem éreznéd jól magad. keress a kortársaiddal kapcsolatot. bőven lehet 25 évesen bulizni, stb. de nem a gólyatáborban.
Most sem azt érzem ki a válaszaidból, hogy tudnád, hogy milyen irányba akarsz menni, mit akarsz tanulni, mi az, ami érdekel. Enélkül pedig nehéz lesz...
Én is ugyanebben a cipőben jártam, nem is lett belőlem semmi.
Ezzel nem azt mondom, hogy nálad is ez a helyzet, de az összes válaszod szinte az elmulasztott tapasztalataidra irányul. Vagyis ennek megszerzése a célod, az eszköz pedig számodra bármi lehet, valami diploma vagy akár lottóötös is jó lenne. Eltaláltam?
Azokra pedig ne hallgass, akik azt mondogatják, hogy ne a tizenévesekkel lógjál. Tedd meg, amit szeretnél, pótolj be mindent, amit tudsz, mert ha 25 évesen benned vannak ezek az érzések, akkor 40 évesen is benned lesznek, akkor meg már tényleg sokkal nehezebb.
Nem akarok levelezőre járni. Jelenleg a szüleimmel élek, ők tartanak el. Elítélhettek ezért, de egyrészt meglehetősen jól élünk, másrészt én egész gyerekkoromban úgy nőttem fel, hogy majd jó lenne, ha átvenném a családi vállalkozásukat, s én úgy gondolom, hogy nagyrészt ez az oka a döntésképtelenségemnek - egyfelől ne volt valódi tétje a választásnak, másfelől óriási terhet kaptam ezzel, hisz egy elég komoly dologról van szó, amiben rengeteg ember dolgozik. Csakhogy most kristályosodik ki bennem igazán, hogy én nem ezt szeretném, viszont ez eléggé elvette a gondtalanságomat. Soha nem éreztem azt, hogy nekem szabad a választásom. Ezért minden döntés, amit eddig meghoztam, inkább a szüleimnek szólt, az egyetemi szakot is beleértve, amit elvégeztem. Nekik akartam megfelelni. Csak épp most boldogtalan és elveszett vagyok.
És nem gondolom azt se, hogy a koliból kilógnék, mesterszakosok is járnak koliba. Egyébként nem lógok én ki annyira a 18 évesek közül se.
az önállósodás jobbat tenne a közérzetednek és az önbecsülésednek, mint mégegy alapszak
ne legyenek illúzióid, hogy könnyű elhelyezkedni egy olyan 30 éves srácnak, akinek semmi érdemleges munkatapasztalata nincs, és nagyjából csak ahhoz ért, hogy iskolába járjon
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!