Éreztél már úgy, hogy amire egy életen át vágytál, igazából haszontalan?

Igen, de szerencsére még az egyetemen.

Szakot váltottam.

Nem lehet, hogy csak sok volt az első nap? Például nagyon meg akartál felelni (akár nem is tudatosan), vagy rád zúdítottak sok mindent? Egy nap után... még alakulhat. (Nem véletlenül van a 3 hónap próbaidő sem.)

De ez valami olyan szak, ami ennyire egyértelműen predesztinálja, hogy csak azt végezheted? Nincs más terület, ahol szintén ennek a végzettségednek (és érdeklődésednek) megfelelően el tudnál helyezkedni, csak mondjuk más munkakörben, más feladatokkal stb.?

Átérzem a helyzeted. Évekig készültem arra, hogy ott legyek, ahol vagyok. Most meg azon gondolkozom, hogy biztos-e... Egyik nap úgy érzem, igen; másnap pedig azon agyalok, hogy ettől még egy árufeltöltő állás is jobb lenne, mert az mechanikus, tuti, hogy nem viszem haza a melót stb., és a szabadidőmben meg csinálhatnám, amit szeretek.

Az volt az álmom, hogy pénztáros legyek és most az vagyok. Imádok beülni és pötyögni, csak húzogatni a termékeket, vigyorogni, mint a tejbetök a megkeseredett, elfáradt emberekre. Egyszerűen imádom!

Hozzá tartozik, hogy lediplomáztam, mérnök lettem és főállásban dolgozok a szakmámban. Ez nem tartozott az álmaim közé, de szeretem a szakmámat, szeretem a munkámat. Részmunkaidőben beteljesítem gyerekkori álmomat, aminek aztán semmi, de semmi értelme, tök haszontalan, hiszen nem vagyok a társadalom hasznos tagja azzal, hogy én szabadidőmben, heti néhány órában ücsörgök és huzogatom egymás után a termékeket miközben vigyorgok, mint az állat... Alig keresek vele pénzt, ráadásul ott vannak mellettem a robot kasszák. Az ég világon semmi, de semmi értelme az "álmomnak". De ÉLVEZEM!