Sokat szenvedő egyetemisták! Ti nem tartjátok bicskanyitogatónak, hogy éveket szívtok az egyetemen (pl. én is) más tejfölképű gyerek meg sportolóként degeszre keresi magát?
Előre szólok, nem provokáció csupán a gondolatokra lennék kíváncsi! Erről jutott eszembe a kérdés:
Lehet, hogy olimpiai meg mittudomén milyen európa-bajnoki résztvevő ez a 2 suhanc, de döbbenetes belegondolni, hogy én 25 évesen is még csak azért szenvedek a diplomával és majd a szakdolgozattal ill. államvizsgával, hogy majd 2-3 év múlva legyen egy 150-200k-t fizető munkahelyem pályakezdőként, miközben ezek olimpiáról-olimpiára megkapják a súlyos millióikat, sokszor teljesítmény nélkül, legalábbis ez a Kenderesi gyerek még semmit nem tett le az asztalra, élvezik az életet és soha nem volt problémájuk az életben. Ráadásul én egy elhibázott pályaválasztási döntés miatt már 5 éve tanulok, miközben más annyira természetesen megél a sportból, mintha én azért kapnék fizetést, mert eljárok kondizni hétvégente. Szerintem elképesztően igazságtalan, hogy míg az egyik végigstresszeli az egész életét (egyetem, államvizsga, munkahelykeresés, elbocsátás, továbbképzés, diplomával is szerény fizetés), addig más abból keresi a millióit, amit a legjobban szeret csinálni.
Igazából itt a válasz az egészre:
"Szerintem elképesztően igazságtalan, hogy míg az egyik végigstresszeli az egész életét (egyetem, államvizsga, munkahelykeresés, elbocsátás, továbbképzés, diplomával is szerény fizetés), addig más abból keresi a millióit, amit a legjobban szeret csinálni."
Nem csak az élsportolókra irigy, csak éppen volt egy kifogása... "Kenderesi".
Neked találták ki a kommunizmust kérdező. :D
#25-ös ha magánvállalkozó finanszírozza, akkor egészségére, azt csinál a pénzével amit akar, akkor nincs gond. Viszont ennek a finanszírozásnak a nagy részét általában az állam állja. Miért kell az én adóforintjaimat erre költeni amikor nekem nem teremt semmi értéket.
Mégegyszer: én megértem, hogy nagyon jók abban amit csinálnak, és egy szóval sem mondom, hogy nem tettek le semmit az asztalra, de az amit letettek az asztalra az emberek többségének az életét nem teszi semmivel jobbá, mi mégis fizetünk érte. Ennyi erővel akkor a szomszéd gyereket is aki minden nap 4kor felkel, hogy CoD-ozzon is támogathatná az állam mert olyan jól nyomja.
Nem csak az adófizetők pénzéből élnek.
Sokat jelentenek a szponzorok is.
Adófizető vagyok, de nem sajnálom tőlük a pénzt.
Nekik ez a munkájuk. Egy-egy nemzetközi versenyen, főleg olimpián képviselni egy országot megtiszteltetés és nagy presztízs az országnal is, főleg a jó teljesítménnyel. Nem kell feltétlenül aranyérmesnek lenni, sőt dobogósnak sem. Ha egy olyan versenyszámról van szó, amiben köztudott, hogy más nemzetek erősebbek.
Az élsportolóknak ez a hivatása. Egy átlag embernek is nagy kihívás sokszor, hogy a 8 óra munka után egyáltalán kimozduljon otthonról egy sétára, nemhogy sportolni/edzeni mellette.
Ezek a sportolók napi szinten több órát töltenek azzal, hogy formában maradjanak, versenyre való felkészüléskor pedig még többet.
Evidens, hogy nem várhatod el tőlük, hogy emellett még robotoljanak. Többségük vállalkozásba kezd,ami kötetlen munkaidővel jár és ami ugyebár termeli vissza az államnak a pénzt. (Hagyjuk az adócsalást, stb. Még mielőtt bárki belekezdenek: sokkal több a nem sportolók által elkövetett adócsalás)
Amellett egy átlag olimpikon/élsportoló illetménye, amit a mob ad, az előző évi munkaerőpiaci átlag kereset bruttója, tehát sanszos, hogy az sem adómentes, ergó ők is adóznak, mint bárki más.
Azt pedig, hogy a többszörös arany érem sok pénzt hoz nekik a konyhára, nem igazán lehet elvitatni, de még az ezüst és bronz is megérdemli a többletet.
Tehát igazából nem hiszem, hogy bármit is sajálni kellene tőlük.
Az értékteremtésről pedig annyit, hogy:
Lehet, hogy az egyén nem érzi, hogy bármi értéket is kapott volna azzal, hogy egy sportoló képviselte az országot, de hosszú távon kifizetődő lehet.
Mert egy ilyen siker szponzort hoz, a szponzor talán befektet és nyit néhány üzletet az országban is = Munkahely, bevétel.
"Nem csak az adófizetők pénzéből élnek. Sokat jelentenek a szponzorok is." Ez igaz, de nagyrészt a legtöbb sportolónál a szponzorok támogatása eltörpül az állami támogatás mellett.
"Ezek a sportolók napi szinten több órát töltenek azzal, hogy formában maradjanak, versenyre való felkészüléskor pedig még többet. Evidens, hogy nem várhatod el tőlük, hogy emellett még robotoljanak." Nem az tesz egy munkát értékessé, hogy milyen nehéz azt elvégezni, hanem, hogy mennyi értéket teremt. Most ha én kimennék az utcára a betont egy bottal ütni napi 16 órában az is nehéz lenne, de kinek is teremtenék vele értéket?
"Amellett egy átlag olimpikon/élsportoló illetménye, amit a mob ad, az előző évi munkaerőpiaci átlag kereset bruttója, tehát sanszos, hogy az sem adómentes, ergó ők is adóznak, mint bárki más." Igen, és ezt az illetményt szintén az én adóforintjaimból fizetik, miközben nekem és a magyarok többségének nemhogy semmi értéket nem teremtett, de még nézni sem néztük, hogy a Jani éppen milyen ügyesen tud úszni. Egyszerűen nem izgat, sajnálom, viszont valamiért fizetnem kell érte.
"egy ilyen siker szponzort hoz, a szponzor talán befektet és nyit néhány üzletet az országban is = Munkahely, bevétel." Jézus ezen felnevettem, ezt te sem gondolod komolyan :D Vagy ezt hogy képzelted el? A zakós befektető nézi a TV-t és abban az országban fog egy összeszerelőüzemet nyitni amelyiknek az olimpikonja hamarabb lefutja a 100-at?:D A szponzorok sem a sportszeretetük miatt finanszírozzák a sportolókat, hanem a reklám és a PR miatt, és ezzel nincs is gond, jól teszik. Viszont az én pénzemet jobban is el tudnám költeni mint hogy erre szórják el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!