Miért van az, hogy a legtöbb ember alig várja, hogy különköltözzön a szüleitől, és önálló életet kezdjen, csak én nem?

Félek az egésztől. 25 vagyok, és még mindig gyerek. Sosem éltem úgy, mint egy felnőtt, nem hoztam meg az igazán fontos döntéseket. Jól indult az életem, de aztán valami agyonnyomott, és most azt érzem, hogy nincs se célom, se álmom, csak a véget nem érő (nagyjából jogos) cseszegetés a szüleim részéről, hogy kezdjek valamit magammal.