Jaj, senki nem vette észre, hogy baja van?

Mélypontok időnként vannak, bár még olyan mélyre nem jutottam el, viszont voltak fájó időszakok, a mostani is elég kemény és lelkileg picit meg tört már.

Nekem egy barátom nyílt így meg, én akkor meghallgattam mindig, sokat voltam vele és próbáltam ott lenni, míg kimászik ebből.

Nálam olyan konkrét eset volt, hogy a haveri társaságból az egyik sose vette észre kb, ha másnak, vagy nekem épp lelki hullámvasutam van, mindig csak magáról beszélt ( de ezt szó szerint értsd.) Soha nem kérdezett mi van velem egy idő után, pedig mint írtam, nagyon kemény időszakomban vagyok, ha meg feületesen igen, ismét magáról kezdett el hosszan pofázni. Egy kicsit csak maga körül forgott a világ, mindenből saját magát és az ő történetét vette elő, normális kommunikációra egyszerűen nem is volt lehetőség, mert emellé be nem áll a szája.. Amióta ez ennyire feltűnt, képtelen voltam már vele ugyanolyan viszonyra, mert ez egy elég rossz emberi tulajdonság és taszít.

Nem csak én nem érdeklem úgy, hanem mások örömének sem tud örülni pl, mindenről csak a saját történetét akarja mesélni...

Leépítettem, mert az energiát is csak viszi az iylen, nem bántam meg, mert így utólag pl nem adott túl sok értéket.

Én szeretek az emberekkel beszélgetni, nem csak beszélni valakihez..

Te tudod, te ismered a te barátod milyen. Az enyém elég énközpontú volt, nekem ilyen önérdekű "barát" kösz, nem kell, akinek tök mindegy ki ül vele szemben, csak hallgassa a szájmenését órákig, többnyire a semmiről..

Nekem volt egy barátnőm (jó, nem egy) aki "depis" lett, és "öngyilkos akart lenni" meg hasonlók. Végig mellette álltam, próbáltam segíteni neki, de közben én is elég mélyen voltam, ám ez nem számított, félre tettem a gondjaimat, hogy tudjak vele törődni, foglalkozni. Amint jobban lett, én le lettem szarva. Ha elsírtam magam előtte, kinevetett, hogy béna vagyok. Nos, az ilyen ember nem barát, én is szép lassan leépítettem (még most is folyamatban van ez) a kapcsolatunkat. Persze közben megkaptam, hogy mekkora paraszt vagyok, hogy nem keresem, egy önző szemétláda stb. De ő is csak akkor írt, ha lelki szemetesládára volt szüksége. Szóval teljes mértékben megértelek, és átérzem a helyzeted. Nem mellesleg nem csak ő nem vette észre, hogy bajom van, és én is hiába mondtam, hogy rosszul vagyok. Le voltam tojva.

De utólag rájöttem, hogy ezeknek az embereknek a nagy része nem tudott mit kezdeni a szituációval. No meg, olyan szintű állandó figyelmet és megerősítést igényeltek, hogy rám "nem maradt" idő.

Megtapasztaltad azt, hogy a legtöbb ember milyen: Primitív és önző. Sajnos ez van, nem tudsz mit tenni a dologgal.

Az emberek többsége egyszerű ösztönlény és nem akar komplexebben gondolkozni. Ha te elmondod, hogy gond van, felfogja, de jobban érdekli, hogy a saját szükségletét kielégítse. Hogy elmondja a gondját és ennyi. Nem akar ő agyalni még a te problémádon is, mert az számára nem ad pluszt.

Én is hasonlókat tapasztaltam. Jó ideje nem vagyok a toppon, több embernek tettem célzást, a barátnőmnek pl. konkrétan el is mondtam a dolgok egy részét, de egyszerűen senkit sem érdekelt a dolog pár percnél tovább és láthatóan igazán fel sem fogták. Tök jól összetartom magam és nem látszik rajtam semmi probléma és szerintem részben ezért sem igazán tudtak mit kezdeni a dologgal.

Életem során eddig 3 emberrel találkoztam, aki normálisan állt az ilyen jellegű dolgokhoz.

És én is unom utólag ezt a szöveget, hogy nem vették észre.

Én sem venném észre. Pedig én telefonálni sem mertem. Előtte mindig leittam magam. Egy szimpla időpontkéréshez.

De nem vettem volna észre másnál, mert magamból indulok ki. Nekem nem jön ki, hogy szorongok és pasim van. Pont a legnagyobb testi-lelki kitárulkozás menjen, mikor egy bevásárlásnál hányingerem van az idegtől?

Nem azt mondom, hogy nem lehet párja annak, akinek baja van, dehogynem. De pont szorongás? Arra gondolnék, akkor akkora baj még sincs, ha a legintimebb dolog megy.