A munkásosztály mindenhol ilyen primitív, unalmas, és visszataszító? Más is unja a sok idegesítő embert?

Kérdésemet írhattam volna a magány-egyedüllét,vagy a munkahely-kollégák kategóriába is.Jó magam is szakmunkás vagyok,még érettségim sincs,de elég normálisan és igényesen élek.Valószínűleg velem is van probléma,talán túl érzékeny vagyok,

de nem nagyon találok magamban olyan hibákat,amik társadalmilag elítélendőek lennének.Sok helyen laktam,vidéken is,és Budapesten is.Sok szakterületen dolgoztam már,de sajnos huzamosabb ideig nem tudok ellenni sehol,mert problémáim

alakulnak ki az emberek egy részével.Nem vagyok finnyás,de szép lassan nagyon sok emberben veszem észre a tipikus proli tulajdonságokat,amiket gyűlölök.Itt jegyezném meg,hogy sokan nagyon sértőnek találják a prolizást,de sajnos én úgy

veszem észre,hogy a régi rendszer nagyon sok ilyen embert termelt ki,akiknek a leszármazottjaik sem nagyon különbek.Általában ugye munkásemberekkel dolgozom,műhelyekben,de ritka,amikor tényleg hosszú távú,rendes,becsületes kollegákkal

ismerkedek meg.Most Bp.-en lakom,4 évig dolgoztam

egy helyen,ahová nagyon szerettem járni.Most már 1 éve másik helyen vagyok,ezt is szeretem,de itt is kezdődnek a problémáim.Miért ilyenek az emberek?:felfogásuk:nem kell foglalkozni semmivel,mindent le kell sz@rni.Minden munkát ímmel

ámmal

összecsapnak,jó az úgy,hülyének nézik azt,aki normálisan végzi a munkáját.Emberileg sem tudom megérteni azt,hogy az elején normálisan tisztelik az embert,aztán pár hónap után mennek a beszólogatások,meg ilyesmi.Egyik legundorítóbb

szokásnak

tartom,amikor egy idő után jogot formál valaki arra,hogy kóstolgassa a másikat.A főnököm is egy kétszínű,amikor odamentem dolgozni,így barátom,úgy barátom,nem a főnököd vagyok,hanem a kollégád,szereztem neki több száz ezres

maszek

munkát,ma meg már kötekedik,meg játsza az eszét.Persze van sok jó arc kollega is,és végül is nincs nagy baj,csak érzem,hogy pár éven belül innen is megyek,mert nem tudom elviselni a tahó réteget.Az előző helyen is rendesen végeztem a

dolgom,

sok pluszmunkát végeztem délutánonként és hétvégén.A kollegáim közül szinte senki nem vállalt pluszmunkát,még az alapfeladatokat is utálták elvégezni.Nekem volt pluszjövedelmem,kocsival jártam be,jó kajákat ettem,és szép lassan úgy

éreztem,hogy néhányan kiközösítettek,többek közt azért is,mert általában nem ültem le szotyolázni velük,hanem végeztem a dolgomat,és amúgy sem érdekel engem a sok igénytelen szextéma,meg a mindenféle primitíség,infantilis

hülyeségek,amiről beszélgettek.

Egyszerűen rossz nézni azt,hogy ezek az emberek az egekbe überelik egymást,hogy ki a lazább a másiknál,csoszognak,röhögnek egész nap.

Ezen kívül a civil életben is semmi mást nem látni,csak a sok hajléktalant,csövest,részeg fiatalokat,pedig viszonylag jó környéken lakom.Nem lehet már lassan semmilyen BKV járaton nyugton utazni,mert mindig vannak valakik,akik

hangoskodnak,büdösek,hőbörögnek.

Voltak párkapcsolataim,felnőtt gyerekeim vannak,de mégis egyedül élek,mert egyszerűen bele fáradtam abba,hogy midenhol csak a gányt lehet látni.

Kicsit kiírtam magamból ezeket a dolgokat,de azért kíváncsi lennék,hogy más is látja így a kérdést?

Akik kissé magányossá váltak,miért?

Egy felsőbb társadalmi rétegben is vannak ilyesmi munkahelyi problémák,például egy kórházban orvosok között?

Engem a kézügyességem,és a precizitásom vezetett ahhoz a munkakörhöz,amit végzek,és nagyon szeretem csinálni,de viszont nem tudok beleépülni hosszú távon ebbe az említett rétegbe.Nem lenne semmi bajom velük,csak nem tudom megérteni,

hogy miért kell örökké feltűnősködni,pofázni,röhögni mindenen egész nap,és nyomni a fárasztó igénytelen beszólogatásokat.