Szerintetek nem álszent és felszínes ez a kollektív gyász a veronai buszbalesettel kapcsolatban?

Én pont fordítva gondolom, pont azért nem érdekel mások halála, mert tudom, milyen az igazi gyász, amikor azt veszíted el, aki felnevelt. Az fájdalom.

Névtelen gyerekek egy buszon... együtt érzek a hozzátartozókkal, de az én veszteségem jobban fáj nekem, mint másé.

A hozzátartozóknak, osztálytársaknak még nagyobb fájdalmat okoz a média ezzel, hogy minden részletet kitálal, és nem hagyják őket csendben gyászolni.

A média, és mi is pár hónap múlva már nem fogunk emlékezni az esettel, de nyilván a hozzátartozóknak az élete az teljesen oda lesz.

Nekem nincs még gyerekem, de napok óta a történtek hatása alatt vagyok, mélyen megrendít...

"Én nem hiszem el, hogy valaki konkrétan emiatt sírjon otthon úgy, hogy semmi köze nincs az elhunytakhoz. Empatikus embernek tartom magam, de ez azért túlzás..."

Én meg nem fogom neked bizonygatni, felőlem egy ilyen "érzéketlen fax ", ahogy önmagad - igen helyesen - definiáltad, azt hisz, amit akar.

"A "deutschlandsbergi autóbusz-baleset" 1999. január 24-én történt! A tragédia halálos áldozatainak száma 18 volt, mégsem volt ekkora felhajtás körülötte!"

Akkor is nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány és volt körülötte "ekkora felhajtás", hogy a te szavaidat idézzem.

Úgyhogy jobb, ha csendben maradsz a a többi lelketlen irigyprolival együtt...

[link]

Köszönöm, utolsó. Én linkeltem be ezt a balesetet, nem véletlenül: kíváncsi voltam, hányan emlékeznek rá, mi is történt akkor.

Ennyit az elitgimiző, gazdaggyerekező, még egy ilyen felfoghatatlan tragédiába is politikát, mocskolódást keverő emberi hulladékokról.

Nem tartom álszent dolognak.

Nekem igazából nincs senkim akit őszintén szívből szeretek, mert ezek az emberek már meghaltak, és még csak 22 éves vagyok.

Gyereket ugyan nem vesztettem még el, de leírhatatlan lelki fájdalmakon mentem át amikor elveszítettem a szeretteimet.

Viszont ez a baleset őszintén megérintett, egyáltalán nem vagyok sírós fajta, így ha sírni nem is sírtam, de amikor először olvastam a hírt nagyon mellbevágó volt.

Nekem nem csak névtelen diákok, mert bár senkit sem ismertem, de facebook segítségével megnéztem az összes eddig ismert áldozat profilját, és van nevük, van arcuk.

Részemről ez csak egy "tisztelet adás" volt, hogy ne csak ismeretlen gyerekekként gondoljak rájuk.

A deutschlandsbergi eset kapott volna legalább ekkora figyelmet, ha napjainkban történik.

Azóta van internet is, és nyilván ezért érzik azt egyesek,hogy túl van reagálva.

A gyásznap szerintem tisztességes dolog volt, és nekem jól esett látni ezt az összefogást.

Összehasonlítgatni más-más esetekkel viszont nem szép dolog, a meghalt cukorbeteg kisfiút is sajnálom, de ez a veronai baleset nem egy család életét változtatta meg,vagy tette tönkre, és az én gyerekem nem fog megfagyni az ágyában, mert ez ellen én tudok, és fogok is tenni, de az én gyerekem is ugyan úgy meghalhat egy közlekedési balesetben, ez bárkivel megtörténhetett volna.

Azt pedig nem tartom érzéketlen dolognak,hogy egyeseket nem érint meg, engem speciel az Európában történt terrortámadások nem hatottak meg, csupán felháborodtam rajtuk.

Ez viszont "itt" történt, "velünk" magyarokkal, ez sokkal közelebbi, sokkal jobban áttudja élni az ember, és talán ezért annyira fájdalmas.