Sokat szenvedő egyetemisták! Ti nem tartjátok bicskanyitogatónak, hogy éveket szívtok az egyetemen (pl. én is) más tejfölképű gyerek meg sportolóként degeszre keresi magát?
Előre szólok, nem provokáció csupán a gondolatokra lennék kíváncsi! Erről jutott eszembe a kérdés:
Lehet, hogy olimpiai meg mittudomén milyen európa-bajnoki résztvevő ez a 2 suhanc, de döbbenetes belegondolni, hogy én 25 évesen is még csak azért szenvedek a diplomával és majd a szakdolgozattal ill. államvizsgával, hogy majd 2-3 év múlva legyen egy 150-200k-t fizető munkahelyem pályakezdőként, miközben ezek olimpiáról-olimpiára megkapják a súlyos millióikat, sokszor teljesítmény nélkül, legalábbis ez a Kenderesi gyerek még semmit nem tett le az asztalra, élvezik az életet és soha nem volt problémájuk az életben. Ráadásul én egy elhibázott pályaválasztási döntés miatt már 5 éve tanulok, miközben más annyira természetesen megél a sportból, mintha én azért kapnék fizetést, mert eljárok kondizni hétvégente. Szerintem elképesztően igazságtalan, hogy míg az egyik végigstresszeli az egész életét (egyetem, államvizsga, munkahelykeresés, elbocsátás, továbbképzés, diplomával is szerény fizetés), addig más abból keresi a millióit, amit a legjobban szeret csinálni.
szerintem is túlzó h van ki 20 M t kapott pár 4. meg 5. helyezésért, az érmesektől nem sajnálom
Azért tartasz ott az életben ahol, mert irigy vagy, mint a kivert kutya.
Igazságos? Nem. Csakhogy ezért nem a sportolók a hibásak, hanem az, aki ennyit fizet nekik. Te mégis irigységből a sportolókra köpködsz. Megérdemled a sorsodat.
Szia!
én megértelek, a többség nem fog ne törd magad :)
volt egy hasonló kérdésem még anno:
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-ke..
Engem ez a része egyáltalán nem zavar.
Az már igen, hogy 5 évet töltök az egyetemen, és a várható kezdő fizetés nettó 130 körül lesz. Tudom, tudom, mehettem volna másik szakra, de ha egyszer ezt szeretném... Akkor is van abban valami, hogy jobban megbecsülhetnék azokat is, akiknek sok évet kell tanulniuk a diplomáért.
A kérdésed csak önsajnálat, semmi több.
Kiélezed az élsportolókra, mert lusta vagy és tudod, hogy a teljesítményük (még rosszabb formájuk is ide értve) felére sem lennél képes.
Megkeseredett ember vagy és csak rosszabb lesz, ha így folytatod.
Vannak nálad jobb sorban élők, akik jókor voltak jó helyen, jó génekkel, ahogy te is fogalmaztad. De hidd el, vannak nálad rosszabb helyzetben élők is.
Két lehetőséged van:
Sajnálod magad egy életen át azért, mert anbak születtél aki/ami
Vagy
Túl lépsz ezen és abból hozod ki a maximumot, ami jutott.
A sajtburgerhez pedig annyit fűznék, hogy:
Felkészülési időszakban igenis kemény megszorítások vannak, komoly lemondásokkal. Egy-egy verseny után, vagy szezonon kívül megengedett a kilengés, de csak mértékkel.
Fogalmad sincs miről beszélsz, nem tudod milyen az életük a színfalak mögött, csak a médiára támaszkodsz. Tipikus csőlátás. Neked hiába lesz diplomád, egy gyárban fogsz kikötni, mert az élethez h...e vagy és ezen a diploma sem segít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!