Hogyan lehet feldolgozni a halál puszta gondolatát?

R.M. Rilke

ŐSZ

A lombok hullnak, hullnak, mintha túl

a messzi égi kertek hervadnának,

nemet mondón, lehullanak a mélybe.

És száll a súlyos földgolyó az éjbe:

a csillagok közül magányba hull.

Mindnyájan hullunk: nézd lehull kezem,

s a másoké is. Minden így van, meglásd.

De Egyvalaki van, ki mind e hullást

végtelen gyöngéd kézben tartja fenn.

(Farkasfalvy Dénes fordítása)

Rilke

Herbst

Die Blätter fallen, fallen wie von weit,

als welkten in den Himmeln ferne Gärten;

sie fallen mit verneinender Gebärde.

Und in den Nächten fällt die schwere Erde

aus allen Sternen in die Einsamkeit.

Wir alle fallen. Diese Hand da fällt.

Und sieh dir andre an: es ist in allen.

Und doch ist Einer, welcher dieses Fallen

unendlich sanft in seinen Händen hält.

Nekem folyamatos fülsípolásom van.

Nem tudod, hogy csak a fizikai tested fog meghalni. Te nem tudsz. Fogsz létezni halál után is.

Richard Dawkins a temetésére írta ezt a szöveget amit felolvas a videóban. Így is lehet tekinteni a halálra.

https://www.youtube.com/watch?v=HRmXbfuQvvw

Minden ember meghal egyszer nincs ebben semmi. Én tulajdonképp nem is foglalkozok vele, ha úgy is elkerülhetetlen akkor felesleges rá időt fecsérelni.

Amúgy meg gondolom olyasmi lesz mint mikor valaki oltári mélyen alszik, csak épp sosem ébred fel.

Aztán két verzió van innen, marad az öntudatlan állapot, egyszerűen elpusztul a " tudat " is aztán ennyi.

A másik verzió meg, hogy bejön, hogy azoknak van igaza akik hisznek valamilyen vallásban és tényleg van még valami utána.

Nem tudom, hogy mennyire megnyugtató, de ez az én hozzáállásom a dologhoz: a halál gyakorlatilag téged érint a legkevésbé a körülötted lévőkhöz képest. Amint meghalsz, már nem fogsz azon gondolkodni, hogy úr isten, vajon mi történik veled, vagy hogy milyen következményei lesznek ennek, hiszen nem fogsz létezni. Nem fogsz koporsóban feküdni, hiszen az, ami a lényedet alkotta, azon a ponton már nem aggódik semmi miatt, pláne azon nem, hogy mi történik a testeddel. Szerintem ez csak annyira ijesztő, mint a születésünk előtti "létünk"... Az idő nem akkor kezdődik, amikor mi születünk, és nem is akkor végződik, amikor mi meghalunk, és nekünk csak arról az időszakról lehet fogalmunk, amikor egyáltalán van tudatunk, ami felfogja a létezésünket, szóval a minket már nem tartalmazó jövő miatt fölösleges aggódni.

A halálos betegségektől való félelmed meg szerintem halványulni fog, ha megtanulsz együtt élni az elmúlás gondolatával, bár segít, ha tudatosan eltereled a figyelmed a témáról, és másra koncentrálsz. Ha én nagyon stresszelek valami miatt, akkor pl arra terelem a gondolataimat, hogy ha írnék egy könyvet, akkor miről szólna, kik lennének a szereplők, jó vége lenne-e vagy rossz, és így sikerül tartósan kivernem a fejemből ami zavar.

Amúgy nekem is zúg a fülem, szóval nem vagy egyedül.. :)

Nekem személy szerint valamilyen oknál fogva segít, ha ezt a valamit hallgatom:

https://www.youtube.com/watch?v=nKo4jYDO9FQ

szóval szerintem nem árthat, ha te is kipróbálod, hátha...

Hasonlóan gondolom mint a 6os.

Annyival egészítem ki, hogy nekem meghalt a tesóm 3 éve és az anyukám 2 éve és nekem az volt megràzó, ahogy az élet tovább robog. Azt hittem, belepusztulok, ha anyu egyszer elmegy és sokkal rosszabb túlélni.

A halál nem mindig lesz ilyen ijesztő. Ha balesetet történt, akkor nincs is idő megijedni. Betegség esetén pedig eljön egy pont, amikor annyira elfáradunk, hogy a halál megoldásnak érződik. Fogtam anyukám kezét amikor örökre elment és van egy perc, amíg megkönnyebbülést érez az ember, amiért vége van valami rossznak.

Néha beférkőzik a tudatomba, hogy mi lesz ha meghal a párom, de tudatosan elnyomom a gondolatot, mert csak kiborítana ez a gondolat de semmi előny nem származna belőle.

Sajnálom ;(.

Ez sokmindent elmondhat:

https://www.youtube.com/watch?v=ORQ2ZL_3t-k

Én már gyerek korom óta abban a tudatban voltam hogy úgyse fogok tudni arról amikor én meghalok.

Minden folytatódik tovább. De mégis én pl. érzem hogy 3 éve meghaltam, nehéz elmondanom honnan, de tudom. Túl sok "véletlen" történik, sok egybeesés azóta és sok mindent előre tudni szoktam azóta és mivel én "jó vagyok" úgy érzem hatalmam is lett mert minden sikerül az életemben és minden olyan pontos, túl feltűnő hogy ne tűnjön fel nekem...Lehet értelmetlen kissé a megfogalmazásom de írom ahogy kijön belőlem mert nagyon hihetetlen számomra ez az egész de mégis igaz.

Még annyi hogy egyik nap a halott édesapámról álmodtam és megkérdeztem tőle álmomban hogy milyen halottnak lenni és azt mondta hogy olyan mintha álmodnál...

Elég elgondolkodtató ez is számomra.