Miért visszataszító az, ha valaki mozgáskorlátozott?

Abszolúte nem tartom problémának. :D

Az egyik barátom például sajnos nagyon sérülékeny a csontjai miatt és már "leszerződött gurigázó" vagyok. :D

Ez azt jelenti, hogy tolom a tolószékét, és kapok kávét/cukorkát (ő jutalomfalatnak hívja xD) tőle fizetségként. :D

Akit ezt visszataszítónak tartja, azt abszolút nem értem.

Amikor tolószékben van a fent említett barátom, szabályosan "bunyózunk" egymással a feleségemmel, hogy melyikőnk tolja szükség esetén, mert jön érte a kávé/jutalomfalat és "Enyém lesz a jutifali, felfogtad???" :DDDD

Ő meg megfullad a székében, úgy nevet, ahogy hallgatja ezeket a beszélgetéseket. :DDD

És komolyabbra fordítva a szót...

Ez is mutatja, hogy alapvetően semmilyen testi fogyatékosság nem probléma. Ha az elszenvedő a környezetével együtt elfogadja a dolgot, akkor legalább semleges dolog, de ideális esetben akár nagyon vidám helyzeteket is hozhat. :)

Mondjuk mi is a feleségemmel, vele együtt iszonyatosan barmok vagyunk. :D

Itt vagyunk lassan negyvenévesek, és mégis ha együtt megyünk valahová (elég gyakran), rendszerint tőlünk zeng a helyiség. :DDD

Ami pedig itt még érdekes a mozgáskorlátozottsággal szemben, hogy emberi kötelességünk segíteni minden emberen, akit valamivel megvert az isten.

Ahogy ápolnám a feleségem, ha beteg lenne, ez igaz az illető barátomra is.

És teljes meggyőződéssel mondom, hogy ez kölcsönös.

Hogy ha úgy adódna, ott virrasztanának mindketten a kórházban mellettem.

Az egészségügyben pongyolán fogalmazva a következő módokon lehet valaki fizikailag beteg:

1) hanyagság miatt

2) környezeti ártalom miatt

3) kórokozó(k) miatt

4) szerv működésében beálló zavar miatt

5) örökletes tényező(k) miatt.

És még jó néhány, de nagy vonalakban ezek az általános okok.

Az első esetet leszámítva a beteg nem tehet az egészségromlásáról. Mit is fejez ki az, hogy "megverte az isten"?

Ebben a kontextusban azt, arra az emberre mondjuk, aki nem tehet a helyzetéről, annak romlásáról, változatlanságáról.

Tehát igen, aki nem önhibájából mozgássérült, beteg, azt megverte az isten, mert nem tehet róla.

Ezért pedig emberi kötelessége mindenkinek ezt elfogadni és az illető igényei szerint az észszerűség határain belül segíteni.

Az egyik rokonomnak nincs meg az egyik lába, mert akkor ugrott le a vonatról, amikor az még alig lassult valamit. Őt pedig nem fogom sajnálni, mert ez hanyagság.

Természetesen az igényei szerint, az észszerűség határain belül segítem őt is.

Nem kell mindent támadásnak tekinteni.

Én bipoláris vagyok, és mikor kérdeznek róla, tudod, hányszor mondják, hogy "elmebeteg"?

Nem akadok ki rajta, mert

1) Igen, az vagyok.

2) Nem támadásnak szánják.

Az a pali vagyok, akit a kérdező kérdőre vont utolsó kommentjében. :)

Ez egy ösztönös dolog.

Az a helyzet, hogy minden élölény ugy van beállítva, hogy a gyengébbet kirekeszti, a fogyatékosságot pedig, akármilyen helytelenül hangzik kimondani, egy erös gyengeségnek értelmezzük akkár testi akkár szellemi. Érzés emiatt az érzés miatt alakulhatki.

De mivel az ember intelligens felültudjunk irni ezt az ösztönt!