Mit jelent a "barátság" és a "szeretet" szavak, ha nem tudományos megközelítésből szemléljük?
Direkt nem a "Nyelvek" témakörben tettem föl ezt a kérdést.
Tudományosan a következőképpen lehetne definiálni ezt a két szót:
Szeretet: az érzéki vágyóképesség első tette; tetszése az érzékileg megragadott jóban. Mint ilyen a szenvedélyek között az első, minden más szenvedély belőle fakad.
Barátság: A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, bizalom, együtt érző képesség, nyitottság, törődés. Olyan emberi érdekkapcsolat, amelyből általában mindegyik résztvevő fél saját magának előnyöket szerezhet. (Nem keverendő össze az "érdekbarátsággal" amelyből többnyire az egyik fél részesül előnyben a másikkal szemben, esetleg pusztán anyagi vonzatokra épül.)
Arra lennék kíváncsi, hogy saját szavakkal, esetleg más megfogalmazásban hogyan lehetne definiálni ezt a két szót? Hogyan lehetne úgy leírni, hogy azok is megértsék ennek a két szónak a jelentését, akik pl. soha életükben nem tapasztalták meg ezeket - ergo így az a feltételezés élhet bennük, hogy ezek a fogalmak csupán elméletben létezhetnek, a valóságban nem?
Mi zárhatja ki azt a tényt, hogy ezek a dolgok nem egyfajta "érzéki csalódások", amik az ember saját elméjében léteznek csupán?
Szeretet: Mélyről fakadó ragaszkodás vagy vonzalom, melyet valaki többek között egy barát, egy szülő vagy egy gyermek iránt érez; az, amikor valaki kedvel valakit, vagy tetszik neki valaki; ... az az erőteljes vagy szenvedélyes érzés, melyet valaki egy más nembeli iránt érez, és amely a hitvesi egység érzelmi mozgatórugója. A szeretet egyik szinonimája az „odaadás”.
Barátság: Egy szótár szerint a barát az, „akit kölcsönös vonzalom, bizalom, szeretet, ragaszkodás köt össze a másikkal”. Egy igaz barát segíteni tud jó irányba terelni a gondolataidat. Bátorítani, építeni tud, amikor szükséged van rá. Sőt a bánatodban is képes osztozni.
Ezek alapján sem biztos, hogy valóságos dolognak fogják fel azok, akik még nem tapasztalták meg. De ebből a szempontból elég nehéz megmagyarázni... (szerintem)
Szerintem pont van olyan szeretet is ami érzéki csalódás, mert egy embernek az elméjében létezik csupán, ezt hívják egyoldalú szeretetnek, ami általában nem működik. Tehát a szeretet mindenek előtt két oldalú, ha két ember elméjében létezik egymásközt, akkor már valós emberi kapcsolatként fogható fel.
Azok akik "nem tapasztalták meg", azok is lehet hogy igen, csak épp a szeretetnek a tökéletlen formáját, mint az egyoldalú szeretetet. Számomra ez figyelem és tekintély is egy másik ember iránt, de a szeretet degradálódása gyűlöletté fajul, de úgyan azon az erőteljes érzésen alapul mindkettő. Szerintem valamilyen formában mindenki tapasztalja, csak nem fogja fel, akkor tudna kezdeni vele valamit, ha felfogná. A szeretet ereje vagy szintje onnantól kezdve attól függ, mennyire táplálják, tehát nem önmagától adatik. Sok esetben hiába várja egy ember, hogy hatalmas szeretet lépjen be az életébe, mert az olyan inkább, amit időről időre táplálni kell és törődni vele.
Léteznek valódi, mélyről jövő szeretetek, de ezt nem értetheted meg olyannal, aki nem tapasztalja. Ennek az az oka, hogy az a valaki nem várhatja, hogy minden általa megtapasztalt szeretet élmény valódi legyen. Nem zárhatja ki semmi a tényt affelől, hogy létezik számtalan nem-valódi kapcsolat, nem egészséges ezekről elhitetni magunkkal, hogy valódiak.
A valódi szeretetet TE MAGAD fontosnak tartod a saját életedben, te választod és te döntessz fölötte. Olyan állapot, ami átjárja az egész lényedet, ezért nem tudod megkérdőjelezni. Tehát egy szeretetlen embert nem tudsz rávenni arra, hogy szeressen, nem tudod meggyőzni erről, mert ő az egész lényével szeret, tehát mélyen ismerned kell őt ahhoz, hogy hatni tudj rá. Ha valaki sablon-megoldásokat keres arra, hogy hatni tudjon egy másik emberre, az nem mükődik, ehhez mindenek előtt az kell, hogy ismerd a másik személyt, mint indivídumot.
Érdekelne, hogy képes lehet valaki "szeretni" ha ezt az érzést soha nem ismertették meg vele?
(A „szeretni” szót az embernek egy másik emberhez való viszonyulásának kontextusában kell érteni, nem pedig más dologhoz való viszonyulás terén pl. szereti a fákat, az állatokat, a napsütést stb.)
Előfordulhat olyasmi, hogy ezt az érzést "egyszerű ösztönök" hozzák ki az emberből? Olyan emberről van szó, aki nemhogy a "szeretet" fogalmát nem tudta megtapasztalni, hanem pontosan az ellenkezője volt jellemző a környezetében születésétől felnőttkoráig, azaz a gyűlölködés. Emiatt ő maga is rosszindulatúan, gyanakodva tekint egy olyan emberre, aki pozitívan közeledik az ő irányába, mert valamilyen hátsó szándékot sejt ebben a "jóindulatban" (az életben összegyűjtött tapasztalatai sugallják ezt neki).
Ő a „szeretet” fogalmát úgy definiálja magában, hogy aki vele jól viselkedik, azzal ő is jól fog viselkedni, magyarul viszonozza a szimpátiát. Viszont állandóan ott a gyanakvás a másik illető valódi szándékait illetően, ezért soha nem lesz képes őszintén megbízni senkiben.
Ehhez a gondolatmenethez ha hozzátesszük azt is, hogy ez az illető még saját magát is utálja, képes volna-e megérteni ill. gyakorolni a „szeretet” fogalmát másokkal szemben? Ugyanis állítólag ha valaki saját magát utálja, akkor másokat sem fog tudni szeretni soha. Mennyi ebben az igazság?
"valaki saját magát utálja, másokat sem fog szeretni soha"
Én ezt úgy értelmezem, hogy valamilyen szinten érezhet szeretetet mélyen belül, de megragadva, mintha nem tudna kiszabadulni, és nem is tud fejlődni az érzelmi világa, mint más normálisabb lelkű embernek, így megragad.
Tehát ha utálja magát, akármit is érez mások iránt, az szinte biztos hogy nem fogja kimutatni az érzéseit, tehát nem viszi előre a kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!