Valóban ennyi a felnőtt lét?

Munka mellett csinálom az egyetemet, máshogy nem tudom megoldani. Emellett rendben kell tartani a lakást, naponta főzni, heti 3szor bevásárolni.

Szóval, a munkában pihenem ki a tanulást, az egyetemen a munkát.

Nem keresek sokat, magamra kb semmi nem jut, ami jutna, az megy a megtakarításba.

Amikor elhatározom, pihenek, az maximum takarítás formájában valósulhat meg. Már a bevásárlás is szinte élmény, mert addig se rohanok sehová, van időm gondolkodni, sétálok. Máshová meg nem járok, mert sem időm nincs, sem pénzem.

Nem arra vágyok, hogy buli, meg utazás meg hasonlók, de ezer éve nem olvastam saját szórakozásra egy könyvet, az egyetlen, amikor tényleg pihenek, az alvás.

A tegnapi munkanap óta kész zombi vagyok, hiába aludtam ki magam. 7 órát dolgoztam (pénztár) szünet, víz és kaja nélkül, annyi időre nem álhattam fel, hogy a mosdóba kimenjek, reggel 7 után este 7kor, mikor hazaértem ettem következő alkalommal, aztán dőltem is ki aludni. Ma meg amióta ébren vagyok, takarítok.

Sajnos nem merek hinni abban, hogy valaha is lediplomázok, mert 2 szakon vagyok egyszerre, és túl sok kredit kell. Ha mégis sikerülne, maximum egy minimálbéres állásra van esélyem, ami annyi, hogy végre iroda lesz, és nem fizikai munka. Csak emiatt tanulok, hogy szellemi munkát végezhessek végre.

És nem értem, mit csinálok rosszul.

Más egyetemista ismerőseim csúszás nélkül végeznek mindent (igaz, otthon, nem külföldön), mellette táncra járnak, yogára, sportra, barátnőkkel találkoznak, van, aki még mindemellett dolgozik is.

Ennyit számítana a szülői támogatás?

Mindenkitől azt kapom, hogy élvezzem ki, hogy fiatal vagyok, és "csak" ennyi dolgom van, mert amikor majd 2 gyerek mellett kell ismét visszaülni tanulni, mert kevés lesz az az egy diploma, és a háztartás is csak nőni fog, vissza fogom sírni ezeket az éveket.

Az lesz ám csak az igazi bevétellel sakkozás, nem az, ami most van.

Tényleg ilyen nehéz a felnőtt lét?