Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Beletörődnél ha utcára kéne...

Beletörődnél ha utcára kéne költöznöd?

Figyelt kérdés

Én ideig óráig megbirkóznék a gondolattal, kb míg bírnám fürdés nélkül, koszos mosatlan ruhában.

Amikor bent vagyok a belvárosban, látom a városomban az ismert kéregetőket, akinek az ujja vége fekete, egyik lábát elvesztette, a szemén feltehetőleg hályog van vagy pusztán sérült és nem lát rá, az orra szilva nagyságúra dagadt és mondhatni el van lilulva, látva az ilyen sorsa került embereket, belegondoltam hogy egy igényes magára sokat adó vállalkozó is kerülhet ilyen gödörbe. Elég egy válás, ami mellé becsődöl a biznisz is, és a ott találja magát a kapualjban.


Mint tudjuk az utcára kerülés tipikus oka az összeköltözés, saját lakásba házba, ami fele arányban fizetnek ki jó esetben, válás után meg egyik nem tudja kifizetni a másikat így általában a nő éli világát, az ember pedig hoppon marad.


Ismerek tanár embert is aki ma már csak van a világba, mutogatott még a polgári életéből fényképeket amin megvolt minden ami alapvető élethez kell, saját ház, hitelmentes autó, csak épp rejtett milliók nem voltak az öregnek hogy váláskor a ház felét kifizesse.

Gyereke persze külföldön ahová nem tud kimenni hozzá.


2016. dec. 16. 17:36
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
47%
Ehhez azért komoly betegség vagy igénytelenség szükséges. Ha egészséges vagy, csak becsődölt a "biznisz", attól nem kerülsz utcára, egy gyári melót akkor is találsz 0,7 másodperc alatt, ha nem keresel, egy szoba bőven kijön a keresetből is.
2016. dec. 16. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 Blade Bone ***** válasza:
86%
Nem törődnék bele, nem olyan fából faragtak.
2016. dec. 16. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
28%
Ehhez azért az is kell, hogy az embernek se szülei, se testvérei ne legyenek, akikhez ideiglenesen odaköltözhet, onnan kereshet melót... stb, szóval így könnyen újra lehet ám indítani az életet. (Egyébként meg senki nem mondta, hogy kötelező házasodni, összeköltözni bárkivel is.)
2016. dec. 16. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
66%

Amit írsz, az hülyeség.


Ha váláskor az egyik fél marad a közös lakásban, akkor köteles a nem ott lakó félnek lakáshasználati díjat fizetni, ami egy kis albérletre mindenképpen elég.

Emellett egy válás miatt senki nem lesz munkanélküli, azaz jövedelme továbbra is van.


Aki annyira elhanaygolja magát, mint akiket láttál, az a saját igénytelensége miatt jutott oda, és nem mások miatt.

2016. dec. 16. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
87%

Nincs azzal gond, voltam én is utcán.

Kérdés, fel akarsz állni, vagy minden mindegy alapon élsz.

Van egy barátom, úgy 5-6 alkalommal, sok millió mínuszba szaladt, utcára került, de mivel optimista és akart tovább lépni, újra és újra felállt.

2016. dec. 16. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
67%
Nem, kitúrnám az az asszonyt a lakásból, ha válásra kerülne sor.
2016. dec. 16. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
56%
Ha odakerülne a sor akkor azonnal irány külföld még ha megpusztulok is és akármilyen munkát elvállalnék. Előbb záratnám be magamat a börtönbe, minthogy utcára kerüljek. Egyébként meg irtó nagy hülyeséget mondtál azzal, hogy egy vállalkozó is utcára kerülhet. Ők már olyan kapcsolati tőkével rendelkeznek, hogy simán van C,D, de akár E terv is ahhoz, hogy még csak ne is éhbérért dolgozzanak a továbbiakban. Nekik már olyan nagy a mozgásterük, hogy hacsak nem lesznek alkoholisták/drogfüggők, akkor simán újra fel tudják magukat építeni.
2016. dec. 16. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
46%

Mondjuk emögött masszív alkoholizmus áll vagy egyéb "anyag".


Azért nem olyan "könnyű" ezt összehozni amit ezek az emberek összehoztak.


Kb olyan mint aki ne panaszkodjon aki pl. 20 doboz sör meg 2 üveg bot után autóba ül hogy Ő majd végigrepeszt az autópályán, és beleáll a harmadik körlátba, és viszlát.

2016. dec. 16. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%

Mese!

- Egy ingatlant el lehet adni és a pénzt elosztani.

Ha kis értékű, akkor a fele elég saját résznek egy hitelhez.

Ehhez persze nem árt nem BAR listásnak lenni.

Még Pest megyében is 2-3 millióért lehet nagyon rendben levő vályog, parasztházakat venni, a zömét teljes bútorzattal.

- Budapest környékén rengeteg ingatlan, (pl.nyaraló) van, amit őrzésért, gondozásért ingyen lehet lakni.

- El lehet helyezkedni olyan munkahelyen, aminek van munkásszállója.

- Léteznek albérletek ...

- Vannak gyerekek, szülők, családtagok, barátok, jó szomszédok.

Akinek nincs, annak miért nincs?

Ezeket lehet ideiglenes megoldásnak tekinteni, mert hacsak valakinek le nem ég a háza, a költözés nem villámcsapásszerűn következik be.

Szoktam beszélgetni hajléktalanokkal, egyik sem hibás benne, hogy az utcán él, mindig csak mások.

Szerintem meg nem!

Nem kell mindent elhinni!

Mindenki a maga életéért, körülményeiért felelős!

2016. dec. 16. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

9-essel egyetértek!

A hajléktalanok lecsúszott akaratgyenge igénytelen pr0likból tevődnek össze,mindenféle Kádár rendszert istenítő,és szockommcsi léhűtő munkahelyekről kikopott alakok.

Csak siránkozni tudnak,meg másokat okolni mindenért,és képtelenek talpon maradni ebben a vad kapitalizmusban,ahol normálisan kellene dolgozni,és igényesen kinézni.

Nagyok sokuk örökségeket nyerőgépezett meg ivott dohányzott el,csak ilyeneket nem mesélnek el.

Aki annyira balfék,hogy nem tud magának legalább egy becsületes munkásember életet kialakítani,amiből tudna bérelni egy kis lakást,az menjen is a híd alá.

Én is munkásember vagyok,sokszor pluszmunkákat vállalok.4 éve leszoktam a cigiről,beosztom a pénzemet,bérlakásban lakom,ennek ellenére még kocsim is van,és emelt fővel végzem szépen rendesen a munkámat.

Úgyhogy tök hülyeség ezek dumák,hogy jaj válás,elvitték a lakásomat,stb...

2016. dec. 16. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!