Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Jó megadni a mártíroknak a...

Jó megadni a mártíroknak a kiprovokált sajnálatot?

Figyelt kérdés

A családomban, a mindennapi életben, de még itt is, olyan sok "direkt mártír" van, aki nyilvánvalóan csak a sajnálkozás kiprovokálására megy rá: rettenetes példákat felhozva panaszkodik, de ha felhozol nekik egy megoldást, vagy rávilágítasz, hogy könnyedén megoldhatná a helyzetet, akkor halálosan felháborodnak, dühöngenek, provokációnak minősítik a viselkedésedet.

Kérdésem tehát: mi a jó az önsajnáltatásban? Attól könnyebb bármi? Most nyilván nem arra gondolok, hogy valakivel rossz dolog történik, mondjuk meghal a kutyája én meg érzéketlenül rávágom, hogy "mit sírsz, temesd el, oszt' jóvan" hanem a folyamatos, igazából kezelhetetlen nyivákolásra.

Ha valaki századszor sírja tele a világot, hogy vacak az élete, gonoszak a barátai, nem jó a párkapcsolata, de nem áll szándékában változtatni semmin sem, azzal mit lehet kezdeni? Tényleg jót tesz egy mártírnak, ha minél többen, minél jobban sajnálgatják? Nem olyasmi ez, mint mondjuk a drogozó tiniknél, hogy amíg van zsebpénze szerezni, addig nem áll le, de ha nem adunk neki pénzt, akkor csak tesz valamit, vagy megpróbálja abbahagyni, vagy legalább elmegy dolgozni, de mindenképpen tesz valamit? Így ha nem sajnálgatjuk a panaszkodógépet, akkor befejezi a nyifinyafit, felelemi a popóját és tesz valamit önmagáért. Szerintem. Szerintetek?

2016. febr. 10. 12:27

1/6 Mcgalagony17

válasza:

Én is tele vagyok ilyen ismerősökkel, és határozottan az a véleményem, hogy a legnagyobb hiba kiszolgálni a szeszélyeiket. Én mindig szembesítem is őket azzal, hogy éppen mártírkodnak, nem szokott nekik tetszeni...

22/N

2016. febr. 10. 12:55

Hasznos számodra ez a válasz?

2/6 anonim

válasza:

Nem, nem jó nekik megadni. Az a durva igazság, hogy az ember be kell dobni a mély vízbe.

Mondom ezt egykori önsajnálóként. Nem mondom, hogy nem volt okom a szar kedvre, és nem is sírtam tele mások zsebkendőjét, de tisztára haragudtam a világra, hogy nem segít feldolgozni a történteket, blablabla. Akkor változtattam, mikor láttam, hogy senki le se szarja az én belső válságaimat, és főleg senki nem fog helyettem talpra állni. Mindenesetre akik nem álltak le "sajnálni", azok sokkal többet tettek értem.

2016. febr. 10. 12:58

Hasznos számodra ez a válasz?

3/6 anonim

válasza:

En meg arra jöttem rá, hogy azok,akik mindig sajnáltatják magukat, nincs semmi bajuk,rendben van náluk minden.Sokan azért teszik,hogy eltereljék a figyelmet a jólétükrõl, unalomból nyafognak.Akik valóban szenvednek, azok eltitkolják, persze vannak kivételek.

Es még valami,akik sohasem elégedettek semmivel még önmagukkal sem, az ilyen emberek a legrosszabb indulatuak.

2016. febr. 10. 13:04

Hasznos számodra ez a válasz?

4/6 anonim

válasza:

Attól függ, h mennyi időt kell elviselni az illetővel. Akitől sokat hallom a panaszáradatot, látom a szenvedő arckifejezést, annak nem adom meg, mert nagyon bosszant. Ezzel pedig nem is vagyok számukra szimpatikus. Az ilyen mártír emberek olyan társaságot kedvelnek, ahol csak azt hallják, amit akarnak. Az anyám pl tipikus mártír anya, a kapcsolatunk nagyon felszínes. Volt olyan barátom, aki hónapokig nem állt velem szóba, mert a nagy bömbölése közepette rákérdeztem, h "Szerinted te mit csináltál rosszul a kapcsolatodban?". Közölte velem sértődött hangon, h semmit, aztán elrohant.

Akitől viszont csak ritkán kell meghallgatnom, h neki milyen rossz (pl. Olyan kolléga akivel ritkán beszélek), akkor neki bólogatok nagyokat, és mondogatom, h "aha, azta, szegényke...stb". Így gyorsabban túlvagyok rajta, és nem érzem feladatomnak sem, h felnyissam a szemét.

35n