Nektek hány évesen és mi volt az az élmény, amikor felfogtátok, hogy mostmár visszafordíthatatlanul magatokért felelős felnőtt emberek vagytok, és vége a lázongásnak, felelőtlen buliknak, munkahely otthagyásoknak?

Akkor nem vagyok egyedül. 29 évesen sajnos még mindig felelötlenül mondok fel... vagy váltok...

Akkor amit leírtál az megoldás lehet erre a problémára...

Minden másban mát felnött vagyok....

Bulizásban mar nem éreztem jól magam a kis suhancok között.... így most már nem hetente, hanem 4 havonta járok el... :(

23.

Lediplomáztam, majd összezuhant a Nagymamám. Hónapokig ápoltam, egyre gyengébb lett és egyre kevésbé fogta fel maga körül a világot. Egyedül ápoltam, senki se segített.

Majd pár hónap után ott álltam az üres lakásban, sok gép elromlott, a csapok csöpögtek, az ügyeket el kellett intéznem és munkába kellett álnom.

24/l

27 évesen, amikor saját lakásba költöztem, egyedül, és mindent nekem kellett intézi, fizetni.

Előtte laktam már albérletben, de inkább bulis volt, meg úgy voltam, hogy ha valami gond van, akkor legfeljebb hazaköltözöm.

7:

Eddig is megtörhetett volna, nem volt túl jó gyerekkorom, és nem anyagi szempontból mondom. Én nem az a típusú ember vagyok, akinek gyerekkorában csak a játék meg a tanulás, tizenévesen, huszonévesen csak a bulizás, 30-on túl csak a család. Nem állítom, hogy nincs személyiségfejlődés, de hazigság, hogy van egy pont, amikor gyerekből felelősségteljes felnőtté válsz. A lehető legrosszabb, ha elhiteted magaddal. Tudod mennyi 50 feletti ember jön erre rá azutan, hogy 20 évet elcsszett az életéből? Nem, nem azért, mert családot alapított, hanem azért, mert elhitette magával, hogy az a szerep, amit játszik, az ő maga.

Azzal meg nem dicsekednék, ha megtört téged az élet. Csak rajtad múlik, hogy fel tudsz-e állni. Volt olyan 45 éves munkatársam, aki már úgy gondolta, hogy szakmailag nem fog új dolgokat tanulni, ahol van, onnan már csak a koporsóba, nyugdíjba vagy az utcára kerülhet.Holott mások meg csak ekkor kezdik komolyan a karrierjüket.