Csak én örülök annak, hogy nem születtem a Z (vagy a késői Y) generációba?
97-es vagyok, és köszönöm szépen, teljesen jól érzem magam :) Feltételezem, én sem esek annyira kívül a kijelentéseden, azzal az alig több, mint fél évvel, ami attól választ el, hogy 98-as legyek, de leírtad a lényeget. Nem állsz semmilyen kapcsolatban ezzel a korosztállyal, így mindent elhiszel, amit hallasz. Ha azt mondják neked, hogy 10-ből 9 tizenéves már nem szűz, rendszeresen iszik, és drogot is kipróbált már, akkor elhiszed, mert úgyse ér semmit ez a generáció, nem találni egy értelmes embert sem köztük, akit te megtisztelnél a figyelmeddel. Azonban ha azt mondanák neked, hogy rengeteg normális, átlagos értékrenddel rendelkező tizenéves van, akkor a fentiek alapján jó eséllyel a képükbe röhögnél, mert mit képzelnek, hogy meghazudtolják a te állításodat, miszerint van egy kis réteg, akik "próbálnak" normálisan viselkedni, és mindenki más ostoba luvny@, meg felnyalt hajú bájgúnár.
Nem azt mondom, hogy nem tudnék számtalan példát felsorolni erre a két kategóriára, de azt semmiképpen, hogy csak ez a véglet van, meg a másik, aki örök lúzernek van elkönyvelve.
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a legkisebb mértékig sem illek bele az általad leírt csoportba, és mindezek ellenére is boldog vagyok, olyan emberekkel magam mellett, akik hosszú ideje támogatnak az álmaim elérésében, de még azoktól az ostoba luvny@któl és a felnyalt hajú bájgúnároktól is kaptam biztatást és elismerést, és ezen felül is békésen megvagyunk egymás mellett, mindenki éli a maga életét, és amennyire telik tőle, keresi a boldogságát.
Nekem nem fáj az, ha valaki egy buliban, lerészegedve tölti a péntek estéjét, amíg én itthon ülök, beszélgetek, sorozatozok, olvasok, stb., ők úgy érzik jól magukat, én így, erről ennyit.
Neked miért fáj az, ha ezt 6-7 év távlatából csak hallomásból ismered?
"Könyörgök most olyan embertömegeket soroltál fel, akik a zene köré csoportosulnak!"
Mert régebben az akkori divatos zenei irányzat határozta meg a külsőt és a stílust.
"A páwákat mi tartja össze?"
A divat,mint régebben volt sok divatrocker akik csak úgy néztek ki mint a rockerek de rock zenét nem hallgattak,csak követték az akkori divatot.
"remélem megérem még hogy ezeknek gyereke lesz, akkor fog megérni a föld a pusztulásra"
A föld a pusztulásra már rég megérett az idősebb generáció tevékenységei miatt,nézz csak körbe a világba mi folyik,és nem a tizenévesek tették ezt :) Szóval miről is beszélünk?
83as vagyok. Ugyanilyenek voltunk, mint a mostani generáció, csak nem volt hozzá technika. Most posztolgatnak magukról a fiatalok, mi meg anno nem meztelen képeket küldtünk, hanem a lépcsőházban ujjaztuk a csajokat.
Ma is sokan nem akarnak megfelelni a trendeknek, csak ezt nem látod. Mivel nem akarnak megfelelni, nem is posztolgatnak magukról.
En 95-os szuletesu vagyok (igaz en ugy tudom az Y generacio 1996ig tart).
Nem sorolnam magam a mostani generaciohoz kb semmilyen tekintetben sem.
Viszont tenyleg igaz, hogy szinte minden generacio azt hiszi az ove meg ugy ahogy jo, de az utana kovetkezok elegge furcsak.
Kezdetben azt hisszuk, hogy majd ha mi felnovunk akkor mi mashogy (jobban) csinaljuk majd, ami vagy igaz lesz vagy nem. Peldanak okaert a szuleim nem akartak engedni, hogy Pokemont nezzek, mert hogy felelmetes. Es azt gondoltam, hogy miert ilyenek, hisz mindenki nezi a suliban es aranyos kis allatkak jonnek elo a gombbol...azt mondtam magamnak majd ha nekem lesz gyermekem akkor en nem ilyen leszek. Most viszont amik mennek a tv-ben az kesz katasztrofa, kb nincs egy normalis mese, film vagy sorozat.
Mindenki nezi azt a....ejjel nappal budapestet vagy mit, elegge szinvonaltalan.
Nekem is van fb-om, de csak az egyetem miatt. Nem fotozom es teszem ki a melleim.
(ja es amit mondtal, azert mert manapsag a skinnyseg a divat igy mindenkinek kicsi a melle, de vannak ezek a kinai meretezesek + nagyon szivacsos melltartok es igy szulettek meg a nagy cicis meretek:"D )
Erintetlen vagyok igy meg az a vad se erhet, hogy fuvel faval kavarok.
