Szerintetek már mindent elcsesztem? (Hosszú lesz)

Még csak 19 éves vagyok, de már most kilátástalannak tűnik az egész életem. Kezdem azzal, hogy valami nagy baj van velem szerintem, nem tudom, mi az, de valamiért ha bekerülök egy társaságba, legyen az osztályközösség, sportcsapat, bármilyen csapat vagy szakkör, mindenhol utál a közösség 90%-a. Nagyon nehezen találom meg a közös hangot az emberekkel, ráadásul még azok is, akik nem utálnak és beszélgetnek velem, nem lesznek a barátaim, ha nagyon muszáj, elbeszélgetnek velem, de ha ott van pl. más, akivel jóba vannak, egyből le leszek szarva. Talán egy olyan ember van, akit úgy tényleg a barátomnak mondhatnék, aki szerintem kiállna értem és számíthatnék rá bármiben. Csak az a baj, hogy nem nagyon vagyok hozzászokva ahhoz, hogy közel kerüljek emberekhez és kellemetlen, amikor mondjuk valami komolyabb, érzelmesebb dologról kell vele beszélnem meg általában akkor beszélünk, ha ő keres engem, mert félek, ha én keresném őt, zavarnám vagy valami, de így meg lehet, ő érzi azt, mint én más emberekkel kapcsolatban és lehet, egy idő után meg fog utálni. De hogy őszinte legyek, talán egy kicsit örülnék is neki, mert valahogy teher számomra közeli kapcsolatot ápolni másokkal, meg pl. ölelgetni másokat, meg ilyenek...Ez most biztos úgy hangzott, mintha valami jeges szívű bunkó r!banc lennék, talán így is van..Nem tudom...

Aztán a másik nagyobb problémám, hogy akármilyen hülyén is hangzik az első bekezdés után, mégis úgy tűnik, függök másoktól. Soha semmit nem csináltam még azért, mert én úgy akartam, hanem mindig az motivált, hogy másnak tetszik-e, amit csinálok, más kedvelni fog-e tőle, stb. Ez főleg a kinézetemet illeti, mióta szakítottam a volt barátommal (kb. 1 éve), híztam vagy 10 kilót, igénytelen vagyok az öltözködésemre, meg úgy a kinézetemre nézve is, mert már nem számít, hogy hogy nézek ki, mert az egyetlen ember, akinek érdekelne ezzel kapcsolatban a véleménye, egy másik lánnyal van együtt. És már többször is próbáltam pl. diétázni, még futni is jártam 2 egymást követő napon, pedig rühellek mozogni, de tényleg, nagyon utálok, a tesi órákon is mindig én voltam az az ember, aki futásnál a 3. körre hirtelen elszublimált, ugyanis mindig beálltam valami bokor vagy kuka mögé, hogy a tanár ne lásson és ne kelljen leizzadnom...Szóval a sport-és izzadtságfóbiám ellenére is rávettem magam, hogy "eljárjak" futni, mégis 2 nap alatt feladtam, a diétában pedig már az első este bűnöztem, mert magamért nem tudom végigcsinálni ezeket..

És esküszöm, ha járna Oscar-díj kifogásgyártásért, én tuti megnyerném, de ez a másoknak megfelelni akarás a tanulmányi eredményeimre is kihat..Ugyanis az általános iskolás osztályom tele volt...hát mondjuk úgy, problémásabb gyerekekkel (pedig nem kisegítő iskolába jártam. Sőt, a többi osztályba normális emberek jártak, csak valamiért a miénkbe sikerült az összes fogyatékost berakni..) és bár nem vagyok valami kimagaslóan okos személy, mégis sikerült feltornázni magam az osztály legjobbjai közé és hiába nem ismerek magamnál lustább élőlényt, ennek ellenére is sikerült rávenniük a tanáraimnak, hogy tanuljak, ugyanis imádom, ha dicsérgetnek és 7.-8. osztályban a többiekkel ellentétben nem azért tanultam, hogy sok felvételi pontom legyen, úgyis egy alja szakközépiskolába jöttem el, szóval még ha mindenből 2-es lettem volna és 10 pontos felvételit írtam volna magyarból meg matekból is, szerintem még úgy is simán felvettek volna, hanem azért, mert jól esett, amikor a tanárok velem példálóztak, hogy bezzeg én meg tudtam tanulni ezt meg azt az anyagot, akkor más miért mondja, hogy olyan megtanulhatatlan, meg ilyesmik.

