Miért van ez? Miért ilyenek az emberek?

Azért, mert akikről te beszélsz azok azon kevesek egyikei akik felismerték a sors alapelvét, az igazságtalanságot.

Az emberek frusztráltak, ezt pedig másokon vezetik le, mást próbálnak eltaposni stb.

Az ember akit egy felette álló megaláz, legyen az a főnöke, a tanára, a szülei stb az normáls esetben nem rajtuk fogja kitölteni a dühét hanem más embereken.

Aki a feletted álló azt tiszteld.

Én is sokszor voltam igazságtalanul bántva, büntetve, megalázva iskolában, otthon, munkahelyen és egyaránt.

Csak mondok pár dolgot, hogy te is megértsd, mert ahogy látom(nem sértésnek szánom) de te semmit nem tudsz az életről.

Fiatal koromban a sok frusztrált tanár mindig engem büntetett a többiek viselkedése miatt, mindig én szívtam meg és rajtam töltötte ki a mérgét mindenki.

Én ennek ellenére továbbra is engedelmes maradtam, de mégis mindig én szívtam meg. A többi rossz diák akik rendetlenkedtek ők semmi büntetést nem kaptak meg, mert ők szerencsések és az élet pedig igazságtalan.

Otthon a szüleim pedig mindenért engem hibáztattak és jöttek a szidások, a tiltások az ő részükről is.

Beletőrödtem és elfogadtam.

Úgy vezettem le a feszütségemet ekkoriban, hogy állatokat: bogarakat, csigákat, békákat stb kínoztam kegyetlenül.

Később mikor felnőtt lettem és dolgoztam akkor a munkahelyemen is ért az igazságtalanság, hiszen azt a lovat ütik amelyik jobban húz.

engedelmes voltam, tűrtem szó nélkül, miközben a kollégáim vígan kibújtak a munka alól, a főnök nekik mindent megengedett volt, hogy velük nevetett stb stb

Mindig én szívtam.

De így a természetes, én elfogadtam, hogy szívnom kell, tűrtem mindent, mert ez a normális.

Frusztrált vagyok miatta de ezt le tudom vezetni dohányzással, alkohollal de főként azzal, hogy bunkó vagyok az emberekkel.

Az természetes dolog kedves kérdező, hogy ha az emberrel valaki bunkó, akkor másokon fogja kitölteni a dühét és ne azon aki ártott neki.

Én mindig így jártam és én értek az élethez.

A sorsban hiszek ami igazságtalan, rideg és kegyetlen.

Hát 5-ös ez csak annyi, hogy hagyod magad.

Állj ki az érdekeidért ha meguntad.

Kérdezőnek:

Ezt örökölték.

Ebből látszik, hogy jólét van.

Nem tudnak összefüggésekben gondolkodni.

Esetleg sok nagy csalódás érte őket.

Alapjában egyet értek veled, de mégse. Igaz az, hogy igyekeznie kell mindenkinek kihozni az életéből, amit tud, szerintem ezzel senki nem vitatkozhat.

Szerintem a 4 (?) válaszoló a sors igazságtalanságával azt szerette volna kifejezni, hogy nem egyenlőek az esélyek. Nagyon sok függ a későbbi viselkedés attól, hogy milyen példát látsz, milyen emberek vesznek körül, van-e legalább egy ember, akiben bízhatsz, aki támogat. A szüleid szerető nevelőid voltak, vagy aláztak, esetleg kihasználtak.Egyszóval, hogyan szocializálódott valaki. Hidd el, teljesen más lesz az önértékelésed, és az élethez való hozzáállásod is, ha szeretetben, elfogadásban nőttél fel, vagy ha nem. Ha kiskorodtól azt hallod, hogy semmit se érsz, minden észérved ellenére a belsőd valóban elhiszi még felnőttkorban is, hogy semmit sem érsz. Kevésbé torzító fájdalom egy szülő halála, nem kisebb, de kevésbé torzító,mint mondjuk a család általi folyamatos, módszeres, fizikai és érzelmi bántalmazás.( Nekem is meghalt szülőm, tudom, miről beszélek.)

A fájdalom feldolgozása is egyénileg eltér. Van aki hosszú évek nyavalygása után eszmél arra, hogy már van ereje tenni magáért. Lehet, ez egy idegennek fel sem tűnik, mégis óriási belső erőfeszítéseket tesz az illető. Lehet, hogy nyavalyog, te ezt látod, de mellette tesz is magáért, ezt nem tudhatod.

Bölcsebb lennél, ha kicsit szerényebben viszonyulnál magadhoz, és empatikusabban másokhoz. Csak remélni tudom, hogy nem emberekkel foglalkozol, vagy ha igen, akkor az "életben" nagyobb belátás van benned.