Miért gondolják sokan azt, hogy az emberek irigyek a kitartott nőkre/férfiakra?

Mert sokan bizony irigyek, vagy legalábbis részben azok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az életüknek arra az aspektusára nem vagyok irigy, vagy legalábbis nem érzem igazságosnak, hogy én évekig tanultam azért, hogy munkába kerüljek, és még átlag feletti fizetéssel is meg kell gondolni, hogy elmenjek-e egyszer egy moziba vagy vegyek-e egy drágább sajtot, egy olyan nő meg, aki semmit nem tett le az asztalra, ennél ezerszer drágább helyekre megy, ezerszer drágább dolgokat csinál.

Főleg ha egy olyan emberről van szó, aki nem olyan szerencsés, mint én, hanem tényleg a gyárban robotol 3 műszakban vagy kénytelen a beteg anyja mellé elmenni ápolásira... (és nem, attól, hogy gyárban dolgozik vki, nem lesz automatikusan Éjjel-Nappal Budapest-függő).

De arra pl. nem vagyok irigy, hogy kiszolgáltatott, és ha dobja a pasi egy újabb nőért, akkor megy az utcára csövezni 40évesen, ha megereszkedett a bőre. Arra sem, hogy rosszabb esetben a pasas határozza meg azt, mit vesz fel, kivel találkozhat, dolgozgat-e, vagy hogy valszeg a szerelmet hírből sem ismeri.