Szerintetek sajnálni kell, megértőnek kell lenni az ilyen nővel szemeben?

"sajnáljuk e miatt?"

Felétek így tömegesen megy, hogy mindenki eldönti hogy sajnáljuk -e vagy sem? Nem vagytok valami önállóak egyedül.

Ha akarod sajnálod, ha nem nem, mindenkinek más a véleménye, mindenki mást lát bele. Én téged sajnállak, hogy nem tudsz önállóan gondolkodni, és egy weboldalon idegenek döntenek arról hogy mit érezz a saját anyád iránt. (Ha te tetted fel a kérdést.)

Számomra a sajnálat az egy érzelem és az érzelem nálam nem döntés kérdése.

Szerintem sokkal inkább a segítségnyújtásra vonatkozhat a kérdésed.

Ez pedig megint egy olyan dolog amiben vadidegenek nyilván nem tudnak érdemben tanácsot adni.

A fent leírt történetben egy idősödő nő aki a leírásod alapján még mindíg nem szembesült azzal a ténnyel, hogy a kisiklott életéért, a rossz döntései által csakis ő a felelős.

Leginkább a gyereket sajnálnám.És bár volt tető a feje felett,volt mit ennie,anyagilag se nélkülözött,adott volt neki,hogy jó iskolába járjon ez mégse minden,ha lelkileg nem támogatta senki,nem értette meg senki nem csoda,hogy igy járt szegény.Minden ember más karakter nem lehet összehasonlitani azzal aki rosszabb körülményekből jön,lehet ő több megértést kapott vagy volt a környezetében valaki vagy valami ami kihúzta és tovább lenditette a holtponton.Ha a gyerek nem kap megfelelő érzelmi biztonságot,nem alakitanak ki vele otthon egy bizalmi kapcsolatot az esetek többségében súlyos önétékelési gondjai lesznek és pótszerekhez fog folyamodni.

Nem sajnálnám az ilyen nőt inkább szánalmat éreznék iránta.Neki is valami hiányosságai voltak és azért nem tudott jó anya lenni,nem tudta,hogy kell azt csinálni.Nem tudott empátiával fordulni a gyereke felé.Sok embernek mielőtt szülő lenne mélyebb önismeretre kellene szert tennie, lerendezni magában a múlt sérüléseit,mert csak egy helyes önértékeléssel rendelkező felnőtt tud lelkileg egészséges gyereket nevelni.Nem csak megcsinálni vagy leszülni kell a gyerekeket,mert ez a szokás vagy mondván ez az élet rendje,hanem aki szülői feladara vállalkozik mérlegelje ezeket a dolgokat magában.

Dehogynem tudsz dönteni, eleve olyan szubjektíven adtad elő a sztorit, amiből egyértelmű, mit gondolsz. A leszűrhető szikár tények viszont a következők: az illető nő iskolázott (vélhetően diplomás, csak ezt fájt leírnod), aki a szakterületén dolgozott. Férjhez ment, gyereket szült, majd kiderült, hogy a férj alkoholista és pszichés problémái vannak. Elváltak, mindkét szülő a lehető legtöbbet nyújtotta a gyereknek anyagi téren, ugyanakkor igyekeztek diplomás, kvalifikált szakembert nevelni belőle. A gyerek nem élt a lehetőségekkel, 24 éves korára egy drogos senki lett belőle, pszichés problémákkal (hasonlókkal apu is küzdött, ugyebár.) Az anyja ennek érthetően nem örül, a gyereket kezelteti, igyekszik kihúzni a függőségből. Időnként, rokoni-baráti beszélgetés keretében elmondja, épp milyen gond van a sráccal.

EZEK a tények, amiket persze valamilyen okból megpróbálhatsz beállítani úgy is, hogy a szóbanforgó nő egy nagyképű, pénzéhes, sznob r.banc, aki tönkretette a saját gyerekét, és még "sajnáltatja" is magát. Erről annyi a véleményem, hogy semmi közöd a családhoz, diskurálgass a drogos haveroddal és szidjátok együtt az "agyoniskolázott" embereket (különösen a nőket), ha jólesik, de erre fölösleges kiírni még egy úgynevezett kérdést is ide.:-)