Ti hogyan vagytok képesek elfogadni hogy csak egy átlagos élet jutott nektek?

"15.-ös vagyok, véleményem szerint azt a boldogsági szintet kell elérnünk amivel meg vagyunk elégedve és amivel úgy érezzük, hogy egy számunkra jó életet le tudunk élni" ez egy jó vicc. mégis, miből gondolod hogy egy emberi lény képes tökéletes döntéshozatalra és tökéletes véleményalkotásra tökéletes, ideális helyzetfelismerésre? nincs ideál. nincs ideális ember, nincs semmi ami ideális és normális lenne. ez csak a fejünkben létezik, mert mi emberek minden kategorizálunk és mindent meghatározunk, mert csak így tudunk létezni, gondolkodni és kommunikálni egymással. nincs egy k_baszott biztos pont. az oké, hogy azt hisszük hogy egy bizonyos dolog úgy van ahogy mi gondoljuk. de gondolom én, hogy ez talán nincs így. és egyébként eltérsz a témától, én pontosan arról beszélek hogy a boldogság nem behatárolható, mivel nem meghatározható szubjektív dologról van szó, ami valójában véve csak egy szó. valódi jelentése nincs. konkrét jelentése nincs. ha nincs ideál akkor nem létezhet ideális boldogság se, így nem tudhatjuk mi az a boldogság, csak dobálózunk ezzel a szóval.

azzal viszont egyet értek hogy talán egy "magasabb tudati szintre kell lépni", de ha kiöljük magunkból a pesszimitást és a negatív érzelmeket, akkor megrekedünk egy szinten.

számomra két opció létezik, a teljes hedonizmus, az élvezetek, a most, a "tökmindegy" csak érezzem jól magam és a minden elfogadása. a másik opció a felfelé törés.

hogy melyik a jobb, attól függ hol húzódnak a fent és lent határai, és hogy vannak-e határok, hogy egyáltalán létezik-e fent és lent. vagy ez is csupán a mi "illúziónk" része.

Nem írtam hogy felfelé akarok törni, én csupán csodálom néhány ember mire képes, mivé képes válni és hogy mi rejlik és talán még mi van elrejtve egy emberi lényben.

Én ilyet egy szóval se mondtam, az ideális, nem csak tökéletes jelent, megfelelőt is, és ami megfelelő nem az nem feltétlen tökéletes. -

Honnan tudom hogy mi az hogy MEGFELELŐ? Honnan tudom hogy nekem valami megfelel? Honnan? Mégis honnan ismerhetem én annyira magam, honnan tudhatom hogy nincs finomabb a zsíroskenyérnél ha még nem ettem mást? Talán csak azt hihetjük valamiről, hogy megfelel.

Már miért ne lenne szubjektív, a boldogság pont az egyén érzésvilágából indul ki, pont, hogy szubjektív, mivel mindenki mástól lesz boldog. - Pont ezért el kéne felejteni ennek a szónak az olyan szintű használatát mintha egy határvonal lenne amit valaki elér, valaki nem, de ettől eltekintve még mindig nem tudjuk hogy konkrétan mi az hogy boldogság a saját szubjektív világunkban sem meghatározni. Saját magunkban sincs meg az a vonal, talán csak azt hisszük.

Ez inkább rád igaz, mivel te nem éreztél még korlátlan mennyiségű örömérzetet ami betelít és túl is csordul, de ezt ne vetítsd rá minden emberre, te még nem értél arra a szellemi szintre, hogy ehhez hozzá tudj férni és hozzá tudj jutni, és onnan tudod, hogy valami igazi boldogság és nem csak egy érzés amiről azt hisszük, hogy az, hogy nem tudsz ráunni, nem érzed azt, hogy ennél több kell, nem érzel hiányérzetet, csak a tökéletességet érzed, és csak akkor fogod megtudni mi is az a tökéletesség, ha átéled minden porcikáddal ezt az érzést. - érdekelne hogy ha így beszélsz erről (bizonyára volt benne részed) hogyan érted el. igen, talán nem voltam a legtöbbször boldog eddigi életem során. talán csak azért mert ezeket a nézeteket vallom. éreztem már jól magam annyira hogy nem volt kedvem már gondolkodni se és úgy éreztem most minden rendben van. de mint írtam, van egyfajta szintű üresség, ami nem a szó szoros értelmében üresség. csak egyfajta hiány. hogy minek a hiánya... van akinek meg se fogalmazódik ez a kérdés. talán a létünk értelme, talán a létünk kezdete, a kapcsolat valami hatalmasabb dologgal mint mi. számomra ez az üresség talán az, hogy nem értem az élet értelmét, és még esélyét se látom annak hogy megértsem. nevetségen hangzik, de engem mélyen érint ez a téma, számtalanszor sírtam már amikor igazán elgondolkodtam ezen a reménytelen helyzeten. és csak annyira voltam képes gondolni, miért? miért történik ez az egész és mi miért nem érthetjük? miért nincs jogunk érteni azt ami történik velünk? annyi fontos dolog van az életben, annyi minden leköt minket. tényleg jó belegondolni hogy mennyi lehetőségünk van és az élet mennyire színes és tartalmas is lehet. én is így akarok élni, ki akarom tölteni az űrt valamivel. de vannak megváltoztathatatlan dolgok melyeken mindenki átmegy, olyan dolgok, melyek csak úgy magukkal rántanak, nem tehetsz semmit. ha rosszul érzed magad sírsz, ha boldog vagy, mosolyogsz, nevetsz, az ösztöneidnek nem tudsz parancsolni, nem tudsz semmit se tenni a természet rendje ellen. nem tehetsz semmit ami az élet felett állna, nem tehetsz ellene semmit. megszülettél és meg fogsz halni. nem értheted meg, nem ítélheted meg. mert feletted áll. 100%-osan nem parancsolhatsz magadnak. nem értheted meg magadat se. hiába hisszük hogy uralhatjuk önmagunkat, szerintem ez nem így van. gondolom én, hogy nem csak a hang vagyok amit hallok a fejemben, nem csak egy örökös párbeszéd vagyok. nem csak ennek az örökös gondolatsornak van hatalma. nem érthetjük mi történik. és ennek tudatában nekünk sincs esélyünk megérteni a valóságot, hiába vitatkozunk itt. :)