Miért érzem úgy hogy mindenki utál és semmi célja sincs az életemnek?

Első ne legyel paraszt!

Amugy mindenki életében vannak ilyen időszakok! Majd tul leszel rajta, addig probald elfoglalni magad, vagy keresni valamit ami érdekel, valami celt kituzni magad elé! :)

Egyre több figyelmet kap mostanában a Kék Bálna nevezetű szuicid hajlamú emberekre építő "játék".

Kedves fiatalabb generáció!

Az idősebbek, többek között én is voltam már hasonló cipőben életem során. A pubertáskor, serdülőkor rengeteg olyan dolgot tartogat, amire az ember nincs felkészülve. Ennek többnyire neurobiológiai, hormonális és pszichológiai okai vannak, illetve a világ működése, amely már bizonyíthatóan sok okból kifolyólag nem megfelelő táptalaj egy fiatal ember egészséges önértékelésének, önbizalmának felépítéséhez.

Ez egy olyan időszak, amikor az ember keresi a helyét a világban. Felteszi először igazán magában a nagy kérdéseket.

Ki vagyok én? Miért vagyok olyan amilyen? Miért fáj az, amire mások csak legyintenek? Értéktelenebb vagyok, amiért érzékenyebb vagyok?

Megindul az életen keresztül tartó utazás önmagunk megismerésére.

Utunkat sok akadály és nehézség fogja kísérni. Többek között az érzés, amelyet mindannyian jól ismerünk: a fájdalom.

Tudnotok kell, hogy nem vagytok egyedül. Nekem is és sok-sok embernek is fáj valami éppen ebben a pillanatban. Nekem például a nagymamám haldoklása emberi mulasztások miatt.

Senki nem tudhatja, hogy neked mi okozza a legnagyobb fájdalmat. Azt gondolod értéktelen vagy és teher a szüleidnek, hogy jobb gyermeket érdemeltek volna, mint ami te vagy. Elhagyott a szerelmed, és azt hiszed itt a világ vége. (15 évesen). Úgy érzed nem fogadnának el és így tovább, még sorolhatnám ezeket a tényleg eléggé önmarcangoló és fájdalmas gondolatokat.

Én is értéktelennek éreztem magam ebben az korban, sőt még a mai napig is ezt érzem elég gyakran.

De kérlek, mielőtt elköveted életed legnagyobb és egyben utolsó hibáját, adj esélyt azoknak, akik szeretnek, hogy megérthessék mi bánt. Megmutathassák, hogy a szürke hétköznapokban, mikor az emberek el vannak foglalva a mindennapok gondjaival, mindig ott vannak neked, ha szükséged van rájuk.

SOHA NE FÉLJ SEGÍTSÉGET KÉRNI!

Fordulj bátran szeretteidhez és szakemberhez. Ne higyj azoknak, akik azt mondják, hogy hozzájuk CSAK

"elmebetegek" járnak.

Ők azért vannak, hogy segítsenek megérteni a fájdalmad, problémád eredetét és segítséget nyújtsanak abban, hogy rájöjj, hogy a krízisek az életed természetes velejárói, fontos részei. Fel kell venni a kesztyűt, nem spórolhatjuk meg a küzdelmet!

Sokan még nem tudjátok, de a fájdalmat okozó helyzetek sok esetben a legnagyobb tanítómestereid lehetnek, melyek bölcsességgel és tapasztalattal vérteznek fel és embert faragnak belőled!

CSAK AZ AZ EMBER FOG MEGÉLNI IGAZÁN BOLDOG PILLANATOKAT, AKI MEGTANULJA ELVISELNI A FÁJDALMAT, ÉS MEGTANUL VELE MEGKÜZDENI.

Nem baj, ha nem megy egyedül. Hidd el mindig lesz valaki, aki segít a harcban. Csak kérni kell.

A küzdelem által önbizalomra teszel majd szert, ami ha hiszed, ha nem a boldogsággal bizony nagyrészt kéz a kézben jár.

Utolsó szavakban annyit kérek tőletek, hogy ne gondoljátok azt, hogy az élet csak fájdalom és csak a "végső megoldás" létezik.

Az élet ennél sokkal többről szól.

Ne menekülj! Így is elég rövid időnk van