Szerintetek született kommunista vagyok, vagy egyszerűen csak egy megkeseredett/irigy/sz*r alak?

Röviden magamról.

A következőket GYŰLÖLÖM: az önfényezést/egoista másokat lenéző embereket/sikerekkel való kérkedést/pózőrködést/ripacskodást/hedonizmust/motivációt/feltűnési viszketegséget (facebook).

Ez eléggé absztraktnak hangzik, szóval jobban kellene ismernetek, hogy igazából tudjátok konkrétan miket értek ezek alatt. Kinyílik a bicska a zsebemben, amikor olyan önelégült embereket látok, akik oda-vissza vannak a diplomájukkal/pózerkodnak a szakdolgozatukkal, a leendő "Sales and Marketing Development...f*@$omtudja milyen hiper-szuper céges pozícióval/állással" és céges befektetéssel (mely során természetesen rabszolgabérért fog dolgoztatni a kameráknak elegáns öltönyben pózoló és vigyorgó "fiatal értelmiségi generáció"), miközben a hétköznapokban szelfiznek a 25 milliós fehér bőrüléses luxusautóban, hogy az Armani napszemüveg, a jól belőtt séró vagy a szűk, formás 75D-s cickók tökéletesen látszódjanak.

Folytatom.

Megszakad a szívem, ha meglátok egy szegény/hajléktalan/fogyatékos embert. Legszívesebben (és már komolyan gondolkoztam rajta) csatlakoznék egy karitatív szervezethez, aki ilyen embereknek segít és csakis ebből él. Hajlandó lennék egy szerény életet is magaménak tudni, csakhogy tagja legyek egy ilyen ritka közösségnek, aki cserébe természetesen a lakhatásomat, csekély fizetésemet és a jövőmet is tudná biztosítani (éhen halni és nélkülözni azért nem szeretnék). Hajlandó lennék akár külföldre is kimenni, csakhogy a jóért és az emberségért küzdjek. Fogalmam sincs milyen világot tudnék elképzelni magamnak, mert a konkurálás/rivalizálás, az önelégültség és a szenvedés legkisebb jelétől is rosszul érzem magamat.