Vannak olyan emberek akik egész életükben gyermekiek maradnak? Ha igen ezeken az embereken hogy lehetne segíteni hogy levetközzék gyermeki jellemüket és normális felnőttek lehessenek?

Nos én is eléggé gyerekes vagyok, de nem érzem problémának. Inkább vagyok ilyen, mintsem egész nap

a problémákon agyaljak és a valóság szürke oldalát nézzem.

Szeretek egyszerűen gondolkodni, de ettől még nem vagyok kevésbé intelligens. Ellenben végtelenül optimista vagyok és hiszek abban hogy jó dolgok történnek velem és képes lehetek bármire, amire a többi ember: ez a mentalitás az évek során sok mindenen átsegített: depresszió, tanulási nehézségek, motiválatlanság, beteg apa-anya, kapzsi rokonok stb. Egyszer majdnem meghaltam, barátaim sosem voltak igazán. És mindezt már magam mögött hagytam.

A felnőttek mindig mindent mérlegelnek, a problémáik szép lassan felemésztik őket. Meghatározza őket az a bizonyos egyszer fent, egyszer lent hangulat.

Hiányzik belőlük az a gyermeki hit és optimizmus, ami (szerintem) előre viszi az embert. Egy életunt és problémák alá temetkezett ember nem képes igazán fejlődni mert nem biztos sem magában sem a sorsában.

Azta, mennyi mindent kiadtam magamból, ahhoz képest hogy hajnali 5 óra van. Csak tudnám mit keresek én itt:D

Természetesen kíváncsian várom az ellenérveket. És köszönöm hogy kitetted ezt a kérdést, hihetetlen de neked köszönhetően többet megtudtam magamról:)

Ott a baj, hogy mindenki azt hiszi, hogy rosszat jelent a felnőtt gondolkodás/viselkedés.

Felnőttnek azt jelenti lenni, hogy felelősséget tudsz vállalni a tetteidért, saját magadért és azokért, akik fontosak számodra.

Tudsz tervezni, tovább gondolni, mint a következő lépés, problémákat megoldani.

Magyarul életben tudsz maradni a világban és együtt élni a többi embertársaddal.

Minden normális felnőttben lakik egy gyerek, ami egyáltalán nem baj. Az a baj, ha nincs mellette egy felnőtt én is, és mindig mindenben a gyerek irányít.

De teljesen rendben van, ha teret engedek a gyerek énemnek, mikor örülök valaminek, ha hagyom magam kényeztetni, ha kíváncsi vagyok az új dolgokra és hasonlók. Persze ha a felelősség elől is gyerek módra menekülök, ha a kritikára, vagy valamilyen válsághelyzetre is a gyerekénemből reagálok, az baj. Akkor sértődötten visszatámadok, vagy adott esetben a higgadt elsősegélynyújtás és mentő hívás kétségbe esett zokogásba kezdek.

"Milyen a normális felnőtt?!"

Bennem is pontosan ugyanez a kérdés fogalmazódott meg.Mitől lesz valaki normális?

Miért baj az ha valaki gyerekes marad? Nem attól lesz felnőtt valaki hogy "megküzd az élettel" meg egy életunt robot lesz belőle akinek a munka-párzás-alvás alap ösztönök működnek csak.

Én szerintem attól vagyok depressziós, hogy "levetkőztem" a gyermeki énemet, és "normális felnőtt" lettem. Azaz szürke, stresszes, akinek már egy pillanata sincs nyugodtan elgondolkodni dolgokon...

Egyébként meg megfogalmazhatnád pontosabban is a kérdésedet. A gyermeki jellemet sokféleképp lehet értelmezni.