Netezni, chatelni en is szoktam viszont nem ebbol all az eletem.
Az en korosztalyomban is voltak lezullott arcok, mindegyikben van. Sajnos most tudomasunkra is jut a net altal a sok-sok primitiv ember hulyesege.
Egy valami vigasztal, hogy mindig vannak kivetelek.
20/n
Sziasztok! :)
Atfutottam a kommenteket, es erdekes megjegyzesek voltak. 2008 ota egyetemen tanitok, igy kozvetlen kozelrol latom, hogy hogyan valtoznak a fiatalok. Meg csak par ev telt el, de mar generacios kulonbsegrol lehet beszelni, en szemely szerint nagyon nehezen elem meg a mai fiatalok (18-21 eves korosztaly) viselkedeset, sok esetben azt, hogy elfelejtik, hogy mi a tisztelet - nem csak iranyomba, mint oktato, hanem egymas iranyaba is. Pedig csak 10 evvel vagyok idosebb ennel a korosztalynal. Azt latom, hogy a tobbseg motivacioja eltunt, mintha csak melegedni jarnanak be egyetemre. Mig az en idomben a jo jegyekert harcolt a hallgatok 90%-a, addig ez a korosztaly tobbynire a tulelesre hajt. Az pedig mar-mar csodaszamba megy, ha valaki legalabb 1 orara mellozni tudja a telefonjat. Igen, egyetemen is neha altalanos iskolasat kell jatszani. Mindennek par even belul nagyon visszatetszo hatasa lesz. Egyebkent: az egyik elit egyetemen tanitok.
Persze tisztelet a kivetelnek, szerencsere van egy maroknyi csoport beloluk.
Itelkezni nem akarok, mert ahogy leirtak mar sokan, a mi generacionk is kulonbozott az azt megelezotol. Szemely szerint igyekszem elfogadni ezt a massagot, de a tiszteletlenseget nem. Kerdezovel egyetertve en is csodabogarnak ereznem magam ebben a gneracioban, ha most lennek fiatal. :)
Utolsó, először is gratulálok ahhoz, amit elértél, kicsit meglepődtem, amikor próbáltam összerakni azt, hogy csak 10 évvel vagy idősebb ennél a korosztálynál, és egyetemen tanítasz, biztos vannak sokan így, de még a középiskolai tanárokról is többnyire a 40+-os korosztály az, aki elsőre beugrik..:)
Annyi merült fel bennem, miközben olvastam a kommentedet, (habár nem vagyok még egyetemista) hogy az az egyetem, amivel nekem van közelebbi kapcsolatom, nem ilyen, az oda járók szeretik, amit tanulnak, teljesen normálisak, illetve a tudásukat is szívesen adják tovább az utánuk következőknek, egymást is támogatják, de olyan szakokról és egyetemről van szó, ahova nagyon nehéz bekerülni, tehát nem elég a szülők pénze a bejutáshoz. A lényeg az, hogy szerintem nagyban függ a hallgatók hozzáállása attól, hogy nekik mit kellett letenniük az asztalra azért, hogy elérjék azt, ahol éppen vannak, mert ha könnyedén bekerültek, akkor nyilván később sem fognak erőfeszítéseket tenni azért, hogy ne bukjanak meg, és lazára veszik az egyetemet, bulik, fiatalság, meg minden, ami vonzóvá tette számukra az egyetemet középiskolásként.
A proginfó jutott eszembe, ahol olyan nevetségesen alacsony a ponthatár, hogy nem kell kifejezetten intelligensnek lenni ahhoz, hogy bekerüljön valaki, nekem is menne úgy, hogy közöm nincs az infóhoz, mert ki nem állhatom, de egy infó érettségit azért kisujjból ki lehet rázni szerintem minimális készülés mellett is, ellenben abban is biztos vagyok, hogy nem lenne olyan tárgyam, amiből nem buknék, és elmenne az egésztől a kedvem két nap után, de ez már talán annyira nem is témába vágó. Szóval ha alacsony a ponthatár, és inkább később esnek ki a hallgatók, akkor szerintem sokkal nagyobb eséllyel alakul ki egy olyan emberekből álló közösség, akik csak tovább gyengítik, lehúzzák egymást, és ott már nagyon nem a tanulás lesz az elsődleges cél.
Aki hajlandó annyit tanulni, hogy 450-460 pontot elérjen, az már nem feltétlenül fogja félvállról venni később sem a tanulmányait, és akkor jó eséllyel nem ok nélkül van ott.
Aha... Örülj neki, hogy nem születtél a z generációba. xD
2000-es vagyok, amit leírtál, rám egyik sem igaz, és igazából nálunk a suliban sincs nagyon ilyen amit írtál (persze, vannak, csak kevesebben).
Nekem anyámék mondták el, hogy ők is voltak fiatalok, ők os csináltak baromságokat... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!