Egyetemisták! Köztetek kinek van - és ha igen - milyen autója, amivel gyakrabban közlekedik belátása szerint?
Anyámmal rendszeresen összeveszek, mert 24 vagyok és folyton elégedetlenkedek, amikor megjegyzem, hogy már szinte minden kortársam autóval közlekedik. Erre azzal érvel, hogy ők már végzős gyakornokként (vagy frissdiplomásként) dolgoznak és megengedhetik maguknak, viszont én úgy gondolom, hogy az egyetem első 2 évében még nem sok emberke tud dolgozni tanulás mellett, márpedig elég sok nem végzős fiatalt szoktam látni kocsival szaladgálni. Nem is szaporítanám a szót. A következőekre lennék kíváncsi:
* Hányad éves vagy? (egy nem/kor/szak hármasnak különösen örülnék)
* A saját vagy szüleid autójával közlekedsz-e? (márkát/típust is kérek)
* Ha kettő közül valamelyikkel közlekedsz, akkor milyen gyakran? (hova)
* Van-e stabil jövedelmed? (pl. gyakornoki vagy korrekt diákmunka)
46 éves férfi többdiplomás környezettudományi szakember vagyok, eddig az érettségi óta mindig volt hallgatói jogviszonyom valamilyen képzésben. Jelenleg is egyetemi hallgató vagyok egy szakirányú továbbképzési szakon. A munka és a tanulás doktoranduszi évek óta párhuzamosan zajlik és ez szerintem a jövőben is így lesz, hiszen "jó pap holtig tanul", de ez szükséges is ha az ember lépést akar tartani a szakma fejlődésével.
A feleségem tulajdonában lévő Suzuki Ignis-szel járok, ha vidékre kell mennem (hetente 3-4 alkalommal) vagy közeli külföldre (évi 4-5 alkalom), a fővárosban inkább tömegközlekedem, hacsak nem kell bevásárolnom is. Nem drága autó, de meg vagyok vele elégedve, mert nagyon megbízhatóan működik, nemigen szorul szervizelésre pedig már 12 éves, és méretéhez képest nem fogyaszt sokat. Ha újra autót kell majd venni ugyanezt fogom választani.
Igen, elég jó és stabilnak tűnő jövedelmem van már doktoranduszi éveim óta. Persze a jövedelmem azóta jelentősen növekedett. Hallgatóként korrepetálásból 10-20 ezer forintot kerestem havonta, volt párezer forintos tanulmányi ösztöndíjam. Doktoranduszként 100ezer forint körüli ösztöndíjam volt e mellett 6 órás állásban egy kutatócsoportnál is dolgoztam ahol a kutatási témám megegyezett a doktori témámmal így többlet időt nem vett el; ebből is kb. 100ezer forintom volt. Azóta van 8 órás főállásom, ahol nettó 300 ezer forint körül keresek és van egy szakértői praxisom ahol átlagosan kb. nettó 1-1,5 milliót keresek még hozzá havonta, de ez hónapról hónapra változik 500ezer és 3 millió között.
Graduális hallgató koromban és doktoranduszi éveim alatt nagyrészt a szüleim tartottak el és fizették az összes tanulmányi költségemet, külföldi útjaimat is, de mindig volt saját jövedelmem is amit teljesen hazaadtam. Akkor kocsim még nem volt, de nem is volt rá szükségem. Azóta én támogatom a szüleimet, de már a feleségemmel élünk meglehetősen jó módban és harmonikusan, mivel gyerekeink nincsenek.
#11 Respect!
Kérdező: 41/N, 21 éve van jogsim, sosem volt kocsim, pedig szeretek vezetni, (más autóját vezettem). Főleg adminisztratív területen dolgoztam, majd nemrég volt saját vállalkozásom, jelenleg kajára is alig van. Édesanyám egyedül nevelt fel, pedagógusi fizetésből, neki sem volt soha kocsija. Egyetemre nem jártam soha (felvételiztem, nem sikerült és ma már nem bánom), azért válaszoltam, mert kinyílt a bicska a zsebemben a kérdéstől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!