Miféle emberek közé kerültem?
Szóval az a helyzet, hogy egyetemre kerültem. Nagy reményeket fűztem hozzá. Úgy gondoltam itt már jóindulatú emberek is vannak, és intelligensek. De sajnos hatalmasat tévedtem és csalódott vagyok.
A helyzet az, hogy a szakomon minden külön programból kihagynak, aztán meg azzal csesztetnek, hogy miért nem vagyok a közösség része. Gondoltam a problémát kezelhetem egynéhány beszélgetéssel. Azért annyi remény volt bennem, hogy empatikusak az emberek. Persze a normális lelkületűek. De akadt egy kis bibi. Hiába közöltem azt nem egy, nem két emberrel, hogy nekem ez rosszul esik, mivel bizonytalan vagyok még és nem találom a helyem. Azóta szabályosan az orrom alá dörgölik a már megtörtént közös programjaikat, amik a csoportot összekovácsolnák. Mintha csak azért is odab**znának nekem egyet.
Szóval ezek alapján szerintem az érzelmi intelligencia hiánya megmutatkozik náluk.
Váltsak szakot, egyetemet, vagy fogadjam el azt, hogy a jövő értelmiségei ilyen szemétládák?
Az is eszembe jutott már, hogy bekerültem egy halom pszichopata közé.
"Értelmiségei"... Már maga a szó is vicc, és le van járatva. Tudod te, hogy pont eme "értelmiséginek" nevezett trutymók között akik nagy mellénnyel döngetik, hogy diplomások, közöttük van a legtöbb szemétláda?
Érettségizett ember például nem is ember... De, ha bekerülnek egy munkahelyre, és az érettségizettet bízzák meg, hogy tanítsa be, aztán kiderül, hogy beszélni se tud a pályakezdő, nem, hogy dolgozni és jól pontosan, akkor meg kiakad és idegbeteg lesz, meg persze "depis" :D
Egy levelet nem tudnak megfogalmazni, és még helyesen sem tudnak írni.. A műveltségük pedig a béka feneke alatt van!
És a legtöbbre jellemező - tisztelet a kivételnek -, hogy taposnak, másokon átgázolnak, gátlástalanok, agresszívak, nagy mellénnyel közlekednek és végtelenül szerénytelenek.......
Na, itt ezen a ponton ismered meg őket, hogy nincs mögöttes tartalom. Ugyanis akinél meg van, az sosem beképzelt, és aljas.
" Tudod te, hogy pont eme "értelmiséginek" nevezett trutymók között akik nagy mellénnyel döngetik, hogy diplomások, közöttük van a legtöbb szemétláda? "
Észrevettem.
Hasonló helyzetben voltam/vagyok. Gimnázium után mentem OKJ-ra, aztán egyetemre. Vártam, lelkes voltam, reménykedtem, hogy komoly és érett emberekkel leszek.
Óriásit csalódtam. Sehol sem találkoztam annyi undorító emberrel, mint egyetemen. 1-2 kivételtől eltekintve primitív, önző érdekemberekbe botlottam.
Nem vagy egy szellemi színvonalon az említett emberekkel. Ne válts szakot. Ne kedvetlenítsenek el! Végig lehet vinni egy egyetemet úgy, hogy az arra érdemtelen emberek társaságát hanyagolod. Jobban tudsz koncentrálni a tanulmányaidra. Őket meg zárd ki a világodból.
Nappalin voltam, de átmentem levelezőre. Igaz más okból. Írhatsz, ha szeretnél, és válaszolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!