Mitől lehetek ennyire feledékeny mostanában?
Sok olyan dolog történt velem az elmúlt egy évben (leginkább) ami megváltoztatta nagyon az életem, például elváltak a szüleim, elköltöztünk az otthonomból, 4 év együtt járás után szakítottunk a baràtommal, lemorzsolódtak olyan barátok akikben nagyon bíztam, stb.
Azt vettem észre hogy elfelejtek minden még inkább mint eddig. Alig emlékszek rá nap végére, hogy mi történt velem például reggel. A gyerekkori emlékeim csak úgy néha bevillannak szinte mindig ugyan azok, de abban sem vagyok biztos, hogy úgy történt ahogy emlékszem. Nagyon elkeserítő, hogy minden olyan homályos a fejemben. Semmit nem tudok megjegyezni. Nem tudok tanulni.
Mit tegyek? Mi lehet a bajom?
Kérlek segítsetek! :)
19/l
Gyanítom ezek a dolgok lekötik annyira a gondolataidat, hogy ezeken pörögsz, ezért nem is nagyon vagy nyitott arra, ami történik körülötted. Még akkor is, ha nem tudatos a jelenség.
Egyszerűen csak barátkozz, vagy próbálj olyasmiket csinálni, ami kedvedre való, lassan javulni fog ;)
Egyetértek az előttem válaszolóval, valószínű a múlton töprengsz, még nem tudtad feldolgozni a dolgokat és ezért a jelenben feledékenyebb vagy, mert a gondolataid kalandoznak.
Megoldás lehet erre sport, baráti társaság vagy az, ha elmondod vkinek ezeket a dolgokat és könnyítesz a lelkeden.
Ha gondolod szívesen meghallgatlak, remélhetőleg hamar javulni fog :)
Köszönöm a válaszokat! :)
Tulajdonképpen úgy érzem hamarabb és könnyebben túl lettem ezeken a sérelmeken mint gondoltam, de valahol érzem, hogy teljesen sosem leszek túl rajtuk. Szerintetek ezért?
Mindenkinek az életében vannak erősebb emlékek, dolgok, amik meghatározzák a mindennapokat. Csak az a lényeg, hogy hogyan kezeled ezeket.
Nekem is a baráti társaságom nagy része az volt-nincs, mostanra alig maradt pár, de akik maradtak, rájuk legalább valamennyire lehet számítani. Persze a barát sem őrangyal, nem lehetnek ott 0-24, ez azért benne van. És ilyenkor jön az, hogy elmegyek biciklizni, vagy feljövök ide, vagy tetszőleges más dolog, ami nem hagy agyalni. Ha elég jól ki tudod tölteni az idődet szórakoztató dolgokkal, és mindig tudsz valami programot beszervezni, amire lehet készülni, akkor annyira elhagyva sem fogod érezni magad.
Ha szeretnél, nekem is írhatsz.
#1, 22F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!