De miután eljöttem onnan, én kerültem a rangsor aljára úgymond, ugyanis kapásból vagy 5-6 olyan új osztálytársam lett, akiknek minden tantárgyból csak ötöseik vannak és minden létező versenyre elmennek és volt, hogy ezt az 5 embert küldte az ofő egy házi versenyre a mi osztályunkból és ők öten lettek az első öt helyezett...És úgy éreztem, hiába tanulok, mindig lesz legalább 5 ember, aki jobb nálam és így valahogy nem volt értelme. Alapból azon sose gondolkodtam, hogy majd esetleg tovább tanulok és akkor azért nem ártana, ha sok pontom lenne, mert kb. 10. óta úgy érzem, feladtam mindent. Valamiért sose gondolkodtam úgy, mint mások, hogy álmodoztam arról, mit fogok dolgozni meg milyen lesz évek múlva az életem, mert valamiért mindig is tudtam, hogy nincs jövőm. Szerencsétlen vagyok és nincs senki, akinek tényleg úgy érzem, számítanék, szóval semmi értelme élősködnöm másokon. Már régóta vannak egyébként öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim, de mindig megakadályozott benne valami, pl. az, hogy nem akartam megbántani a barátnőmet, akiről az elején írtam, vagy volt egy időszak, amikor úgy nézett ki, a volt barátom szakítani fog a barátnőjével és azt gondoltam, talán megint összejönne velem..De mostanában egyre kevesebb okom van nem megtenni, mert ő még mindig együtt van a barátnőjével, ráadásul az év végi jegyeim is szarok lettek, szinte csak 2-eseim meg 3-asaim vannak..És az érettségim is szarul fog sikerülni, már előre érzem, mondjuk tudom, hogy ez is az én hibám, mert nem tanulok semmit, ma is tételeket kellett volna kidolgoznom, mégse csináltam, mert már semmi nem érdekel..Szóval hiába tudom, hogy meg fogok halni, már nem is félek tőle, mert tudom, hogy úgy legalább nem kell tovább szenvednem meg másoknak fájdalmat okoznom többé..Azaz végül is én is akarom, hogy vége legyen. De egy kicsit még is olyan furcsa, mármint nem kellene, hogy ennyire természetesnek vegyem ennyi idősen, hogy megölöm magam pár hónap vagy hét múlva..Lehet, ez is valami segélykiáltás féleség a tudatalattim részéről..De az eszem azt súgja, nem is kellene kiírnom ezt a kérdést, mert lehet, lesz valaki, aki annyira unatkozik, hogy elolvassa ezt a kisregény terjedelmű szánalmas picsogást és mellébeszélést és olyanokat ír majd, hogy "Menj el szakemberhez, ez nem normális, hogy így érzel!!", pedig épp én vagyok az, aki nem érdemli meg, hogy bárki is megmentse és amúgy tuti nem mennék el pszichológushoz se, mert képtelen vagyok az érzelmeimről meg az életemről őszintén beszélni másoknak, de attól még lehet, úgy döntenék, változtatok az életemen és tegyük fel, ideig-óráig boldogabbnak is hinném magam, utána megint minden szar lenne és ha a 2., mostanihoz hasonló mélypontomon se akasztanám fel pl. magam, ez így folytatódna. És attól még, hogy mondjuk nem akarnék meghalni, még nem lennék előrébb az életben, mármint a kedélyállapotom nem változtat a tanulmányi-illetve az érettségi eredményeimen és ugyanúgy max valami gyári munkás válhatna belőlem, akinek abból állna az egész élete, hogy csak robotol, folyton túlórázik, mégis minimálbért keres és a hónap végére kajára se telik és ilyen életet se szeretnék. És amúgy így a végére már én is elvesztettem a fonalat, mármint hogy valójában mi is a kérdésem..Szóval legyen az, hogy szerintetek, már ha elolvastátok az egészet, mert ha igen, minden tiszteletem a tiétek, mit kezdjek magammal? :D Ja igen és közbe eszembe is jutott, mi volt a fő ok, amiért kiírtam a kérdést, szóval mindenféle kertelgetés nélkül, szerintetek ilyen jegyekkel és vélhetően szar érettségivel lenne esélyem, hogy mondjuk diplomám legyen valaha is? XD Amúgy német-kémia vagy német-matek szakos tanár szeretnék lenni és németből meg emelt német faktból is dicséretes 5-ös vagyok, matekból 4-est kaptam év végén, valamint kémiából 3-as vagyok, de a mostani év, már ami a kémiát illeti, elég szerencsétlen volt, 9.-től 11.-ig abból is 4-es vagy 5-ös voltam. Szóval egyébként ami érdekel, abból jobb eredményeket érek el, ezt csak azért írtam le, mert valakit talán megtéveszthetett, amikor azt írtam, hogy mindenből 2-est vagy 3-ast kaptam év végén :D Szóval szerintem ha felvennének mondjuk egyetemre és végre olyan dolgokat kellene tanulnom, amik érdekelnek, kevésbé szar jegyeim lennének.