Idősek és a paranoia?

Nem hiába ötlött eszembe eme kérdés megfogalmazása, majd a gyakorin való közzététele, hisz a mai csodás nap folyamán egy kis incidensben volt részem. Éppen rövid utamra készültem, mely fontossága pont ellentétes az utam hosszúságával, és a járda túlsó felén egy nyugdíjas tűnt fel. Gyanítom, hogy alapvető élelméért sietett a közeli boltba, mert azon szatyrok éppen annyira voltak súlyosak. Mily ritka alkalmak egyike - gondolván magamba - hogy utam metszetét egy haldokló szerveződés szegi. Kaptam is a lehetőségen, hogy átmenjek. De addigra számára egy kisebb megszólításba torkollott gondolatmenet, hirtelen a félelem gyanútlan árnyékába sodródott. Én nem akarta őt leszólítani, és semmi ádáz cselekvést véghezvinni, de valamiért létem minden eleme sugallta neki, hogy: "ezt most kirabolom és farzsebemből bökőmmel megfenyegetvén, mindezt fényes nappal, 21. századi zsákmányát, azt az oly becses kincsét én ellopom. Mindhiába, lábam szerfeletti tempót diktál, és kiabálása ebből kifolyólag értelmetlenné válik." Ábrándkép -mondván magamhoz-. Már elhessegettem ezeket a gondolatokat,"sicc galád fattyak, jellemem nem igényli eme tetteket! Styxi lakók mondván.. feleltem saját szavaimra" és hasonló frappáns dolgok hangoztak el, természetesen magamba. Függőség a kulcsa és öltözékem "félelmetes mivolta", ami mindezt előhozta agya legmélyebb bugyraiból. Mivel éppen szívtam cigarettámat, de már kevés volt, hisz égette kicsiny ujjaimat. Ezen összességekből meríthette gondolatának amplitúdóját. - zsargon barom, szólván a nép-. -AJH! Most mit tegyek??? Van, hogy szókincsem göröngyös szakaszokon megy. -Ennek tudatában elvétve -mondván a nép- . Köszönöm. -fűztem hozzá- Visszatérve. Hát ki szívná cigarettáját a szűrőig? Sas szeme van, ezt bevallom, és még irigylem is. Én csak egy kisebb századmásodpercre álltam meg és fürkésztem a tájat, ami közepébe az öregasszony tengődött. Mentségemre szolgáljék, szemem felér egy szemtelennel. Így hiába tűnök jó látónak, nem vagyok az. Nézésem hosszas stagnálása csak a szemem bomlását jellemzi. Tehát próbáltam átkelni az úton, mivel az az én bevett útvonalam és nem szegem meg én semmiért sem. Majd az öregasszony hirtelen elkezdett rohanni, mindeközben hátra-hátra nézett, figyelvén engem, hogy mikor rántom elő az említett bökőt. Így a fölény az, ami ösztönzi, mert minden lépésemet csak egy kisebb szakasz választja el idegrendszerétől, de azalatt az idő alatt egy kíméletlen lendületre uszítja testét.. Egyszerre oszlik a több tevékenység, amely emberi elmét valaha övezet. Elképesztő erőkkel cipelte elemózsiáját, az üveges tekintetével meg-meg állva, pillantását lopva, félelem süppedt az arcára, és mindennek én voltam az oka, aki csak ment az útjára gyanútlanul. Isten ments hogy én ártsak neki. Hihetetlen erő lakozik benne, és ez most elém tárult. Sosem gondoltam volna, hogy embert ilyen erő vezérelhet. Annyi cuccal és teherrel!? Káprázatos. Ez a kis affér rávilágított arra, hogy létemből minden kinézhető. Túl sok időt szán a tisztességes polgárokra, és ez még nem is lenne gond, de ne találná magát minduntalan a fantazmagóriák mezején. Ez vár mindannyiunkra? A paranoia "szívélyes" társasága?