Sokan így élnek . Munkanélküliek és belenyugodnak, miért? Többi lent

Mert várják a sült galambot.

Na meg egyszerűbb Orbánékra fogni.

Én is azt vallom, hogy aki akar, egy héten belül talál állást. Nem is értettem soha, mikor valaki említette, hogy fél éve otthon ül.

2:

Hogyan találsz 1 héten belül, ha a legtöbb munkahelyen 1 hétnél hosszabb a döntési procedúra (a jelenlegi munkahelyemen is 1-1,5 hönap, és nem vesznek fel akárkit).

Anyósom például mérnökként miután leépítés volt a munkahelyén, tényleg szó szerint mindent elvállalt, de ez azt jelentette, hogy az azt követő 1 évben volt 3 darab 1-2 hónapos határozott idejű szerződéses munkahelye, közte télen gyárban egy 2 hónapos betanított munka is minimálbérért, míg végül 1 év múlva talált újera szakmájában határozatlan idejűt. Ha 1 héten belül lehetett volna találni munkát, akkor ő tényleg talált volna, hiszen a gyári meló sem volt neki piszkos.

Aki akar, talál munkát, kérdés csak az, hogy milyet. El lehet vállalni időszakosan kulimunkát, én is megtettem, és közben kerestem jobb lehetőséget, azonnal váltottam, amint találtam. Szóval lehet így is hozzáállni, ahogy én teszem, meg lehet a rokonságot kihasználni. Amíg az embernek nem magát kell eltartania, addig nem mindenkinek van akkora nyomás, hogy igenis elfogadja az alja munkát is kevés pénzért. Én mindig úgy voltam vele, hogy nem terhelhetem a szüleimet, hiszen ők sem lesznek fiatalabbak, és pár hónapnál tovább nem lehetek munka nélkül. Segítenek, ha arról van szó, hogy kell, és most már ők is látják, hogy nem olyan egyszerű, mint az ő fiatalkorukban, de nem akarnám kihasználni őket. Akiknél te jártál, és olyan könnyen veszik, hogy több évig is munkanélküliek, azoknak a fejében ez nem fordul meg, ők simán kihasználják a család jóindulatát, és a családban sem volt annyi, hogy rákényszerítsék őket a változtatásra, ők nyilvánvalóan nem is akarnak dolgozni, de majd az élet szépen beint nekik idővel, örökké nem lehet ezt eljátszani.

3 évig munka nélkül? Ez luxus még pályakezdőként is, akár Budapesten, akár máshol...

Én azt veszem észre, hogy a többség egyszerűen lusta és félnek a változástól.

Sokkal egyszerűbb minden nap menetrendszerűen elpanaszkodni hogy "nincs munka" és visszaülni nyugodtan a tv vagy internet elé, mint egyáltalán megpróbálni munkát keresni.

Saját alkoholista apám is ilyen volt. 20-25 évig gyakorlatilag nem dolgozott az égvilágon semmit. Volt egy autóbalesete, leszázalékolták, onnantól mindenre ez volt a válasza hogy "hát hogy dolgozzak a fájós lábammal". Érdekes módon, ha a kocsmába kellett menni, akkor soha nem fájt a lába, oda minden nap eljutott.

Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor keresett állást, de az is kimerült abban, hogy elolvasta a hirdetést, 2 hétig hallgattuk hogy ő fog eltartani minket, adjunk hálát érte. Aztán elmúlt a hév és piált tovább.

Vagy a másik, hogy "keresett" otthon végezhető munkát. Persze azt is úgy, hogy "na gyere fiam, ezt fogjátok csinálni". Amikor nem elég hogy házhoz jönne a munka még azt is mással csináltatta volna meg.

Aztán végül egész életében segélyen éltünk meg anyám fizetéséből.

Vagy volt egy barátnőm. Bátyja egész nap otthon gépezett, ki se mozdult a szobából. Ha ment akkor is max a szülőkkel. Ő a cukorbetegségét használta ütő kártyának, a szülők meg nagyban asszisztáltak mellé. Ezt nem dolgozhatja mert azt nem dolgozhatja mert... Ha elment állásinterjúra akkor majdhogynem a szülők beszélték le róla hogy "jajj nem neked való az ilyen". Aztán ott volt közel 30 évesen, és egy percet nem dolgozott az életében. Másik kifogás a diploma hiány volt, amihez a nyelvvizsgája hiányzott...lett volna több éve letenni, ezt is lerendezte a család azzal hogy "nem jó a nyelvérzéke".

Pedig építőiparban aztán látok mindent, alkoholistát, cukorbeteget, sántát, mégis tudják csinálni a szakmájukat, ki jól, ki kevésbé jól, de legalább megteremtik a gyerekeiknek a biztos megélhetést.

Mondjuk azt én is bírom, mikor valaki jön azzal hogy"70 ezerből nem lehet megélni, annyiért nem megyek el", aztán abba nem gondol bele hogy most azt a 70 ezret más zsebéből emeli ki.