Skacok! Ti kisgyerekkorotokban mitől féltetek?










Semmi ilyen hülyeségtől nem féltem soha. És ezt nem nagyzolásból mondom. Mondjuk, eleve materialistának neveltek, nem töltötték a fejemet ilyen zavarodott hülyeségekkel a szüleim legkisebb koromban sem. Erdő mellett lakok, rendszeresen vaksötétben elmászkáltam-elmászkálok benne az éjszaka közepén, megszoktam milyen, amikor a sün, a menyét, a kukázni bejáró róka, (vagy a lüke macskám) váratlanul előrezzen a bokorból, nem probléma. Vakon is tudtam-tudom, melyik lesz az.
Egy valamitől féltem rettenetesen, méghozzá reálisan, azt pedig úgy hívták, hogy ISKOLA. És mielőtt félreértenéd, nem az osztályzatokkal volt a probléma, hanem hogy hány kék-zöld folttal jön haza egy fél fejjel alacsonyabb, netán lelkileg is gyengébb fiúgyerek aznap az iskolából. ('80-as évek) Ha újra iskolába kéne járnom, felakasztanám magamat.










Én elsősorban a sötéttől féltem. Ebből kifolyólag lámpafény mellett aludtam el mindig, + amikor egéész kicsi voltam any kísért ki a wc-re, vagy felkapcsoltam a lámpát a közlekedőfolyosónkon akárcsak az egyik előttem szóló válaszoló.
remélem tudott segíteni
az Inkvizítor





A sötétben mindentől, ami alapból sötét: a játékos láda a sarokban, a sötétbarna csíkos függöny.
Aztán féltem a nagyra nőtt egerektől, mert egy ismerős gyerek mindig ezzel hülyített, hogy az egér éjjel kijön a kamrából és akkorára nő, mint a szekrény.
Úgyhogy most, hogy felnőttem, nálam minden világos színű. :D





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!