Lassú felfogású, ügyetlen és feledékeny is vagyok, már hülyének néznek, mit tegyek ellene?

A helyesírási hibák alapján átlag alatti az IQ-d, de legfeljebb átlagos, biztos van annak is oka hogy miért 21 évesen erettsegiztel 18 helyett.

Na és persze pont ezért választunk olyan karriert/munkát, amiben motiváltak vagyunk..

Pánikbetegséged lehet, de ki lehet nőni belőle. Magam is elég lassú és szorongó voltam a próbaidő alatt a jelenlegi munkahelyemen (meg az életben is korábban), és 2 év kellett mire teljesen feloldódtam (most leszek 4 éve ugyanazon a helyen).

A lényeg hogy ha sokat csinálsz valamit, akkor egy idő után jól fog menni és nem fogsz szorongani rajta, hanem egyenértékű lesz egy reggeli fésülködéssel. A változás nagyon lassú is lehet, szóval nem biztos hogy azonnal észreveszed. Addig ki kell bírni, ha emiatt szekálnak. Ha látják rajtad, hogy javul a teljesítményed, akkor abbahagyják.

Csak kitartás. :)

28/F

Akár még normális is lehet. Lassan rázódsz bele, nehézkesebb a felfogásod, ez van. Nem lehetünk egyformák. Ha annyira elbénázod a dolgokat, és úgy gondolják, hogy nincs szükség a munkádra, esetleg reménytelennek tartanak, azt úgy is jelzik a megfelelő eszközökkel (a szakzsargon szerint kirúgnak:D)

Lényeg: szereted, amit csinálsz, vagy nem? Mert ha szereted, akkor gyorsan bele fogsz rázódni, illetve nem hátráltatnak meg a nehézségek, de ha nem szereted, akkor a büdös életben nem fogod profin és teljes odaadással csinálni.

Én taxis vagyok, szük egy éve csinálom, és még mindig vannak a városban olyan helyek, amiről azt se tudtam, hogy létezik. Illetve vannak olyan helyek is, ahol már nem egyszer voltam, de még mindig nem jegyezteztem meg. Pedig szeretem csinálni, úgy vagyok vele, hogy idővel úgyis minden meg fog ragadni. Mivel szeretem, ezért ha úgy vesszük, lelkesen csinálom, és ezt az utasaim is látják, legtöbbször meg is jegyzik, és csak egy-két kivétel van, aki a "Há' milyen taxis maga, hogy nem tudja merre van?" reakciót ereszti el. A többség, az udvariasságomat viszonozva udvariasan megjegyzi, hogy kevesen "születnek" egy adott szakmára, majd belejövök, megtanulom.

Az, hogy többször el kell mondani... Nekem is, kiadja a diszpécser a címet, utca, házszám, hogy hova kell mennem, ráindulok, majd pár perc múlva visszakérdezek, hogy "Bocs, Bivalyb@$znádi utca, hány szám?", szóval ebben az elfelejtésben úgymond semmi extra nincs.

Ugyanúgy, amikor régen raktárban dolgoztam. Én rakattam egy adott helyre az alapanyagot, oda, ahol kvázi a helyét kijelöltem régebben (én jelölem ki, nem más mondta, hogy ide kell), aztán esetleg hetekig nem kellett használni, majd amikor kellett, akkor jött az "Ú bammeg, hol a rákban is van?" reakcióm hírtelen.

Mondjuk fejszámolni azt én nagyon jól tudok, csarében viszont a rajzoláshoz nincs semmi (de szó szerint, a nagy büdös SEMMI) érzékem. Ez van.

" Vársz ameddig élsz, pedig elindulhatnál végre! Ha önmagadtól félsz, mi a f4sznak ellenfélre?! Ízlik a szó, mikor mindenki sajnál de úgy volna jó, ha pont erre szarnál! "

Tanulj tovább, keress olyan munkát amit tudsz is és szeretsz is csinálni.

Én is ilyen vagyok, mint te. Én nem szerettem a munkámat és valószínüleg azért is nem teljesítettem jól. Majdnem minden kiesett a kezemböl, elfelejtettem néhány dolgot amit meg kellett volna csinálnom vagy rosszul csináltam meg, minimum húszszor kellett elmondaniuk valamit, mert nem értettem, számolás is a nehezemre esik. Nem éreztem jól magam a munkahelyemen, de rá is jöttem, hogy semmi kézügyességem, nem való nekem az olyan munka.

Én például, hogy fejlesszem ezeket a készségeimet elkezdtem Sudokuzni, logikai és memória feladatokkal játszani és olvasni. Hasznosak tudnak lenni. Találd meg amiben jó vagy és szívesen is csinálnád :)