Miféle emberek közé kerültem?
Szóval az a helyzet, hogy egyetemre kerültem. Nagy reményeket fűztem hozzá. Úgy gondoltam itt már jóindulatú emberek is vannak, és intelligensek. De sajnos hatalmasat tévedtem és csalódott vagyok.
A helyzet az, hogy a szakomon minden külön programból kihagynak, aztán meg azzal csesztetnek, hogy miért nem vagyok a közösség része. Gondoltam a problémát kezelhetem egynéhány beszélgetéssel. Azért annyi remény volt bennem, hogy empatikusak az emberek. Persze a normális lelkületűek. De akadt egy kis bibi. Hiába közöltem azt nem egy, nem két emberrel, hogy nekem ez rosszul esik, mivel bizonytalan vagyok még és nem találom a helyem. Azóta szabályosan az orrom alá dörgölik a már megtörtént közös programjaikat, amik a csoportot összekovácsolnák. Mintha csak azért is odab**znának nekem egyet.
Szóval ezek alapján szerintem az érzelmi intelligencia hiánya megmutatkozik náluk.
Váltsak szakot, egyetemet, vagy fogadjam el azt, hogy a jövő értelmiségei ilyen szemétládák?
Az is eszembe jutott már, hogy bekerültem egy halom pszichopata közé.
Úgy, hogy annak ellenére, hogy normálisan viszonyultál hozzájuk (leültél velük beszélgetni például) ők mindezek ellenére kihagytak téged a dolgokból, sőt, szemétkednek veled.
Nem azonos az értékrendetek. Belőlük hiányzik a normális emberi hozzáállás.
Amúgy amit írtál róluk, az alapján azt gondolom, hogy eléggé éretlenek, amihez hozzájárul elég nagy fokú önzőség is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!