Hogyan tudnám túltenni magam, változtatni, "önállósítani" magam?

Már régóta fennáll a "probléma", hogy semmit se tudok egyedül megtenni, elintézni a dolgokat, és valószínűleg az önbizalomhiány és a hallássérültség miatt van szerintem.

Valójában annyit takar, hogy már kiskorom óta hallássérült vagyok, de csak 2, lassan 3 éve, hogy lett hallókészülékem, és ameddig nem volt, elég kellemetlen élmények maradtak meg bennem és máig is kitart ennek a "hatása". Általánosban néhány tanár konkrétan hülyének nézett, amiért nem értettem sokadjára se, hogy mit mond, de szégyelltem bevallani, hogy nem hallok jól. Nagyon rosszul éreztem magam, szinte sose volt egy olyan hét, amikor nem bőgtem ki magam otthon. Tanárokon kívűl persze az osztálytársak is rátettek egy lapáttal az egészre. Tollbamondás, diktálás volt a rémálmom, és ezek miatt is rontottam az átlagomon. Felelésnél, előadásoknál levegőt nem kaptam, reszkettem, kivert a víz, és végig az járt a fejemben, hogy mi lesz ha nem hallom amit kérdez? Ráadáaul elég kis vékonyka vagyok és az is szíven üt, mikor ezt még közlik is velem "Jó vékony vagy", "Otthon adnak enni egyátalán?", "Olyan vastag a lábod, mint az én alkarom", és még sorolhatnám.

Hála az égnek a középsuli jól kezdődött, könnyen összebarátkoztam, borzasztó boldog voltam és vagyok, amiért végre hallok normálisan (még így sem úgy, mint a normál, van még eltérés sajnos, de a hallókészüléket használva felüdülés és hihetetlen dolog), de 9.-be nagyon szégyelltem, mindig takartam a hajammal, tesiórán a tarkómnál kötöttem fel még akkor is, ha dögmeleg volt. Idén változtattam rajta, bátran felkötöm, tűzöm a fülem mögé a hajam, már nem zavar, ha látszik/látják. Bár még mindig vannak félelmeim és szinte megrémülök ha nem értem elsőre, hogy mit mondanak/kérdeznek, felelés előtt még mindig megvan az izgulás, a suttogásról nem is beszélve, mert azt még mindig nem értem, de ettől függetlenül amit kell azt hallom, de még mindig azt hiszem, hogy nem hallok semmit sem. Nem merek egyedül elintézni bármit is pl. postán feladni a csekket, elmenni a boltba egyedül bevásárolni, taxizni egyedül, felhívni bármilyen idegent telefonon stb., pedig lassan 18 leszek... Nagyon félek, hogy mit fognak mondani, mit gondolnak rólam és már beleőrülök. Tudom, hogy ez már gyerekes, tisztában vagyok vele, de legbelül mégsem tudom megtenni. Ismeretlenekkel kicsit nehezen oldódok, de általában mindig a végén felszabadultabbnak érzem magam és a többszöri találkozások, több időtöltés alkalmával már erről szó sem lehet.

Vékonyságomat még mindig megszólják a rokonság is sajnos, és emiatt az önbizalmam a béka feneke alatt csücsül és jól el van magával. Próbáltam többször is edzeni otthon, több kevesebb sikerrel. Önértékelésem néha fent, néha lent. Próbálom magam győzködni, hogy örüljek, hogy ilyen a genetikám, de néha sikerül, néha nem.

Igazából az lenne a kérdésem, hogy hogyan hitessem el, hogy már nincs gond a hallással, hogyan legyek önállób, talpraesettebb és hogyan fogadjam el magam? Fel kellene keresnem egy pszichologust, mert lehet hogy ennek mélyebb az oka?

Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikerült, nem így terveztem. Szívesen várom a tanácsaitokat és előre köszönöm! :)

17/L