Milyen szándék áll amögött, amikor valaki vádaskodik és szórja a szitkokat?

Olyasmire gondolok, hogy két ember között kialakul valamiféle ismeretség, kapcsolat. Ez lehet munkakapcsolat, lehet barátság, lehet ffi-női érdeklődés, bármi. A két ember folytat egyfajta kommunikációt, minden különösebb bunkózási előzmény nélkül egyszer csak az egyik elkezdi a másikat szidni, mint a bokrot, mondjuk olyasmiért, ami nem felel meg az illető elvárásainak, a másikra kivetített képnek.

Azt nem értem csak, hogy akkor miért nem hagyja a csudába? Miért nem határolódik el? Miért kezdi a hibákat keresni mindenáron és mindenbe belekötni? De tényleg mindenbe és csak jelképesen szólva "ütni ütni ütni a másik fejét"? Sosem értettem, hogyha valaki nem olyan, mint amilyennek szeretnénk, akkor miért nem lehet inkább elhatárolódni, lezárni a kapcsolatot, befejezni a kommunikációt? Minek szitkozódni és csak úgy dőlnie a sok negatívkodásnak?

Mondjuk én úgy vagyok, akár barátságban, akár úgymond kapcsolatban, hogy elfogadom, vagy inkább úgymond TUDOMÁSUL VESZEM a másik ember tulajdonságait. Ha kibékíthetetlen ellentétek vannak, akkor nem viaskodom, nem acsarkodom, hanem inkább eltávolodom az illetőtől vagy megszakítok vele minden kapcsolatot. MIvel tisztában vagyok vele, hogy senkit nem gyúrhatok a saját képemre, nem fog megváltozni senki és ha nekem nem felel meg, tehát képtelen vagyok ezt vagy azt elfogadni tőle, akkor inkább nem teszem ki magam (és a másikat sem) efféle stressznek és értelmetlen konfliktusnak.