Nincs bennem empátia. Ti mit gondoltok erről?

Ha nem lennenek erzelmeid akkor nem erdekelne hogy rajonnek es megutalnak. Egyszeru 18eves vagy es raadasul fiu,nincs ebben semmi kulonos,ne ezzel akarj kitunni!

Ja es onmagunk tul sokat elemzese nem vezet jora,foleg ha google 1.talalat alapjan diagnosztizaljuk is a nemletezo problemankat...

simán pszichopata vagy, a népesség elég nagy százaléka az. Nem csak a tömeggyilkosok. Elvileg ezen nem lehet változtatni. Az jó, ha az érzelemmentességedet nem használod arra, hogy másokat kihasználj, tönkretegyél. Ez már nagy dolog. Legyél tudatában, hogy mások éreznek fájdalmat, és az borzasztóan rossz. Ne akarj fájdalmat okozni.

Arról, hogy pszichopata vagy, nem tehetsz, csak vigyázz a környezetedre, vigyázz másokra, ennyi.

Nem fog senki rájönni, ha nem mondod el, és nem vagy kegyetlen.

Nekem egy fiú haverom volt(?) hasonló.

Könnyebb ám ezt tettetni, mint azt hinnéd.

A mi társaságunkból pl. egyedül én vettem észre a kamu empátiát. Ami fura, hogy míg másoknak sokáig fel sem tűnt, nekem viszont nagyon, ordítóan. Volt, hogy elröhögtem maga egy megjátszott sajnálom, vagy együttérző megnyilvánulása után. :) Kérdezte is, mi van, miért nevettem, akkor elmondtam neki, hogy vicces, hogy mennyire látszik, hogy leszarja és közömbös valójában.

És csodálkozva nézett, hogy azok a személyek miért nem veszik ezt észre, én meg miért. (Innentől lettünk kb. jóban egyébként)

Tökre nem bonyolult eljátszani ezeket a dolgokat, ugyanis nem is hinnéd, mennyire kevesen nem is figyelnek a másikra.

Na de elkalandoztam: a lényeg, hogy az empátia tanulható dolog. Nem azt mondom, hogy át is fogod érezni, de meg lehet tanulni, hogy adott szituációkban hogyan "illik" viselkedni. Ezt az én haverom is tudta, sőt, nem hiszed el, de pl sok esetben még több empátiát is mutatott( felém is, és mások felé is), mint egy átlag ember.

(Itt megjegyzem, hogy egyébként egy pszichopatában talán előbb is fogsz megbízni, sőt, empatikusabban fogod tartani egy átlag embernél. Mert pontosan tudja, hogy milyen reakciók a megfelelőek: ez szimpla tanulási folyamat. Ráadásul pl egy átlag emberben vannak gátlások és együttérzés, így pl egy friss szakítás után hajlamos egy átlag ember nem firtatni a dolgot a sebek miatt. Míg ő lazán rákérdez, hogy mi történt és hogy van-> ilyenkor az ember azt gondolja, milyen rendes, hogy érdekled. De valójában csak kíváncsi, a másik meg szimplán nem akart/mert érdeklődni a hogylétedről.

Akit közel engedsz magadhoz, annál ez nehezebben fog menni, mert tudni fogja az őszinte és fake reakciód legtöbbjét.

Ja és nem kell ilyen dolgokkal jönni hogy kaszabolni fog bla bla az túl sok dexter nézett. A pszichopata lehet éppen az a kedves szemüveges srác, aki felajánlja neked a segítségét, ha látja, hogy keresel valamit, te meg azt gondolod, milyen kedves. :)

Az egyetlen dolog, amit hiányolhatsz talán, ha nincsenek mély érzéseid , az a szerelem érzése. (bár őszintén belegondolva ez sokszor nem hátrány, én is tudnék élni nélküle, sőt, a gond inkább az, ha közben idővel mégis felbukkan...)

De teljesen jól lehet így élni szerintem ettől függetlenül.(Meg amúgy sem érdekli az igazi pszichopatákat más eshetőség, mi lenne ha, és főképp nem hiányzik nekik semmi)

Sok jó dolgot olvastam a témában, és van 1-2 jó könyv is.

HA érdekel, keress rá pl. James Fallon-ra pl, de találsz még érdekes olvasnivalókat a témában.

Előző vagyok:

Egyébként az emptáia hiánya és a tompább érzelmek még nem jelentik amúgy azt, hogy pszichopata lenne. ( mást nem is írt a kérdező, csak ezt a leírásban, ez önmagában kevés ehhez) Ezt csak kiegészítésképpen.

Szerintem emiatt ne érezd magad rosszul!

Lehet, hogy akiket írtál nem álltak hozzád közel. Biztos van olyan, akivel együtt szoktál lenni, akinek rosszul esne a hiánya. Az egy dolog, hogy valaki rokon, attól nem kell sírógörcsöt kapnod. Az hogy együtt vagy vele, milyen a viszonyotok fontosabb a rokonságnál. Volt velem, hogy meghalt egy távoli rokonom (nagybátyám volt felesége) de nem estem miatta kétségbe. Még egy aranyos, kedves nő is volt, sajnáltam, ott voltam a temetésén de nem sírtam. Valamennyire elképzeltem a közeli rokonai érzéseit, de nem éreztem magam rosszul, mert nem sírtam ugyanúgy.

Szerintem te is ilyen vagy. A halál az élet velejárója bárhogy is szeretnénk, de ezen újra és újra rágódni magadban értelmetlen.

Vagy van egy másik rokonom, akit abszolút sajnálok hogy meghalt, de inkább a pozitív emlékekre gondolok vele kapcsolatban. Lehet régen picit rossz volt, hogy nem jutott róla eszembe tengernyi dolog amit értem tett (nagyapa, 8 éves voltam mikor meghalt) de mások emlékeztettek rá és így is vannak róla szép emlékeim és jópofa történeteim is, amit szívesen mesélek azoknak, akik nem ismerték.

Google kereséssel találtam rá erre a kérdésre, mert az utóbbi időben tudatosult bennem, hogy enyhe autizmusban "szenvedek". Azért tettem idézőjelbe, mert ennek számos előnyét is tapasztalom, és nem feltétlen cserélném le egy nem autista életére az enyémet.

Ami a kérdést illeti, az empátiahiány az autizmusnak is lehet a tünete, mivel alapvetően egy szociális diszfunkció, ami mások érzelmi világának meg nem értéséről szól. Ebben az esetben azonban egyáltalán nem káros, hiszen ugyanúgy lehetsz ettől függetlenül erkölcsös és lelkiismeretes a többi emberrel szemben, csak nehezebb összerakni a képletet, azaz hogy ki milyen ember, és mire van szüksége.

Nagyon izgalmas ez a téma, és én is csak nemrég jutottam ezekre a következtetésekre, szóval ha valaki, aki hasonló dolgokat él át, látja ezt, írjon nyugodtan privátban. Beszélgessünk róla. 23/F